Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-159

lää. országos ülés november i. 187a. 373 hasonlít Angliáéhoz és mert a magyar nemzet sajátos helyzete oda utal, hogy az állampolgár­ságot inkább Anglia és Svajez módjára fogadja el. Széchényi István hazafiái nemes túlzásában egyszer azt mondotta, hogy még az apagyilkos­nak is meg kellene kegyelmezni, ha magyar. Ez nemes eredetű túlzás, t. ház, elismerem és én ennyire menni nem akarnék, de annyira igen, hogy a magyar állampolgár, ha külföldre megy is, végképen ne szakadhasson el e földtől és a haza földje tőle, mert hisz oly kevesen vagyunk. Maradjunk tehát inkább a szabad Svajez és Anglia példájánál és ne kívánjuk a vas Bismarck hazáját utánozni e tekintetben. Ezeket röviden megjegyezve, mint csakugyan legjobbat pártol­nám Hegyessy t. barátom indítványát, t. i. hogy ezen egész szakasz hagyassék ki; de miután ennek elfogadására alig van kilátás, pártolom Simonyi t. barátom módosítványát, alkalmazva Gulner képviselő ur módosítványához, a meny­nyiben tisztán a magyar állainpolgáriságot, az osztrák-magyar kivételével akarnám a szövegben fidvétetni. Molnár Aladár: Thaly Kálmán előttem szólott képviselő ur, sajnálkozását fejezte ki a mai szomorú látvány felett, hogy az ellenzék két pártja egymással hajba kapott. Engedje meg, hogy én meg a felett sajnál­kozzam, hogy Thaly képviselő ur csak ma sajnál­kozik igy és hogy mikor a 10. §-t tárgyaltuk, a hol éppen a magyar közjognak egy nevezetes kértlésérő] volt szó. hol a magyar államfelség jogainak egyik lényeges momentumát adták fel, ő nem sajnálkozott azon, hogy pártjának egyik igen t. tagja, Irányi Dániel, nyíltan a kormány­párttal szavazott, (Felkiáltások a szélső balon: Dehogy se sajnáltuk!) hogy nem ütközött meg azon, hogy saját compact pártjának tagjai egy­mással hajba kaptak. A mi mostani eljárásunkat illeti, mint több alkalommal, most is csak azon — ha tetszik — örvendetes látványt nyújtjuk, hogy mi nem egyes személyeknek, legyenek azok még oly nagy emberek, nem egyes párttekinteteknek, hanem Magyarországnak akarunk törvényt hozni és a mit az ország érdekében levőnek látunk, jöjjön az akár a kormánytói, akár a kormánypárttól, vagy akár honnét, ennek igenis védelmére kelünk. Thaly t. képviselőtársam érdemül rovta fel — talán inkább ráfogta — egy nagy haza­finak, hogy a 67-iki törvényeket nem ismeri el. Ez — ugy monda — dicsősége, ez érdeme. Thaly Kálmán: Következetessége! Molnár Aladár: Ha ezt az elvet akarja ő itt proklamálni, hogy helyén van, érdem az, ha valaki az államnak csak azt a törvényét ismeri el, a melyet egyéni belátásunk szerint jónak tart. Azt akarja mondani, hogy az ország bár­mely polgára fel van jogosítva az állam bármely törvényét, melyet ő egyéni felfogása szerint rosznak tart, el nem ismerni, azt magára nézve * kötelezőnek nem tekinteni? És azután ezzel az állambölcsességgel akarja épen a magyar államot fenntartani, vagy csak reméli is azt fenntart­hatni? Ha magában a törvényhozás termében proklamáljuk, hogy az egyes embereknek joguk van az országnak csak azt a törvényét respec­tálni, a mely nekik tetszik: ez oly veszélyes elv, mely egy magában képes volna a magyar államot teljesen decomponálni. (Elénk helyeslés a bal- és a jobboldalon.) Egyébiránt maga a t. képviselő ur is, ugy látszik, elismerte, hogy a 32. §. intézkedésére csakugyan szükség van, mert folyton arról beszélt, hogy csak Kossuth Lajos számára kellene kivételt tenni, mivel ő megérdemli; tehát akkor tessék ezt proponálni, majd megvitatjuk: van-e. reá szükség, vagy van-e annak értelme? De éppen az által, hogy folyton arról beszél, hogy Kossuth számára kivételt kell tenni, el­ismerte, hogy ily intézkedés, minőről itt van szó, a haza többi lakosaira nézve szükséges. (Feh kiáltás a szélső balon: Ausztriát illetőleg!) De ha szükségesnek tartja ezt Ausztriára nézve, ugyan miért nem volna ez szükséges, a többi, idegen földön lakó magyarokra nézve? Ha Ausztria nem kevésbbé külföld, mint a többi országok, talán nem is inkább külföld az? Egyébiránt azt hiszem, hogy azon t. kép­viselő urak, kik a 32. §-t ellenezték, azt vagy félre értették, vagy annak értelmét egészen más­kép fogják fel, mint az, nem csak a javaslattevő intentiója, de magának a szövegnek, különösen a Grulner képviselő ur által javasolt szerkezet­nek világos értelméből következik. (Felkiáltások a szélső balon: Hát Vesztért) Veszter képviselő ur azt monda, hogy ezen §-nak egyedüli czélja az volna, visszariasztani polgártársainkat attól, hogy külföldre menjenek s ott letelepedhessenek, mert ez által állampolgár­ságukat koczkáztatják. Csakhogy ő maga mindjárt kénytelen volt utána tenni, hogy ily intentióval czéltalan ez a szakasz, mert ezt nem lehet vele elérni. (Felkiáltások a szélső balon: Nem éri el!) Ha nem éri el, akkor nem is az a czélja. Ha az volna a törvényhozásnak czélja, hogy megaka­dályozza a külföldön való megtelepedést, vagy hogy csak visszaijessze az illetőket, bizonyára nem oly egyszerű kívánalommal állna elő, hogy az illető a consuli hivatalnál, vagy postára tett levéllel jelentse ki, hogy a magyar állammal való összeköttetést fenn akarja tartani. (Felkiál­tások a szélső balon: De hát mi ennek a czélja?) Ennek a czélját többen az előttem szólott kép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom