Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-157
157. országos ülés október 31. Is79. 323 nem ugyan erre a pontra nézve, mert itt a törvényhozás közössége fönntartatván, az államegység eszméjének, azt tartom, tökéletesen elég van téve, de mondom, nem tagadom, hogy vannak annak törvénynek pontjai, melyeket én is sajnálok, hogy úgy alkottattak, a hogy alkottattak. (Fölkiáltások a szélső balon: Miért alkottákf) •— Nem én alkottam! — De azt tartom, hogy mindaddig, a mig ily egyezinényi törvény fennáll: Magyarországnak nemcsak szokott igazságszeretete, de épen tekintélye minden viszonyok köztt fentarthatásának és minden illetéktelen aspiratió erélyes visszautasíthatásának érdeke is követeli, hogy a maga részéről minden kétely nelkől a törvényt az utolsó betűig megtartsa. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Én tehát ajánlom a kisebbségi vélemény elfogadását. Simonyi Ernő: T. ház! Én részemről a honosítási bizottság többségének szövegezését pártolom; én a törvény azon rendeletében, melyre hivatkozás történik, t. i. a Horvát-SzlavonDalmátországokkal kötött egyezségi törvényben azon intézkedést látom, hogy a honosítási actus, a honosítás megadása, mint akkor gyakorlatban volt, ezután is a törvényhozásnak hagyatik meg; mert kimondja, hogy a törvény a közös országgyűlésen alkotandó, vagyis az illető egyén a közös országgyűlés által honosítandó, mert akkor természetesen sem az országgyűlés, sem a ministerium nem gondolt arra, hogy meg fogja fosztani a nemzetet századokon át gyakorolt jogától s azt a koronának fogja ajándékozni, hanem fenntartotta a régi intézményt; azonban azt mondja: de a végrehajtás Horvátországban a horvát bánra bizatik. Ez igen természetes. Az olyan honosított, a nemesi praerogativákkal vétetett fel, tehát gyakran a főrendi háznak tagja volt, hát a horvát bán köréhez tartozott az, hogy a horvát országgyűlésbe hívja meg, úgy hogy egyáltalában gondot viseljen arra, hogy őzen ember az állampolgári jogokat Horvátországban gyakorolja. Ennyiből állott a törvénynek végrehajtása s nem másból. Mert azt mondani, hogy a közös országgyűlésen hozatik a törvény, hanem mégis a bán hozza ezt a törvényt, ez nézetem szerint nem egyeztethető meg, ez nézetem szerint egymást ellentétbe hozza. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De egyáltalában miképen lehet azt elképzelni, hogy egy kisebb statusnak, egy tartománynak a főnöke, az egész anyaország részére szóló jogokat adományozzon. Hiszen méltóztassanak fölvenni, Horvátországnak e házban van a törvény szerint meghatározott számú képviselője; tehát akkor, ha ez állana, az egyáltalában nem biztosít bennünket arról, hogy maholnap nem a többség lesz a horvát bán által honosítottakból. Hiszen az, hogy a horvát bán jogokat adományozzon, a melyeket valaki Pesten gyakorol, ez mégis csak absurdum. En nem tudom, nem vagyok tájékozva a dologra nézve világosan, de kötve hiszem, hogy akár Bajorországban. akár Würtembergben, akár Badenben, úgy más tartományban oly honosítási okmányt állítsanak, a mely az illető honosítottat Poroszországban gyakorlandó jogok gyakorlására hatalmazza fel. Hiszen ez absurdum. Minden állam, minden tartomány, minden hatóság a maga körében adja a jogokat, de hogy a hatóság a fölötte álló nagyobb hatóságnak, ágy, hogy egy tartomány az anyaországnak adjon oly polgárokat, a kik jogokat gyakoroljanak, de viszont az anyaország azt a tartományba ne tehesse, ez oly absurdum, a minél én nagyobbat képzelni nem tudok. {Ügy van! a szélső baloldalon.) Egyébiránt a politika is azt kívánja. Mert hiába, de valljuk meg őszintén és igazán, a horvát kormány és a horvát nemzetbeliek az utóbbi években nem mindig mutattak irányunkban barátságos szellemet. Már, hogy az oly kormányra, a mely irántunk nem viseltetik barátságos indulattal, bízzunk oly jogokat a melyek által országunkat eláraszthatja honpolgárokkal, mi lesz ebből? Valósággal olyan jog ez, mint a milyennel bírt valaha a már most nevetségessé vált gretna - greeni kovács, vagy kőműves Skótországban, hogy a kit itt nem akarunk honosítani, az elmegy Horvátországba, ott megszerzi magának a honosítási oklevelet, nem azért, hogy Horvátországban maradjon, hanem, hogy Budapesten garázdálkodhassak: méltóztassék megengedni, én valóban nem tudom felfogni, bog}* miképen lehet ilyet indítványba hozni, vagy, hogy mi módon követelheti azt akár horvát, akár más bármily nemzetségbeli ember legyen is. Mert az ily követelés absurdum. Számtalan okot lehetne még felhozni ennek érvelésére, hanem én ugy hiszem, hogy annyira világos, a mit e részben mondottam, hogy nem szükséges több indokolására annak, hogy én a 10. §-t a honosítási bizottság többségének szövegezésével elfogadjam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: Csak egy pár szót kivánuk a képviselő úr előadására mondani és ez az, hogy akkor, midőn a törvény megállapítja a feltételeket, mindjárt ab ovo feltenni azt, hogy a horvát bán ezen törvényt nem úgy fogja végrehajtani, a mint az írva van, hanem honosítani fog olyanokat is, a kik törvény szerint nem levén honosíthatok, itt elutasittathatnának: ezt nem tartom helyes kiindulási pontnak. Ez az egyik. A másik, a mit megjegyezni kívánok, az: hogy — a mint igen jól méltóztatnak tudni —