Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-140

140 140. országos vléi június 5. 1879. előleg-egyletekben és a központi intézetben a működést felkarolják és folyamatba hozzák, ügybuzgalmától, hazafiságától, önzetlenségétől és egyszersmind a propaganda erejétől, egészséges voltától függ első sorban, hogy az intézet czéljának, rendeltetésének megfeleljen. A pénzügyi bizottság e részben természetesen csakis a kormánynak ellenőrzésére és az alapítóknak ügybuzgalmára támaszkodhatik; valamint azon biztosítékokra, melyeket előbb elősorolni szerenesés voltam. E biztosítékok mellett, erre az ügybuzgalomra, erre a hazafiságra és önzetlenségre támaszkodva, erre a szigorú kezelésre és szigorú ellenőrzésre számítva, ajánlom a t. háznak a törvényjavaslatot elfogadás végett. (Helyeslés.) Molnár György: T. ház! Azt gondolom, hogy a tanácskozás rendje szerint most nem engem illetne meg a szó, hanem azon t. pénzügyi bizottsági tag urat, a ki szintén külön véleményt jelentett be. Ha jól emlékezem a pénzügyi bizottságbeli tanácskozásokra, ezen t. képviselő ur a

? törvényjavaslattal ellenkező állást foglalt el. Én a törvényjavaslattal ellenkező állást nem foglaltam el és a külön véleményben sem ellenzem a törvényjavaslatot, hanem csak annak jobbítását kívánom. Ennélfogva azt hinném, hogy a szó először is azon t. képviselő urat illeti. Minthogy azonban ő szólni nem kivan, bátor vagyok azt előadni, a mit e tárgyra nézve előadandónak vélek. (Halljuk!) Mint már előbb jeleztem volt, én a törvényjavaslattal ellenkező állást nem foglalok el, s következőleg előre kijelentem, hogy azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Csak azon indokokat kívánom röviden érinteni, a melyek engem arra birtak, hogy a különvéleményt a t. ház elé beterjeszszem. Nem akarom az indokokat részletesen elősorolni, elég hosszasan van a vélemény indokolva s azért csak azt akarom felemlíteni, mi vezérelt engem a különvélemény aláírásánál. Ha azt látom ugyanis, hogy Magyarországnak igen sok pénzintézete van, mely a hozzá befolyt pénzeket Magyarországon elhelyezni nem tudja, hanem kénytelen olcsó kamatokra a külföldre kiadni; ha látom, hogy a vidéki takarékpénztárak egynémelyikénél a pénz annyira össze van halmozva, hogy azt kiadni nem tudják; ennek ellenében pedig azt látom, hogy a kisbirtokos osztály nagy nyomorúságban teng, hogy annak nagy része birtokaiból kiűzetik: akkor kell, hogy gondolkodóba essem az iránt, hogy honnan származnak e bajok? Vélekedésem szerint ezen bajok onnan származnak, mert az eddig létező ugy nagyobb mint kisebb pénzintézetek nem birtak behatolni oda, hogy a maguk pénzét oda adják azoknak, a kiknek arra különös szükségük van, a kisbirtokosok osztályának. Vannak földhitelintézeteink elegendő nagy számmal, azok jelentékeny kölcsönöket nyújtanak, de nem annyira a kisbirtokosoknak, mint inkább a legnagyobb, a nagyobb és a nem egészen kisbirtokosok számára. Vannak nagy számmal takarékpénztáraink kisebb-nagyobb vidéki bankjaink, a kik a kisbirtokosokon segíteni nem tudnak, nem mondom, hogy nem akarnak, de nem tudnak; és miért nem tudnak? Azért, mert a ki körülbelül ismeri a magyar nép jellemét, az tudni fogja, hogy az szégyenei adós lenni nyilvános intézetnek, inkább fizet 2—3%-kal többet uzsorára, semmint kölcsönt kérjen valamely intézettől. A másik ok pedig az, hogy a személyes hitel annyira meg van ingatva Magyarországon, hogy bizony alig akad három, négy ember, a ki egymásért váltóra jót állana, és igy valósággal annak, a kinek pénz kellene, ezen pénze nincs. Most már az a kérdés, hogy vájjon azon intézet, a mely a kormány által beterjesztett alapszabály-tervezet szerint létesíttetni ezéloztatik, képes lesz-e épen ezen a bajon ott segíteni, a hol ez a baj a legnagyobb? Vélekedésem szerint kérdésen fölül áll az, hogy a kik két, három, négy, öt, hatezer frtos kölcsönt akarnak jelzálog-törlesztés mellett felvenni, azok ezen intézetnél is fognak kölcsönt nyerni, valamint nyerhetnek a most már meglévő jelzálogokra nyújtó intézeteknél is; hanem kételkednem kell a felett t. ház, hogy azon kisbirtokosok közül, a kik 1000 frton alul 2 — 300 frtos kölcsönöket kivannak eszközölni, nagy számban találkozzanak olyanok, a kik ezen kölcsönt felvenni merjék és tudják. Én tehát ezt óhajtom, hogy olyan jobbítmányok vétessenek el az alapszabály-tervezetbe, a melynél fogva ezen kisbirtokosok valósággal pénzt nyerhessenek, még pedig ne papiros kölcsönt, hanem készpénzt. Ez tehát egyik czélom. A másik czélom pedig az, hogy akkor juthassanak pénzkölcsönhöz, a mikor akarnak és annyihoz, a mennyire épen szükségük van. A harmadik pedig az, hogy mihelyt szükségleteiket ezen pénzen fedezték és más utón megint visszajutottak pénzükhöz, a,zt rögtön visszaadhassák oda, a honnan vették, hogy ne kelljen azt akkor is megtartani, a midőn arra szükségük már nincs. Ezzel kapcsolatban a negyedik czélom az, hogy magok ezen pénzkölcsönvevők állapítsák meg egyszersmind legelőnyösebb forrását a pénzbeszerzésnek, hogy ők a maguk erkölcsi és vállvetett erejökkel hasznosítsák azon apróbb tőkécskéket, a melyek egyik vagy másik városban, vagy falun meg vannak. Azt óhajtanám, hogy megtanulják a vidéki kisbirtokosok, hogy az öt frtos bankó annyiszor^ öt frtot ér, a mennyiszer gazdája változtatja. És ezen czélok elérésére remélem, hogy azon tervezet, a melyet különvéleményemben előadni bátorkodtam, leg-