Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-139

138. országos fii mert a kerületeknek beosztására van szükség és oly rendeleteket kell kiadni, melyeknek elkészítésére szintén a tiszt, ház méltóztatott utasítani. Egyszóval, nagyon sok oly teendő van, melyek hasonlag időponthoz vannak kötve. Mindezek mellett is remélem, hogy még oly időben leszek képes előterjesztéseket tenni a tiszt, háznak, az ipartörvény és a kereskedelmi kamarákról szóló törvénynek módosítását illetőleg, hogy a jövő országgyűlési eyclus alatt ezeket lehetséges lesz tárgyalni. Mondom, reménylem, de egész positivitással nem merem Ígérni, s még kevésbé azt, hogy tényleg fog-e tárgyaltatni, mert ez már a ház, és nem a minister hatásköréhez tartozik. Kérem a t. házat, méltóztassék e választ tudomásul venni. (Helyeslés.) Gaal Jenő (pécskai): T. ház! Azon válasz, melyet a t. minister úrtól múltkor tett interpellatiómra nyerni szerencsés voltam, engem nem nyugtat meg, és nem elégít ki, daczára ennek azonban mégis tudomásul veszem. Ez kissé furcsán hangzik ugyan, hanem bátor leszek megmagyarázni, hogy ez a mai helyzetben a leghelyesebb elj arás. Én, t. ház, tartozom az ügy fontosságának azzal, hogy egy oly választ, mely nem áll az ügy fontosságának magaslatán, megnyugtatónak és kielégítőnek nem ismerjek el; viszont azonban tartozom az ügy érdemének azzal, hogy mindazon jóakaratot, mely iránta nyilvánul, a magam részéről legalább, elismeréssel fogadjam. De t. ház, hogy is nyugtasson meg engemet annak biztosítása, hogy e fontos törvénynek módosítására a sor valamikor majd rákerül. Én, akár igértetik ez, akár nem, arról tökéletesen meg vagyok győződve, s valamint ez nem nyugtathat meg, ugy nem nyugtalanítana jobban, ha ennek ellenkezője állíttatott volna. Tudom, hogy a feladat megoldása csak idő kérdése már, de épen az időre voltam bátor a fősúlyt fektetni, s e tekintetben elismerem, hogy a t. minister ur oly Ígéretet tett, melyet, ha szíves lesz valóban be is váltani, én az interpellatió czélját elértnek fogom látni. De hogy elégítsen ki, t. ház, azon hang, melyet a keresk. ministeriumtól épen e törvényre vonatkozólag már megszoktunk. Eddig is azt mondták, hogy e kérdés sürgős, de megoldásához soha sem jutottak el. Azonban e hang régies mai ismétlése köztt az a különbség még is megvan, hogy régebben sokkal fontosabb tárgyak voltak azok, melyek a megoldást akadályozták, de hogy most mért ne lehetne az erdészi birtokviszonyainak rendezése, a forgalmi statistikai adatok rég folyó tárgyalása, továbbá az erdőtörvény életbeléptetése tárgyában kiadandó rendeletek elkészítése, mellett, még ez ügyet is elintézni: azt részemről legalább nem vagyok lés jnnius 4.1S7!). | g g képes felfogni. Daczára mindennek azonban, nagyon örülök, hogy a t. minister ur most már a maga részéről is elismeri az Ugy sürgős voltát, és hivatkozik régibb nyilatkozataira, a melyek azonban engem kevésbbé nyugtattak meg, mint a mai, mert most bizonyos tekintetben mégis határozottabban nyilatkozott. Én csak azt vagyok bátor t. minister ur becses figyelmébe ajánlani, méltóztassék tekintetbe venni, hogy ez azon feladatok közé tartozik, a melyeket vagy idejében megoldandauk, vagy pedig fejünkre nőnek. Azt hiszem, hogy az ipartörvény kérdése már e második stádiumban van, de azt hiszem, miszerint az ügynek nem használ az, ha azt agitatió tárgyává engedjük tenni. Az ily kérdésekre nézve sokkal helyesebb, ha a kormány ragadja meg a kezdeményezést, s nem engedi meg, hogy a zászlót mások vegyék kezökbe, kik azt talán jó akarattal viszik, de nem mindenesetben urai a helyzetnek. Én azon meggyőződésben vagyok, hogy ezen ügy egy nagy osztály százezreinek érdekében mielőbb megoldandó : azért kérem a t. minister urat, hogy a sürgetett enquétet tényleg mielőbb hívja egybe, és igyekezzék ez által egy valóban nagy országos szükséget kielégíteni. A választ ezen reményben tudomásul veszem. Br. Kemény Gábor földmívelés-, iparés keresk. minister: T. ház! A t. képviselő ur nem látja az ügy magaslatán állónak válaszomat. Megvallom, felszólalásából pontosan kivenni azt, hogy melyik azon magaslat, melyre felemelkedni nem tudtam, nem voltam képes, akkor midőn én, — pedig figyelmeztem szavára, — az egyik szavából a megnyugvását, a másik szavából a meg nem nyugvását vettem ki. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon) Azt mondta, hogy már megnyugszik a minister válaszában, mert most már elismeri e kérdés fontosságát, mert elismeri az ügy sürgősségét. Hivatkozom a t. háznak minden tagjára, hogy én sohasem tagadtam ezen ügynek sem fontosságát, sem sürgősségét; s bátor vagyok azon meggyőződésemet is nyilvánítani, hogy az, ki sok tárgy elintézésében nem tud helyes sorrendet tartani, hiába fog a helyzet magasságára felemelkedni, mert nem fog azok közül egyet sem elintézni. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Még eddig t. ház, nem tapasztalhatta senki, hogy henyéltem volna, mióta ezen bársonyszéken ülök, mert már három fontos tárgy van részben elintézve, s részben életbeléptetésükre folyton folyik a munkálat ináról holnapra. Én belőlem, t. ház, tisztán az őszinteség szólott, midőn azt mondottam, hogy van három oly tárgy, melyeket okvetlenül elébe kell tenni a felemlített kérdésnek. Rajtam, biztosítom a t. házat,