Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-157

157 országos ülés október 31. 1875). 321 szóktól el nem térhetünk. Az 1868. évi XXX. t. ez. 10. §-ában, miként ez oldalról hangoztatva lett, világosan beim foglaltatik az, hogy a honosságkérdése törvényhozás utján közös, de a végrehajtás Horvát- Szlavon-Dalmátországoknak fenntartatik. Ezt nem lehet nem látni, a kinek szeme van, mert világosan bennt van az idézett törvényben. Ezen közjogi kérdés hosszas tárgyalások tárgyát képezte a magyar és a horvát országgyűlések köztt, aztán mind a két országgyűlésen külön tárgyaltatváu, mindkét országgyűlés által elfogadtatott. Ennek alapján köttetett egy kétoldalú egyezmény, melyet csakis ezen az úton és mindezen faetorok hozzájárulása mellett lehetne módosítani, vagy megváltoztatni, miként ezt ugyanazon közjogi egyezmény 70. §-a világosan meghatározza. Ez lévén az adott törvényes alap, a kérdés arra terjed ki, hogy mi értetik a törvény végrehajtása alatt; érthet ugyan bárki, a mit akar, de én részemről a végrehajtás alatt csakis a honpolgárság megadását, illetőleg az aziránti kérelem megtagadását érthetem; szóval mindazon esetek gyakorlatát lehet érteni, a melyekben a törvény szerint a honpolgárság megszerezhető, vagy elveszthető. Alantasabb jelentéstételek, minorum gentium-féle alantasabb hivatalos körök közreműködése, végrehajtásnak még nem tekinthető. A bizottság többsége által hozott határozatban pedig, a közjogi egyezmény 10. §-ában foglalt alaptörvény lényegesen meg lett változtatva, mert azon módozat a végrehajtást mintegy közössé teszi, centralisálja, egyesíti; szóval megsemmisíti azon határozatát az idézett törvénynek, melyben maga a végrehajtás Horvát-Szlavon-Dalmátországoknak fenn lett tartva. Ezek azon törvényes szempontok, melyek a kisebbséget arra indították, hogy a kormány által beterjesztett törvényjavaslatnak eredeti szövegét elfogadja, mint a mely ezen közjogi egyezmény értelmében lett szerkesztve és annak alapján sarkallik s a viszonyok tekintetével szabályozza azon forumokat, jelesen Magyarország területén megbízza azzal a magyar belügyministert, Horvátországra pedig a horvát bánt, miután mást tenni nem lehet. A mi pedig a közigazgatásilag még nem egyesített végvidéket illeti, ez egy ideiglenes állapot, ennek megvan a maga ténylegessége és igy az erre vonatkozó intézkedés csak ideiglenesség természetével birván, mint szükségképeni folyománya tényleges viszonyoknak, szintén igen indokolt és egyedül helyesnek tekintendő. A többség előadója szives volt felhozni azt, hogy az 1868. XXX. t. ez. szellemével ellenkezik az, hogy a horvát bán fel lenne ruházandó azon joggal, hogy az egész magyar korona területére kiható magyar állampolgárságot adományozzon. Én azt hiszem, hogy a magyar állampolgárságot nem adja meg sem a magyar belügyminister, sem a horvát bán; azt megadja a most meghozandó törvény (Ugy van! jobbfelöl) s ezt csak végrehajtják az illető közegek. Ennélfogva azt hiszem, ha — a mint gondolom, — az előttem szólott t. képviselő ur is ragaszkodik a magyar állampolgárság egységének eszméjéhez és e tekintetben e házban véleménykülönbség nincs, — nem lehet mondani azt, a mennyiben a végrehajtás Horvátországnak már fenn lett tartva, hogy a törvény szellemével ellenkezésben lenne az, hogy a horvát bán bár ezen egy állampolgárságot adhatja, vagy tagadhatja meg a törvény érteimébeit, a mely egységes állampolgárságnak van elismerve. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezek lévén, t. ház, azon indokok, melyek a kisebbséget az eredeti szöveg megtartása melletti határozatra birták, ezen indokoknál fogva ajánlom a t. háznak a törvényjavaslat eredeti szövegét a 10. és a 11. §-okra nézve elfogadásra. (Helyeslés a jobboldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház! (Halljukl Halljuk!) Az elmondottak után én is csak igen röviden kívánok a dologhoz szólni. (Halljuk!) A kiinduló pont e tekintetben nem lehet egyéb, mint az 1868 : XXX. törvényezikk. El volt itt mondva, hogy annak 10. §-a határozottan kimondja, hogy a törvényhozás közös ugyan, de a végrehajtás Horvát-Szlavon- és Dalmátországoknak tartatik fenn; ugyanezen törvény 70. §-a pedig kimondja, hogy ezen törvény oly alaptörvény, a melyre nézve megállapíttatik, hogy ezen egyezmény, az egyezkedő országok külön törvényhozásainak tárgya nem lehet és változtatás rajta csak ugyanazon módon, a mint létrejött, mindazon tényezők hozzájárulásával tétethetik, a melyek megkötötték. Nem oly törvényről van tehát szó, melyet utóbbi törvény megváltoztathat, hanem oly törvényről, mely egyezményt képez és melyre nézve ugyanazon törvény kimondja, hogy azt az egyik, vagy a másik törvényhozás csakis mindazon faetorok hozzájárulásával változtathatja meg, melyek közreműködtek annak létrehozásánál. Az igaz, a t. előadó ur azt mondotta, hogy azon törvény beszél a végrehajtásról, de nem körvonalozza, hogy milyen legyen az a végrehajtás és azt nekünk most körvonaloznunk lehet. Én azt gondolom, t. ház, hogy, ha egyszer az administratió hatáskörébe tartozó törvényről van szó, a végrehajtás nem állhat másban, mint azon meghozott törvénynek az egyes concret esetre való alkalmazásában. A ki ezen törvényt az egyes concret esetre alkalmazza, az hajtja azt végre. Ha tehát az 1868-iki törvény azt mondja, hogy a végrehajtás Horvát-Szlavon-Dalmátországoknak tartatik fenn, akkor nem értett és nem 41*