Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-130
130. országos ülés május 21.1S79. 2S5 látást elzárni; de ha bár csak két napot engedtek is a képviselőház tagjainak a fontos kérdés tanulmányozására, még igy is könnyen felismerheti mindenki, a ki szellemi vaksággal nincsen megverve, hogy hazánk végtelen megkárosításával lenne egybekötve e törvényjavaslat elfogadása. Én azt általánosságban sem fogadhatom el a részletes tárgyalás alapjául, s Eötvös Károly határozati javaslata s a különvélemény értelmében, a kormányt odautasítandónak vélem, hogy a régibb előlegek biztosítását és újabb terhek átvállalását e vasút megszerzésének feltételéhez kösse. Elfogadom a Helfy Ignácz által beterjesztett határozati javaslatot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ráth Károly: T. ház! A t. közmunka- és közlekedésügyminister ur indokolásában a 6-ik lapon azt igéri, hogy a kárpótlásra vonatkozólag az alapul vett kárpótlási összeget bátor lesz szóval bővebben indokolni. Igen sajnálom, hogy a t. minister ur a vitatkozás eddigi folyamában sem méltóztatott ebbeli igéretét teljesíteni; de különben sajnálom azt is, hogy az újabb vitatkozások rendszere szerint, alig nyílik alkalma a t. ház tagjainak legalább ezen padokról, hogy a kormánynak nyilatkozataira reflectálhassanak, a mennyiben a vita végére szokták halasztani nyilatkozataikat. En tehát annyival inkább röviden fogok a törvényjavaslatra vonatkozólag nyilatkozni, miután nemcsak t. elvtársam Lichtenstein t. képviselő ur igen körülményesen Mustrálta már a külön véleményben foglalt véleményét; hanem a t. ház tagjainak kezében egy valóságos könyvtár van azon iratokból, melyek ezen előterjesztések kapcsában ugy most, mint két évvel ezelőtt, midőn a törvényjavaslat először került a ház elé, kiosztva lettek. Ezen nyomtatványokon kivül, ha méltóztatnak a diariumban lapozgatni, abban valóságos halmaza van az ide vonatkozó adatoknak. Van abban interpellátió, van abban hosszas vita, mely 1870. márczius 29-én folyt le, a melyben az akkori ellenzéki vezér Tisza Kálmán ezen kérdésről behatóan és igen élesen nyilatkozott. Miután tehát ily halmaza áll az adatoknak rendelkezésünkre, szükséges, hogy mi a kérdésnek magvát tartsunk szem előtt és e kérdésnek csak succusára vonatkozzanak azok, a kik ezzel tüzetesebben foglalkoztak. Szembeötlő az, hogy lényeges eltérések vannak a tárgy lényegét illetőleg az eddigi szakbizottsági előterjesztésekben. Nem kevesebb, mint négy előterjesztés, t. i. az 1877-iki pénzügyi és közlekedésügyi és a mostani pénzügyi és közlekedésügyi, fekszik előttünk. Azt hiszem, hogy a kormányelnök ur némi haladást j lát abban, hogy miképen nyilatkoznak a szak- I bizottságok most és miképen nyilatkoztak e kér- | désrol két évvel ez előtt. Ha méltóztatnak kezükbe venni a két év előtt beterjesztett közlekedési és pénzügyi bizottsági jelentéseket, a melyek nem oly terjedelmesek, mint a mostaniak, azokban vörös vonalként feltalálják azon nézetet, hogy ez szükséges rósz; ennek sanirozását javasolni kell már csak azért is, hogy a nagyobb bonyodalmak következtében még nagyobb rósz ne álljon be. Azokban szó sincs arról, hogy ezek jogos és méltányos követelések, és hogy az állam erdekében vau a sanirozásnak ezen neme. Ma a közlekedési bizottság előterjesztésében más tenor uralkodik. A ministeri indokolásban nincs meg, hogy ez előnyös megoldása lenne a kérdésnek. A közlekedési bizottság szakértő előadója egészen más irányban mozog és védelmére kel azon dolgoknak, a melyeket eddigelé nem a házban, sem azon kivül senki sem akart védelmezni. A különvélemény végkövetkezményében azt mondja, hogy hozza meg az állam ezen áldozatokat s a mennyire lehet; vessünk fátyolt azokra a dolgokra, a melyeket ma már felderíteni aligha lehetséges. Ezek bizonyos tekintetben keresztül mentek a törvénykezelésen is és igy bevégzett tényekkel állunk szemben, a melyeket nem kellett volna bevégzett tényékké fejlődni hagyni. A különvélemény szintén azt kívánja, hogy hozzuk meg az áldozatokat ezen alapon, de azon feltétel alatt, hogy ezekből az áldozatokból némely közvetett előnyök háruljanak közlekedés-politikai szempontból az által, hogy a vasút államivá tétessék. Én is itt látom a kérdést sarkalni. De hogy az áldozatok mérvére nézve tisztába jöjjön a t. ház, szükséges arra utalnom, hogy azon négy jelentés, mely előttünk fekszik, mindegyik máskép tünteti elő a tényleges terhet, melyet elvállalunk. Nevezetesen az első, az 1877. évi jelentésben a közlekedési bizottság 156,039 frtra teszi, a pénzügyi bizottság mostani jelentésében azt mondja, hogy 150—180 ezer frtot tesz. A közlekedési bizottság újabb jelentése szerint 146,000 frtot tesz. A mi különvéleményünk 176,000 frtra teszi ezüstben, azon veszteség nélkül, melyet számba vesz a közlekedési bizottság is, és a melyet csakugyan számba kell venni, t. i. a közös activa közt levő 25,000 db. részvényről reánk eső veszteséget, mely a 3 /5 kulcs szerint 30,000 frtra rúgván, az új teher 206,000 frtot tesz. Ezen egyszerű számítás csak néhány rövid tételből áll. Tisztázzuk tehát a legfontosabb kérdést, mely itt fölmerül: Az új kamat - garantia felemelés kitesz aranyban . . 346,618 frtot, éhez 15% agiót számítva . . 51,992 „ kitesz ezüstben . . . 398,610 frtot.
