Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-141
141. orsüágos filés jsaiusfi. 1879. 133 tegye meg a szükséges intézkedéseket, és a mutatkozó sikkasztás megfenyítését is eszközölje ki. 1864. deczemberében Osongrádmegyének az akkori szervezet szerint tiszti ülése megbízta az árvaszéket a polgári útnak megkísérlésével és ez; megkereste a megyei törvényszéket, hogy az árvapénztárnok, valamint a többi vádlottak és gyanúsítottak ellen indítsa meg az eljárást. Éder István ellen 1865. novemberében adatott be a vádlevél, a per felvétetett 1865-ben, de a rendszeres bünfenyítő eljárás csak 1869-ben rendeltetett el, és ennek a véghezvitelével a csongrádi szolgabíró bízatott meg már azután. Itt félbeszakad az iratok fonala. Hogy történtek-e lépések, hogy megejtetett-e a vizsgálat, annak nyoma sincsen. 1872-ben a kir. törvényszékek lépvén életbe, az ügyiratok nyomán az ügyész újólag szorgalmazta a vizsgálat megindítását, és a törvényszék, habár abban a véleményben volt is, hogy oly ügyekben, melyek számadási természetűek, csak akkor lehet a bünfenyítő eljárást megindítani, ha a kérdés polgári utón megoldatott, de miután a csongrádi törvényszék az iránt már intézkedett, a vizsgálatot megindította, melyet ellenőrzése alatt Nagy Antal vizsgálóbíró folytatott. Időközben Éder István országgyűlési képviselőnek választatván meg, a mentelmi jog felfüggesztéseért kellett folyamodni, a mi az ügyet némileg késleltette. A vizsgálatnak lefolyásából az derült ki, hogy sokkal elébb, mintsem hogy az ügy a megyei törvényszékhez került volna, a panaszok egyrésze elenyészett, mert Éder az illetőket, vagy azok jogutódait kifizette s csak némelyekre kezdetett meg a pör polgári utón. Az iig3 T ész az ügyet átvizsgálván, több irat hiányánál és több tanú elhaltánál fogva, a tárgyi tényálladékot megállapítani nem birván, az eljárás megszüntetését indítványozta, és a törvényszék 1875. szeptember havában a bűnvádi eljárást megszüntette. A mi in specie ezen ügyet illeti, melyről itt szó van, tény, hogy Eder István, Tóth Antal hagyatékából árverés útján 4000 frtot vett be, hogy ezen 4000 frtból kifizetett 1000 frt adósságot, kielégítette a nagykorú örökösöket és az özvegynek a kiskorú örökösök számára évenkint 100 frt élelmezési díjat fizetett; tény, hogy ezen pénzösszegből saját feleségének 1526 frt 28 krnyi kölcsönt adott, s a kötvényt felesége ingatlanára kebeleztette be, melyet azonban akkor már 3000 frtnyi jelzálog terhelt. A mint az ügyész mondja, nem szenved kétséget, hogy ezen eljárás az árvapénztári szabályok szerint helytelen, de a bűnvádi eljárásra elegendő oknak nem tekintetett, mert ha a jelzálog nem is volt eléggé biztosítva, de a bezáiogolt ingatlanokból, melyekre seuki sem tartott igényt, a követelés fedezhető volt. A mi magát a kötvényt illeti, az a törvényszéki elnök jelentése és a bűnügyi napló tanúsága szerint a szegedi törvényszékhez sohasem érkezett, hogy az az árvaügy megvizsgálására kiküldött bizottságnak átadatott, az a bűnügyi iratokhoz csatolt egyik mellékletből kitűnt; miután azonban a vizsgálatnál Éder István vallomása és a telekkönyvi kivonat az ügyész véleménye szerint a hiányt pótolta, erre nézve a vádat kiterjeszthetőnek nem tartotta, és igy a bűnügy megszüntetve lévén, ez iránt további lépések nem történtek. En, a t. ház határozata folytán kívánatosnak és szükségesnek tartván, hogy minden mód megkiséreltessék ezen elveszett kötvény előkerítésére, miután az elnök jelentéséből az tűnt ki, hogy Szomor Lajos főügyész jegyzetei szerint a kötelezvény valami Surányi Pál iratai köztt létezik, az elnöknek meghagytam, hogy Csongrádmegye alispánját kérje fel, hogy a törvényhatóság levéltárában szorgosan kutasson és kerestesse a kötelezvényt. Az alispáu azt válaszolta, hogy fel nem található. Ekkor én azon feltevésből indulva ki, hogy tán a szorgosabb kutatást a mostani viszonyok nehezítették, közvetlenül az főispánhoz fordultam, és megkerestem, hogy minden erélylyel a kötvény nyomára jutni iparkodjék ; egyúttal pedig megkértem a belügyministerium vezetésével megbízott ministerelnök urat is, indicálva a Sarányi irataira vonatkozó adatokat is, hogy ezen ügyet figyelemmel kisérni, és a kutatást a maga részéről is elősegíteni méltóztassék. [Helyeslés) Ez az ügy állása. A mai napig újabb jelentés nem érkezett, az iránt sem történt jelentés, hogy az újabb kutatás folytán feltaláltatott volna; de az ülésszak vége felé közeledvén, jelentést akartam tenni az ügy jelen állásáról. (Helyeslés.) Még azt akarom megjegyezni, hogy a mi a főügyész vagy a ministerium befolyását illeti, a főügyészség ezen ügyről tudomást vett 1874ben, midőn Éder István panaszszai fordult hozzá. 0 ugyanis előadta, hogy ő időközben képviselővé választatott meg, s hogy a birák, kik nagyrészt politikai ellenfelei, őt bűnvádi pörbe akarják bonyolítani, különösen pedig a vizsgálóbíró; kérte tehát a főügyészt, hogy ezen ügy megvizsgálása iránt intézkedjék. A főügyész ennek folytán jelentést kivánt az ügyésztől. Az ügyész jelentésében arra hivatkozott, hogy az ügyiratok most a képviselőháznál vannak, s ennélfogva ő a megszüntetési kérelem iránt véleményt nem adhat; egyébiránt a vizsgálóbíró eljárása kifogástalan, ő eddig kötelességének tartotta, és ezentúl is tartani fogja a vizsgálatot sürgetni. A ház ez ügyben határozván, s a mentelmi jogot felfüggesztvén, a főügyész ur értesítette az ügyészség utján Éder Istvánt, hogy kérelme nem volt teljesíthető. Egyúttal azonban figyelmeztette az ügyészt,
