Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-137

gg 137. országos ülés május 30. 1879. volna. De épen mert maga a képviselő ur is azt mondta, hogy ez a már elfogadott berlini szerződésen alapul, ezen conventió épen azért nem tartozik azok közé, melyek betérj esztendők, mert az, a min alapul, nemcsak beterjesztve, de a ház által tárgyalva is volt. Ep oly nemű conventió ez, mint a minőt külföldi állammal pl. határkérdésekben vagy más ilyen ügyekben kötni szoktak; mint a hogy pl. szükséges lesz szerződést kötni a Spizza bekeblezése folytán felmerült határkérdésekben. Én tehát ezen conventiónak beterjesztését, azért, mert nem annak alapján történik, a mi történik, hanem a már bemutatott és tárgyalt nemzetközi szerződés alapján, nem tartom tör­vényben gyökerező szükségnek; de azt is kívá­nom megjegyezni, miután a képviselő ur még tárgyalásról is volt szives szólni, hogy még azon széles magyarázat alapján is, mely az 1867: XII. t.-czíkknek, vagy még inkább az annak megfelelni tartozott osztrák kiegyezési törvénynek a múlt alkalmakkor adatott, még azon széles magyarázat alapján is, ez a két törvényhozás által tárgyalandó szerződésnek nem mondható. Méltóztassék csak megnézni, hogy miként körvonaloztatik az, hogy a tárgyalás. [ illetőleg a „Grenehmigung" hol szükséges a tör- > vényhozás részéről, 3 meg fog győződni, hogy ezen conventiót még azon szélesebb magyarázat alá vonhatónak sem fogja találni. Mindezeknél fogva újólag kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Méltóztatik a t. ház a minister­elnök ur válaszát tudomásul venni? A kik tudo­másul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtör­ténik.) Tudomásul vétetett. A holnapi, napirendre vonatkozólag a következő előterjesztést vagyok bátor tenni. Harmadszor fel fog olvastatni a büntető törvénykönyv a rendőri kihágásokról, hasonlóképen harmadszor fog felolvastatni, „az 1878. évi közösügyi rendkívüli kiadások fede­zéséről" szóló törvényjavaslat, valamint az 1873 : évi IX. t. ez. 15. és 16. §§-ainak módosításáról szóló törvényjavaslat; a negyedik tárgy a közös hadsereg és a honvédség beszállásolásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása és esetleg a beszállásolásból keletkező terhek arányos felosztása czéijábóí a megyék által kivetendő pótadóról szóló törvényjavaslatnak tárgya. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 3 órakor.) -=^9*©©C 1879. évi május hó 30-án. Szlávy József elnöklete alatt. Tárgyai; Jegyzőkönyvlűtelesítés. Jelentés Pulay Kornél képviselő végleges igazoltatásáról. A magyar büntető­törvénykönyv, a rendőri kihágásokról; az 1878. évi közösügyi rendkiviili kiadások fedezéséről és az 1873. évi IX. t. ez. 15. és 16. §§-ainak módosításáról szóló törvényjavaslatok harmadszori felolvasása. A közös hadsereg és honvédség beszállásolásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának foly­tatása. A főrendiház izenete a kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek rendezéséről, a póthitelről szóló törvényjavaslatok változatlanul és az erdőtörvény-javaslat, valamint az 1871 : XXXIX. t. ez. módosítása és kibővítéséről szóló törvényjavaslatok némi módosítással történt elfogadásáról. Jelentés a jövő ülés napirendjéről. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, gr. Szapáry Gyula, b. Kemény Gábor, Péchy lamás, Szende Béla, Trefort Ágoston, Pauler Tivadar, br. Wenckheim Béla. Bedekovics Kálmán. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Horváth Gyula jegyző ur fogja vezetni, a szólók neveit egyrészről Beöthy Alger­non, másrészről Molnár Aladár fogják jegyezni. Fel fog olvastatni a múlt ülés jegyzőkönyve. Baross Gábor jegyző (olvassa a május 29-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: A jegyzőkönyv ellen nem lévén észrevétel, az hitelesíttetik. Van szerencsém a t. háznak bejelenteni, hogy Pulay Kornél képviselő megválasztatása óta a szabályszerű 30 nap lejárt, anélkül, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom