Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-145

145. országos ülés jtuiins 14. 1879. 19Í megszűntek; de kötelességem, hogy ezen két különböző természetű dologban ez utolsó alkalommal felszólaljak. Ezek egyike az, hogy figyelmeztessem a t. háaat, és különösen a t. kormányt arra, hogy az országgyűlés és a kormány nekem adósom maradt; adósom maradt annyiban, hogy a költségvetési vita alkalmával egy határozati javaslatot nyújtottam be, melyre nézve később az határoztatott, hogy okvetlenül még a folyó ülésszak alatt tárgyalásra kitűzessék. Én ezen ügyben felszólaltam már egyszer itt a házban, hivatkoztam a háznak ebbeli határozatára s akkor a t. kormányelnök ur szives volt megigérni, hogy értekezve az illető szakministerrel, a közoktatási ministerrel, fog ez iránt nyilatkozni, de erről aztán megfeledkezni méltóztatott. Ezen határozati javaslat vonatkozik az alapok és alapítványok mi módon, t. i. az országgyűlés ellenőrzése mellett leendő kezelésére. Azért tartom fontosnak e dolgot felemlíteni, mert most harmadízben történik, — és pedig épen a jelenlegi közoktatási minister ur részéről az, hogy felhozatván a budgetvita alkalmával e tárgy, a t. minister ur elhalasztó indítványt tesz. Legelőször felhozta volt ezt Grhyczy Kálmán 1874-ben és akkor a t. minister ur arra kérte a házat, hogy tűzze ki e tárgyat a budget letárgyalása utánra, és nem került rá a sor. Másodízben én hoztam szóba ez ügyet 1876-ban, és akkor a minister ur ugyanazon eljárást követte. Minthogy ez most harmadszor történik ; s minthogy meg vagyok győződve, hogy ez ügyet igy függőben hagyni sem magának az ügynek, sem a kormánynak érdekében nem áll: bátor vagyok azon tiszteletteljes kérést intézni a t. kormányhoz, méltóztassék a beálló szüneteket arra is felhasználni, hogy ez ügy iránt oly megállapodásra jusson, hogy a legközelebbi ülésszak elején ez iránt javaslatot tehessen a háznak. Én pedig természetesen fentartom magamnak, hogy ezen ülésszak napirendjéről leszorított határozati javaslatomat a jövő ülésszakban tárgyalásra kitúzetni kérjem. A másik tárgy, melyben a felszólalást szükségesnek tartom, egészen különböző és különös természetű, nem bel- és nem külügy, olyan dolog, melyre különösen illik volt képviselőtársunk Kerkápoly Károlynak hires definitiója a külsőről és belsőről. Ez egy olyan dolog, a mely eddig külső volt, hanem belsőt akarnak belőle csinálni. Ertem a novi-bazári expeditiót. T. ház! Negyedfélhavi szünetelés előtt állunk. A kormány ez idő alatt teljes hatalommal fogja vezetni az ország ügyeit. Tudjuk, hogy ezen ügyek közt ott szerepel a novi-bazári occupatió. Most már nem merő hir, minthogy a múlt alkalommal a t. minis terel nők ur interpellatiómra adott válaszában constatálta, hogy igenis a berlini szerződés és a conventióban körvonalazott jogokkal, Novi-Bazárra vonatkozólag a külügyi kormányzat élni akar. A közhír szerint most áll ez küszöbön. Más részről azonban minden oldalról olyan nyugtalanító hirek érkeznek, hogy attól lehet tartani, hogy a conventió daczára, ez az occupatió a nemzetnek igen nagy, nemcsak pénzbeli, de talán véráldozatába is tog kerülni. Én nem szólok a magam álláspontjából, méltóztatnak azt ismerni. Én az oecupátiót egyáltalában elhibázott lépésnek tartom, következőleg annál nagyobb hibának, mentül inkább terjeszteni akarják. He ha már meg kell történnie, annyit megvárhat a nemzet, hogy úgy történjék, hogy a pénzáldozat a lehető legcsekélyebb legyen; véráldozat pedig semmi. Bátor vagyok emlékeztetni a ministerelnök urat most az utolsó perczben azon nem rég tett ígéretére, mely szerint május 29-én interpellatiómra válaszolva ezeket monda: „Azt hiszem, t. ház, hogy conventió egy másik hatalommal, valamely nemzetközi szerződés által meghatározott tétel végrehajtása czéljából azért köttetik, hogy az végre is hajtassák, s épen azért volt helyes és czélszerű a eonventiót a török hatalommal megkötni, hogy a Novi-Bazárra vonatkozó eljárás fokonként tétessék meg, egyetértőleg a másik érdekelt hatalommal, és ennélfogva úgy tétessék meg, hogy semmi néven nevezendő újabb mozgósításra, vagy más hasonló, az államnak nagyobb költséget okozható intézkedésekre ne legyen szükség. Én bátor vagyok a t. ministerelnök urat ezen tett ígéretére emlékeztetni és felkérni, hogy méltóztassék arra vigyázni, hogy ha már kell az ő felfogása szerint és a többségnek netaláni helyeslése mellett, ezen általam hibáztatott eljárást megtesz, hogy ez, ha már pénzbe kerül is, legalább vérontást ne idézzen elő. Ne méltóztassék felejteni, hogy ez olyan vérontás lenne, melyet a nemzet egy fia sem tudna helyeselni, mert nem csak a saját fiai vérét sajnálná minden magyar ember, de még azoknak a vérét is sajnálná, akik ellen saját fiai kénytelenek lennének küzdeni. Ezt a kérést vagyok bátor a t. kormányhoz intézni. Tisza Kálmán ministerelnök: Lehetetlen, hogy mindenekelőtt azt a megjegyzést ne tegyem, hogy ha a t. képviselő uraknak, kik egy és más dologban most felszólaltak, valóban szándékuk az lett volna, hogy concrét eredményt érjenek el, meg lett volna módjuk felszólalni akkor, midőn még nem volt kimondva, hogy érdemleges tárgyalás többé nem lesz, s midőn úgy az egyiknek, mint a másiknak módjában lett volna kívánni, hogy kifejezett nézete felett a ház döntsön és határozzon, [ügy van! a középen.) Hogy mi indokból nem történt ez akkor és tör9r>*