Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-157

157. országos ülés október 31: 1879. 325 Ha felteszik ezt, akkor, uraim, a rószakaratot nemcsak Zágrábban, hanem Budapesten is kell keresni. Ha ezt felteszszük, akkor a honosítást még a magyar ministertanácsra sem bizhatjuk. Egyébiránt t. ház! mi haszna van, ha egynéhány, mondjuk tiz, mondjuk száz, mondjuk ezer idegennek honosítását Horvátországban megakadályoztuk, hogy ha azt teszsziik fel, hogy Horvátországnak összes népessége, vagy legalább nagy többsége ellenséges indulattal viseltetik irányunkban? A feladat nem az egynehány embernek megtelepedésétől óvni meg a magyar államot. A feladat abban áll, hogy a százezreket, a milliókat engeszteljük ki és nyerjük meg. (Élénk helyeslés jobb/elől) Tudom, hogy vannak köztünk olyanok is, kik azt hiszik, hogy bármit tegyünk s bármit kezdjünk is, Horvátországot megnyerni, kiengesztelni nem leszünk képesek, (Ugy van! a szélső baloldalon.) Szeretem hinni, hogy e pessimistikus nézet tévedésen alapszik. De legyen bár ugy; legyen bár ugy, hogy horvát atyánkfiai kiengesztelhetlenek: ez esetben ne feledjük uraim azt, hogy a gyűlöletnek, valamint a szeretetnek fokai vannak; hogy a ki ma egyszerűen gyűlöl, az ha megbántjuk, halálos ellenségünkké válhatik és vesztünkre törhet. Ma meglehet, közönyösnek látszik sokak előtt, akár barátaink legyenek, akár ellenségeink a horvátok. De azok, kik az 1848— 1849-iki eseményeket átélték, más nézeten vannak. Jöhet idő, a midőn igenis nagy beeset fogunk helyezni horvát szomszédaink barátságára. Adja isten, hogy ne jöjjön idő, midőn ellenséges indulatuknak kárát valljuk. Az elbizakodás rósz tanácsadó. Az előre látó ember a legcsekélyebb ellenséget sem veti meg, mert a legcsekélyebb ellenség is adott esetben veszedelmessé válhatik. Fontoljuk meg, uraim, hogy jöhetnek pillanatok, ahol horvát testvéreinkre számolni kötelességünk. Én, uraim, bizom a magyarnemzetben, bízom Magyarország jövőjében, (Élénk helyeslés a szélső' balfelől) bármily sötét színben, bármily reménytelennek lássák is ezt némelyek. Én bizóm Magyarország felvirágzásában, és függetlenségében, (Elénk éljenzés a szélső bal oldalán) daczára az ezernyi bajnak, melylyel küzdünk, daczára az erkölcsi romlásnak, melynek tanúi vagyunk. De hogy e szebb jövő annál biztosabb, annál boldogabb és annál állandóbb legyen, szükséges, hogy e hazának minden polgárai lélekben összeforrjanak, hogy a béke müveinek ápolásában, valamint, ha kell, aharczban, a haza védelmében egyek legyenek. Azért óvakodjunk uraim, hogy e hazának azon polgárait, kik a Dráván túl laknak, ok nélkül megsértsük. E szándéktól vezéreltetve, ez eszmétől áthatva t. ház, én kérve kérem önöket, ne szegjük meg a Horvátországgal 1868-ban kötött egyezményt bármi kis részében s miután a többség által indítványozott szerkezetet amaz alaptörvénynyel ellenkezőnek tekintem, azt nem fogadva el, az eredeti szerkezetet pártolom. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobbfelől, a. ministerelnök eltávozik.) Horváth Lajos: T. ház! Én nem vonom kétségbe sem a tisztelt belügyministernek, sem a kisebbség véleményét pártoló képviselőknek azon jogát, hogy az eredeti javaslat 10., 11. §-ának visszaállítására törekedjenek. Foroghatnak fenn politikai, opportunitási szempontok, melyek a háznak egyes tagjai előtt kívánatossá teszik azt, hogy Horvátország autonómiája kiterjesztessék. Ez felfogás dolga; én e felfogásban nem osztozom, de annak jogosultságát kétségbe nem vonhatom. De már az ellen, t. ház, a magam részéről határozottan tiltakozom, hogy ezen felfogás, vagyis az eredeti szerkezet visszaállítására való törekvés jogosultságát akár a ministerelnök ur, akár egyes képviselő urak az 1868: XXX. t. ez.-ben körülirt egyezményre vezessék vissza és abból vonják le; (Helyeslés balfelől) tiltakozom azon kijelentés ellen, hogy a kisebbség véleményét pártolók, horvát egyezség szellemében és értelmében járnak el, a többség véleményét pártolók pedig az egyezség ellen cselekesznek, vagyis, miként magát a t. ministerelnök ur kifejezte, a törvény értelmét mesterségesen elmagyarázzák. (Élénk helyeslés balfelől.) Erről akarok pár szót szólni, kikérvén a t. ház becses figyelmét. (Halljuk!) Az Í868: XXX. t. ez. 10. §-a igy szól: „Az iparügy rendezésére nézve, a házaló kereskedést is ide értve, úgyszintén a nem közkereseti egyesületek ügyében s az útlevélrendszert, az idegenek fölött gyakorlandó rendőrséget, az állampolgárságot és honosítást illetőleg közös ugyan a törvényhozás, de ezen tárgyakra nézve a végrehajtás Horvát-Szlavón- és Dalmátországoknak tartatik fenn." Mit mond e szakasz? Azt, hogy az állampolgárságról és a honosításról itt a közös magyarhorvát országgyűlésen hozatnak törvények és az itt megalkotott törvények egyes dispositióit, a mennyiben azok végrehajtást igényelnek, HorvátSzlavonország saját közegei által hajtatja végre. Az egész kiegyezési törvényben egy betűvel sincs korlátozva a közös parlament tövényhozási jogköre; nincs az az 1868: XXX. t. ez.-ben egy szóval is érintve, hogy a honosítás tekintetében és általában mindazon törvényekre nézve, melyek a 10. §-ban érintetnek, meddig terjed a közös törvényhozás jogköre, mit határozhat és mit nem határozhat el; ha e tekintetben tehát a közös törvényhozás jogkörét illetőleg valami jogokat kívántak volna reserválni horvát testvéreink, követelték volna annak törvénybe való felvételét, a mint követelték ugy 1868-ban, mint