Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-140

140. országos ülés jnnius 5. 1879. Jgf Gaál Jenő (pécskai): T. ház! A szőnyegen levő törvényjavaslat ezélzatait mindenki helyesli. Nem hallottam annak beterjesztése óta egyetlen hangot sem, mely a kilátásba helyezett kedvez­ményeket a kisbirtokosok hiteliigyétől megvonni akarná. Még eddig minden e tárgyban tett nyilat­kozat elismeri, hogy okvetlenül kell valamit tenni; mert hiszen egy oly osztály megmentésé­ről van szó, mely az ország területének 45%-át birjä, mely a lakosságnak Vs-át képezi és*"nieTy^ nek kezei köztt több, mint 1000 millió érték van, mely tehát legalább 5—600 millió forint­nyi hitelre érdemes és a mely mind ennek daczára mégis az uzsorások karmai között vér­zik el. A kisbirtokosok hitelügyének érdekében nálunk eddig vajmi kevés történt. Mindazok tehát, kik az ország anyagi gyarapodását szivükön viselik, méltán tekinti ezen ügyet fontosnak, méltán kívánják a törvényjavaslat eszméjének megvalósítását, de méltán aggódnak másrészt a felett is, hogy azon az alapon, melyen a törvényjavaslat áll, ez sikerülni nem fog. Azon alapszabályok, melyek e törvényjavaslat indo­kolásának mintegy kiegészítő részét képezik, minden oldalról többféle magyarázatra és bírálatra adtak alkalmat. Mindezen magyará­zatok és bírálatok azonban megegyeztek abban, hogy ezen alapszabályoktól csak gyökeres átala­kításuk után lehet üdvösebb eredményt várni. A pénzügyi bizottság is, mely ezen tárgygyal be­hatóan; kiváló jóakarattal foglalkozott, több elvi kijeletésekben állapodott meg, melyeket az alap­szabáyok módosításánál a kormány által figye­lembe veendőknek tart. Az én felszólalásom ezél­ját nem^ ezen irányelvek részletes tárgyalása képezi. Én azokat egyenként, külön-külön helye­seknek tartom; csakhogy úgy vagyok meg­győződve, miszerint sokkal tovább kell menni, és csupán ezekkel a kisbirtokosokon segíteni nem fogunk, mert a czélba vett intézetnek fej­lődé sképességét ezen irányelvek egyáltalában nem biztosítják. A pénzügyi bizottság tanácsa szerint létesítendő intézet kétségkívül solidabb lenne, mint az, melyet az alapszabályok kör­vonaloznak ; de legalább nézetem szerint ennél határozottan merevebb és ennélfogva arra, hogy minél szélesebb köröket öleljen fel, egyszersmind alkalmatlanabb is lenne. És t. ház! ha már az állam ezen ügy fejlesztését támogatja, nagy súlyt fektetek arra, hogy oly intézet létesítésénél működjék közre., mely ha eleinte nem is fog csodákat művelni, ha rohamosan nem is fogja a kisbirtokos osztályt meghódítani, de organicus hibáktól menten fejlődésre alkalmas levén, tör­téneti alakulásra nyújtson kilátást, és elég érzé­keny legyen arra, hogy oly idomokat és néze­teket öltsön magára, melyek feladata természeté­nek a legjobban megfelelnek. Nézetem szerint a 1 pénzügyi bizottság által helyeselt szervezet ezen kívánalmaknak nem felel meg. A központi inté­zet javított szervezetét nem kifogásolom, de egy­általában nem helyeslem azt, hogy a vidéki mezőgazdasági előleg-egyleteket még talán az alapszabályokkal is életképtelenebb intézetekké alakítja. Nem mondom, t. ház, hogy egyes vidé­ken, a hol az értelmiség befolyása nagyobb, ily mezőgazdasági előleg-egyletek szórványosán ala­kulni n un fognak; de azon állítást merem kocz­káztatni, hogy ezen előleg-egyletek azon mérv­ben, melyben kívánatos és szükséges lenne, elterjedni nem fognak. És nem fognak elterjedni nézetem szerint két okból. Először azért, mert szervezetük felett.; bonyolult, alig áttekinthető, a központi intézethez való viszonyuk következmé­nyei pedig teljesen beláthatlanok. Hiszen ezen \ előleg-egyletek, ha egyszer megalakultak, az alapszabályok 84. §-a értelmében, a központi intézettől egyáltalában el sem válhatnak, míg a központi intézet bármikor eltaszíthatja őket magá­tól. Alig hiszem, hogy-sokan bírhassanak kedv­vel ily bizonytalanságnak minden irányban le­kötni magukat. De nem fognak nagyobb szám­ban alakulhatni ezen egyletek azért sem, mert hiszen, a mint Lukács Béla t. képviselőtársam felemlítette, a vidéken pénzintézetekben nincs hiány, azok tőkével most, és azt hiszem még jó darab ideig bővelkedni fognak; és ha csak az kell, terhes feltételek mellett pénzt azoknál is kaphatni. Sőt, ha a bankfiókok most már nem­sokára teljes számban fe] lesznek állítva és üzle­tök tényleg megkezdett decentralisatio következ­tében, a kamatláb természetes utón alá fog szál­líttatni, remélem, hogy személyes hitelen alapuló jutányos kölcsönben is részesülni fog mindenki, a ki erre valóban érdemes, a nélkül, hogy magát ennyire lekösse. A meglevő pénzintézetek az előleg-egyletek alakításánál befolyásolni fognák a közönséget; és ha ezek létesítését nem is akadályozhatják, mindenesetre oda törekednének, hogy az intézményt hatalmukba kerítsék, s ekkor bizonynyal gondjuk lenne arra, hogy a kellemet­len versenyből valamikép szabaduljanak. Ha valaki nekem erre azt mondja, hogy azon befolyást az illető vidék értelmiségének befolyása ellensúlyoztatja, ezen ellenvetésre csak egy kérdéssel vagyok bátor válaszolni: vájjon remélhető-e, hogy azon értelmiség, mely most is hetek óta olvassa, hogy a tervezett intézet fel­állítandó szervezete minő elégületlenséggel töl­tötte el a képviselőház illetékes bizottságait, kedvet fog magában érezni olyasminek felkaro­lására és támogatására, a mi rá nézve közvetlen hasznot nem, legfelebb nagy felelősséget hárít­hat, ha még arról sincs meggyőződve, hogy ez """az illetőkre és igy a közügyre nézve is haszon­] nal jár?

Next

/
Oldalképek
Tartalom