Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-140
J46 1 *°* » rszá §r° s ülés jnnius 5. 1879. hogy megadjuk-e azokat oly intézetnek, mint a milyen a kormány által bemutatott alapszabályokban terveztetik? Én csakis ezen kérdésre akarok szorítkozni és e tekintetben kijelentem azon — később indokolandó — nézetemet, hogy miután a kormány által bemutatott alapszabályokban tervezett intézetet a czélnak megfelelőnek nem tartom: azon kedvezményeket és előjogokat, melyeket a törvényjavaslat tartalmaz, én ilyen intézet részére nem vagyok hajlandó megszavazni. A lehető rövidséggel akarom, tisztelt ház, az erre vonatkozó nézetemet indokolni. (Halljuk!) Nem szenved kétséget s általán el van ismerve, hogy az országban a kisbirtokos osztály igen sok bajjal küzködik, valamint egész gazdasági helyzetünk meglehetős válságban van. Azonban ezen bajok okai sokkal mélyebben fekszenek és nekem meggyőződésem, hogy ezen törvényjavaslat, illetőleg az ezen törvényjavaslathoz mellékelt alapszabályok szerint létesítendő intézet, a kisbirtokosok ügyén sokat lendíteni, sokat segíteni nem fog; nem pedig azért, mert a kisbirtokosok ez idő szerint nem annyira hosszú törlesztésű jelzálogkölcsönre szorulnak. A tapasztalás igazolta már azt, hogy a rendes, takarékos kisbirtokos a hosszú törlesztésű kölcsönöket nem igen tartja meg, az ily adósságokat nem szereti: mondom, mindig a takarékos kisbirtokosról szólva, ha van ilyen hosszú törlesztésű kölcsön, a melyet kényszerűségből felvett, igyekszik attól megszabadulni és nem várják be a húsz—harmincz éves törlesztési rátákat. A tapasztalás szerint tehát rövid lejáratú oly kölcsön szükséges a kisbirtokosnak, a melyet gyorsan megkaphat, sok utánjárás nélkül; a mely rajta pillanatnyi bajainak enyhítésével azonnal és gyorsan segít, a mely megmenti attól, hogy kénytelen legyen uzsorásokhoz fordulni. Nem az a baj ez idő szerint, t. ház, hogy jelzálogra kölcsönt kapni nem lehet. Hivatkozom magára a nagy földhitelintézetre, a melynek üzlete e tekintetben igen virágzó, a mely ez idő szerint már 60 milliót meghaladó záloglevelet helyezett el. Ezen intézet kiváló súlyt fektet már néhány év óta kisebb kölcsönökre is, — értve ez alatt az 1000 frtig terjedő kölcsönöket. Kezemben van például a magyar földhitelintézetnek az 1878. évről szóló üzleti jelentése, amelyből kitűnik, hogy 1878-ban a magyar földhitelintézet kiadott összesen 6730 papirértékű zálogkölcsönt, ebből 2900 frttól lefelé 1000 frtig terjedő kisebb kölcsön van 3942, tehát majdnem 4000 a 6000 közül; 5000 forinton alóli kölcsön van 5408; úgy hogy 5000 forinton felüli kölcsön mindössze 1322 van; a miből kitűnik, hogy a kölcsönzést kisebb öszszegekben is nagy mértékben gyakorolja áf magyar földhitelintézet. Azonban 1000 frton alóli kölcsönöket is — nem mondom, hogy nagy könnyűséggel lehet kapni; de mindenesetre az 1000 frton alóli kölcsönökre vonatkozó üzletet is nagy mértékben gyakorolják az országban a takarékpénztárak. Nem moudom azt, hogy helyes, miszerint a takarékpénztárak a hozzájuk beadott betéteknek igen nagy és jelentékeny részét jelzálogkölcsönökre adják ki; de tény az, hogy tényleg gyakorolják ezen üzletet. Hivatkozom e tekintetben az 1877-iki adatokra. 1877-ben működött 308 takarékpénztár az országban, a fővárosiakat ide nem értve. E takarékpénztárak 22 és egy fél millió tőkével rendelkeztek, kezeltek 205 millió betéteit; tehát majdnem tízszer annyi betétet kezeltek, mint a mennyi alaptőkéjük volt, és ezen betéteknek majdnem felét, 82 és egy fél millió forintot jelzálogra helyeztek el. Ez adatokra azért hivatkozom, hogy igazoljam azon állításomat, miszerint nagyon jelentékeny azon tőke, a mely ez idő szerint részint hosszabb lejáratú, részint pedig rövid lejáratú kisebb jelzálogkölcsönökben helyeztetik ei szerteszét az országban. Van egy baj, és ez az, hogy azon kölcsönök, a melyeket a takarékpénztárak adnak a vidéken, drágák; drágák pedig azért, mert, mint tudjuk, az illető takarékpénztárak tulajdonképeu nyerészkedő intézetek, és hogy minél nagyobb osztalékot adhassanak részvényeseiknek, annál nagyobb kamatot vesznek fel a kölcsönök után; elvonják a takarékpénztárak a betét elek által a pénzt a kisbirtoktól és általában azoktól, a kik hitelre szorulnak, és a helyett, hogy olcsóbbá tennék a kölcsönöket, közvetítésök által még megdrágítják. Mint a tapasztalás igazolja, adnak a pénzekért 6—7—8 %-ot és elhelyezik azt 12—15%-ra. (Mozgás.) Ez az, a mi e takarékpénztárak üdvös működését nagyon korlátozza és ez az, a mi az országban a jelzálogra adandó kölcsönöket megdrágítja. Hivatkozhatom pl. a pécsi takarékpénztárra, melynek tőkéje 60,000 frt és ezen tőke mellett 4.210,000 frt betétet kezel. De azon bizalmat, melyet a közönség iránta tanúsít, arra használja fel, hogy a nagyobbrészt, vagyis a 4.210,000 írtból 3.102,000 frtot jelzálogra adja ki, és oly százalék és kamat mellett, melynek következtében a maga részére szép eredményt ér el, t. i. 90%-nyi osztalékot adott részvényeseinek, t. i. egy 200 frtos részvény után i877-ben 180 frtot adott osztalékul (Mozgás.) Es igy áll a dolog, t. ház, majdnem valamennyi takarékpénztárral; az alaptőkét valamennyinél 10-szeresen, 20-szorosan, sőt még többszörösen felülhaladó betétek vannak, melyeknek Vs-át, vagy V» ét, vagy Vs-át jelzálogra adják ki, a közönség bizalmát azonban nem arra használják fel, hogy
