Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-130

130. országos Sl< rendőri bejelentési intézménynek Budapest fővá­rosban életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatok iránt a két ház köztt a megegyezés létrejővén, ezen törvényjavaslatok ő Felségéhez, legfelsőbb szentesítés végett fel fognak terjesztetni. Az 1878. 313. számú határozatra nézve, mely a honvéd­ségnek az ország határán kivül lett alkalmazá­sának utólagos jóváhagyását tárgyazza, a főren­diház jegyzőkönyi kivonata tudomásul vétetik. {Helyeslés.) » Mielőtt az ülést berekeszteném, a napi­rendre nézve vagyok bátor a t. házat megkér­dezni. Méltóztatnak tudni, hogy a mai ülésre a kassa-oderbergi vasút iránt és a vízszabályozási társulatról szóló törvényjavaslatok voltak kitűzve. E tárgyak a legközelebbi ülésen természetesen ugyanazon sorrendben tárgyaltatni fognak. (Helyeslés.) Bátor vagyok a t. ház figyelmét még a kö­vetkezőkre irányozni: Be van adva a belügyminister ur részéről három jelentés, t. i. az erdélyi országházi alap, a felkelési alapok, és a megyeházi alap tárgyá­ban. E három jelentés már a pénzügyi bizottság által tárgyaltat ott, s a bizottság jelentése szin­tén beadatott, s a képviselőház tagjai köztt szét is van osztva. Ezenkívül az erdőügyi bizottság tárgyalta azon két határozati javaslatot, melyek egyikét Mocsáry Lajos, másikát Tisza Lajos képviselő ur adtak be. Ama két törvényjavaslat bevégzése után, ezen most felsorolt bizottsági jelentések volnának a napirendre kitűzendők. (Helyeslés.) Ezenkívül, mint méltóztatnak tudni, azon tárgyak köztt, melyeknek elintézését a t. ház igen kívánatosnak méltóztatott jelezni, a rendőri büntetőtörvényjavaslat a beszállásolási törvény­javaslat, és a kisbirtokosok földhitelintézetéről szóló törvényjavaslat. A rendőri büntetőtörvény­könyvről szóló törvényjavaslatra nézve az igaz­ságügyi bizottság jelentése már régebben ki van -osztva, a kisbirtokosok földhitelintézetéről szóló javaslat még nem tárgy altatott a bizottságokban, a beszállásolási törvényjavaslat előzetes tárgya­lása pedig, mint tudom, ma, vagy holnap fog a bizottság által befejeztetni. Én azon kérdést vagyok bátor a t. házhoz intézni, nem volna-e ezélszerű már most nyilatkozni arra nézve, hogy az általam előbb felsoroltak után, a rendőri bün­tető törvénykönyvről szóló törvényjavaslat napirendre tűzessék-e ? Madarász József: T. ház! Ugy hiszem, hogy a legközelebbi ülés napirendjére elég lesz az, a mit a ház t. elnöke eddigelé felsorolt. Azt hiszem, nem cselekszünk helyesen, ha a leg­közelebbi ülés után való ülésnek napirendjét előre meghatározzuk. Ez a házszabályoknak meg és május 21. 1879. 295 nem felelő intézkedés. Az én magán véleményein szerint helyes eljárás az, hogy mindig a leg­közelebbi ülés napirendje határoztassék meg. Én szabadságot veszek magamnak a felszóla­lásra azért, mert igen jól tudom, hogy azon tárgyak köztt, melyeket ezen országgyűlésen leg­alább az én véleményem szerint szükséges volna elintézni, van egy, melynek még egy pár bizott­ság tárgyalásán át kell menni, és ez a kisbir­tokosok földhitelintézetéről szóló törvényjavaslat. Mivel tudom, hogy ezen törvényjavaslat néhány nappal ezelőtt a jogügyi bizottsághoz utasítta­tott, azért vettem magamnak szabadságot a szó­lásra, hogy felkérjem a ház t. elnökét, legyen szives felhívni a jogügyi bizottság elnökét arra, hogy a jogügyi bizottság mielőbb tárgyalja ez ügyet {Felkiáltások: Ma tárgyalja !)... annál jobb — hogy a pénzügyi bizottság is mielőbb végle­gesen tárgyalhassa és beterjeszthesse jelentését a házhoz, hogy ez a törvényjavaslatot mielőbb napi­rendre tűzhesse ki. Én tehát maradok azon véleményemnél, hogy elég lesz a legközelebbi ülésre napirendre tűzni a kassa-oderbergi vasútról, és a vízszabályozási társulatokra vonatkozó törvény módosításáról szóló javaslatokat, és azon három-négy tárgyat, melyeket a t. elnök ur érintett. Hogy azután mi tűzessék napirendre, erre nézve kérem a t. házat, hogy azt a legközelebbi ülés végén méltóztassék elhatározni. Elnök: válaszolnom kell arra, a mit a t. képviselő ur mondott, hogy nem tartja helyes­nek, ha a napirend a következő ülésekre már előre megállapíttatik. {Halljuk!) Én nem érthetek egyet a t. képviselő úrral abban, hogy a napirendnek előleges meghatáro­zása helytelen. Mert mikor vége felé jár az ülés­szak és még három-négy elintézendő tárgy van és bizonyos, hogy azokat miísd elintézni nem lehet, azt hiszem, az elnök csak kötelességét teljesíti, (Helyeslés) ha figyelmezteti a t. házat arra, hogy határoznia kellene az iránt, mely tár­gyakat kívánja még elintézni, hogy e szerint niódjokban legyen a képviselő uraknak a tár­gyalandó ügyekkel idején foglalkozni. (Elénk helyeslés.) Mert ha ugy történik, a mint a t. kép­viselő ur mondja, hogy előbb intézi essenek el az általam előlegesen kijelölt tárgyak és csak azután határoztassék meg a legközelebbi ülés napirendje; ez esetben a t. képviselő urak egészen tájéko­zatlanok lesznek, hogy vájjon a rendőri, vagy a beszállásolási, vagy a kisbirtokosok földhitel­intézetéről szóló törvényjavaslatot kell-e előbb tanulmányozniuk, arra pedig már alig van idő, hogy mind a hármat tanulmányozás alá vegyék. Ezeket csak védelmemre kívántam elmondani. (Élénk helyeslés.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom