Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-159

150. országos ülés november 4. 1&78. 377 nak saját törvényhozása által alkotott helyzetét, mint olyat, a moly minden embert kötelez, a ki annak az államnak polgára lenni akar. Á mely perezben ez az elv megszegetnék, az egyén felébe helyeztetik az államnak, a mi pedig minden államnak a világon, de sokkal inkább a magyar államnak, mint bármely másnak, igen nagy veszedelmére, talán felbomlására vezetne. Nem lehet, nem szabad nézetem szerint ezen intézkedéseket egyetlenegy szempontból tekintenünk, még ha a politikai menekültekről szólunk is, a melyekről pedig ez különös szándékkal nem szól, a melyeknek a visszatérhetést egyáltalában nem nehezíti. De, mondom, még ha azon szempontból szólunk is, akkor sem szabad azt egyoldalúlag tekintenünk; mert például talán lehet feltenni azt is s talán voltak is már Magyarországból ily emigrátiók, hogy valamelyik kimenekült egy szomszéd államba ott megtelepedik s ottani helyzetét és ottani befolyását az állam fennálló intézményei, talán létele elleni conspiratióra használja fel. No már csak azért, mert ez politikai okból ment ki, ez maradjon állampolgár, habár tettleg mutatja, hogy az állam törvén veit el nem ismeri? En részemről ezt el nem fogadható intézkedésnek tartom és ép azért, mert egyfelől — mint mondám — állampolgári jogot tettleg csak oly ember gyakorolhat rendszerint, a ki itt benn van és a külső oltalmat igénybe bizonyuyal már önmaga sem veszi, a ki annyira sem akarja a magyar állam mostani létét elismerni, hogy 10 év alatt egyezer sem jelentkezik az iránt, hogy magyar állampolgár akar maradni, tehát semmi gyakorlati eredménye a menekültekre nézve nincs; továbbá azért, mert, mint mondám, mindenütt a világon, a ki állampolgári jogot akar gyakorolni, helytelenítheti a törvények e^j részét, de azoknak érvényben létét magára nézve is elismerni köteles, másképen sehol a világon állampolgári jogokat nem gyakorolhat: és harmadszor azért, mert, mint mondám, nem lévén szabad csak egy irányban tekinteni a dolgokat, valóságos szabadalmat adhatna esetleg olyanoknak, a kik a magyar állam léte, nemcsak az állam törvényei, de léte ellen is intézik működésüket. Én tehát magam részéről az indítványt el nem fogadom s igen kérem a t. házat, ne méltóztassék azt elfogadni és ne méltóztassék magát e tekintetben félre vezettetni, — megvagyok győződve, hogy nem is fogja tenni, — azon okoskodások által, melyeknek semmi alapjok nincs, mintha itten átalában valakinek a világon száműzéséről volna szó, mert ezen törvény tiszta, világos szavai az elvesztett honpolgárság visszaszerzésének egyetlen szükséges módjául kimondják, hogy a mely perezben az illető haza jő, ismét gyakorolhatja jogát, — künn ugy sem teheti azt. Ne méltóztassanak — montlom — ez okoskodásokat elfogadni, hanem méltóztassanak az indítványozott szakaszt mellőzni. (Helyeslés a jobboldalon.) Almássy Sándor: A ministerelnök ur. midőn a 32. §. tárgyaltatott s szemére hányták, hogy ezen törvényjavaslatnak czélja az, hogy a politikai menekültek száműzessenek s a magyar honpolgárságtői megfosztassanak, határozottan azt állította, hogy a törvényjavaslat ezt nem akarja cselekedni. Én szeretem hinni azon szavakat, melyeket valaki mond a maga szándékáról és meggyőződéséről, mert azokat leginkább önmaga magyarázhatja; de ott, a hol azután a tények merőben ellenkezőleg szólnak, engedelmet kérek, de a szavaknak nem adok hitelt. Ugyanis lehet, hogy a 32. §-t jóhiszemüleg szavaztatta meg a nélkül, hogy szándéka lett volna kizárni a politikai menekülteket; de most, midőn egy új szakaszt indítványoz Simonyi Ernő t. képviselőtársam, melyet be kellett adnia, mert a 32. §. a nélkül, hog}^ intentiója lenne, kizárja a politikai menekülteket: akkor a ministerelnök ur felszóllal, hogy a szakasz felesleges. Miért? azért, mert nem szűnik meg a polgári jog, mert azt visszaszerezheti az illető akkor, a mikor akarja, erről szól a 41. §., melyre szíves volt másodízben is hivatkozni, mondván, hogy ennek világos szavai adják meg e jogot. Engedelmet kérek, e szakasz nem adja meg, mert itt ez van irva: „a magyar állampolgárok közé visszavehető.'

1 Tisza Kálmán ministerelnök (közbeszól): „Visszaveendő". Almássy Sándor : Engedelmet kérek, tegnap e kijelentést nem hallottam, nem tudtam, hogy imperative van mondva. Igaz, hogy ha az eként imperative lesz kimondva, akkor az állampolgári minőség fenntartható; de még kérdés, miképen fog e §. formuláztatni és akkor is mindaddig, mig ismét bejön, mint állampolgár nem tekintheti magát e hazában. Kérdem: méltányos-e nekünk ezt tenni, holott a legtöbb esetben a politikai menekültek épen azok, kik magukat a hazáért feláldozták, kik életüket, vérüket a hazának szentelték? A ministerelnök ur azt hozza fel, hogy igen különös volna az, ha azok, kik a kívánt kötelezettségeknek eleget nem tesznek s a külföldön netalán e haza ellen conspirálhatnak, mégis magyar polgárok maradnának. Engedelmet kérek, roszat azok is tehetnek, kik kellő óvatossággal birván, megteszik azt, mi a magyar állampolgári jog fenntartására szükséges. Szükségesnek tartom Simonyi képviselőtársam ez indítványát másodszor azért, hogy azoknak, kik ma is kinn vannak, az erkölcsi elismerés megadassék. Én Deák politikáját sohasem helyeseltem s daczára annak, hogy én poli48*