Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-156
156. országos ülés október SO. 1S7Í). 309 nyerte azon jogot, hogy a királynő tanácsában üljön. Megvallom, én legalább eddig úgy tudtam, hogy Angolországban csak a parlament teheti azt, hogy valakit a törvényhozás tagjává, vagy a királyné belső tanácsának tagjává tegyen. És ezért akár igaz legyen, vagy nem azon magyarázat, melyet Ormay tulajdonít a törvénynek, hiszen annyit maga is elismert, hogy a törvény értelme kétes és kérdéses s hogy erre nézve nagyon eltérnek a nézetek Angliában is, — nekünk nincs okunk e részben Angolország példáját követni; hanem azon sajátságos helyzetnél fogva, a melybea vagyunk, kötelességünk legalább is arra ügyelni, hogy ha már polgári jogokat idegenek gyakorolhatnak, a törvényhozásnak és a korona tanácsának tagjai ne lehessenek. Az, hogy a jelen kormány megmarad-e, vagy nem, hogy a kormánypárti többség meg lesz-e, vagy nem, itt nem jön szóba; hanem a nemzet léte kívánja, hogy azt a biztosítékot adjuk meg az országnak, hogy az ország törvényhozásának többsége mindig született magyarokból fog állani, és abban részt nem vehet csak az, kit a törvényhozás kiváló érdememéi arra érdemesnek tart; ennél kevesebbet kívánni nem lehet. Az által a mi a törvényjavaslatban ezéloztatik, hogy t. i. a kormány előterjesztésére és ajánlatára ő Felsége kegyelem utján honfiusíthat, lehetségessé tétetik az, hogy néhány év uralva maga ezen háznak többsége, a mely a nemzet választásától függ és választás által aiakíttatik, még maga ezen háznak többsége is külföldiekből álljon. Nem mondom, hogy meg ío-X történni, de legalább a lehetőség nincs kizárva. A törvényhozásnak pedig, a hol tehetségében áll, a lehetőséget is meg kell akadályozni arra, hogy az országnak kárára alkosson törvényt. (Helyeslés a szélsőbalon) A ministerelnök ur ugyan hivatkozott a kormány felelősségére, de hiszen azt ismerjük, tudjak, hogy mennyit ér a kormány felelőssége, más, a nemzetet közelebbről érdeklő és olyan dolgokban is, a melyek könnyebben vitathatók meg, mint épen a személyes érdemek, vagy az azok elleni kifogások. Ha a ministerium azt mondja: ez az ember ilyen és ilyen érdemeket szerzett az ország irányában, lehet, hogy mi nem is vagyunk azon helyzetben, hogy megítélhessük, vájjon igazán szerzett-e érdemeket, mert azok titkos és olyan érdemek lehetnek, melyeket a parlament előtt bevallani nem lehet, de a melyek az ország iránt szerzett valódi érdemek lehetnek s akkor nem volna más módunk, mint elhinni a konmánynak és ez által igen sok esetben a m : n : steri felelősséget illuzioriussá tenni és kijátszani lehetne. A ministerelnök ur hivatkozott, hogy ez minden országban a kormány ajánlatira történik, különösen Angliára is hivatkozott. En, mint mondtam, az 1870. törvényt nem ismerem, hanem azt tudom, hogy e törvény magyarázata iránt kételyek forogjak fenn és eddigelé legalább Angliában senkit sem honosítottak oly módon, hogy megadatott volna neki a jog a törvényhozásaak is tagja lehetne, ha csak a parlament bele nem egyezett; ezen érv a jelen esetben legalább nem használható. A mi illeti azt, hogy a, kormány nem védelmezi ezen szakaszt, e tekintetben egyet kell értenem Szilágyi Dezső t. képviselő úrral, mert az igaz, hogy utóbb többen szólaltak fel a kormánypárt részéről, de megvallom, hogy oly módon, mintha nem is a dolog érdeméhez akarnának szólani, de mert már éppen felszólaltak, hát szólottak ehhez is. Az igazságügymiuister ur is felszólalt, de talán úgy, hogyha a szivére tenné az ember a kezét, úgy találná, hogy nem épen úgy érez, mint a hogy mondotta. (Derültség a szélső baloldalon.) Mert hiába, az állás kötelezi az embert. A kormány ezt az állást foglalta el; 1868-ban a kormány szintén beterjesztett egy törvényjavaslatot a honosításról, de azon javaslat akkor már az osztályokból alakult központi bizottságáltál elvettetett. Miért ? Épen azért, mert oly elveket tartalmazott, a melyeknél fogva még csak az osztályok előadóiból alakult bizottság sem fogadta azt el, annál kevésbbé lehetett remélni, hogy az elfogadható legyen a ház plenumában. Ekkor, én nem tudom miért, a t. igazságügyminister ur terjesztette elő e törvényjavaslatot, most pedig a belügyminister, illetőleg tulajdonképen a ministerelnök ur. Én nem tudom, hogy ez hogyan jut a ministerelnökhöz. Hiszen, nézetem szerint, a ministerelnöknek a honosításhoz semmi köze. Ez, vagy belügy, mely a belügyministerhez tartozik, vagy közügy, mely az egész ország képviselete, parlamentje elébe tartozik? En tehát egyáltalában nem látom azt, hogy azon képviselő urak, kik ezen törvényt pártolják s azt magukévá akarják tenni, e részben eljárásukat indokolták volna; mert én azt, hogy egyik vagy másik képviselőre viezczet mondunk, vagy egyik-másiknak mondatát elcsűrniesavarni akarjuk, érvnek nem tekintem; az által az illető szónok az igazságot még ki nem derítette, hanem legfölebb is csak jó, vagy rósz viezczet mondott. Én, t. ház. nem fogom tovább igénybe venni becses figyelmét, hanem kijelentem, hogy pártolom gr. Apponyi Albert t. képviselő ur indítványát. (Helyeslés a szélső' balon.) Ctiorin Ferencz: T. képviselőház! Mindenekelőtt sajnálkozásomat fejezem ki a felett, hogy az igen t. igazságügymiuister ur nem tudott jobb érvet találni a törvényjavaslatban foglalt s
