Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-118

118. országos ülés májas 7. 1879. 2i erdőtörvényjavaslatunk a magánerdőkre vonatkozó intézkedéseiben az újabbi erdőtörvényekkel szemben a középutat követi, mert mig az 1875. évi Julius 8-ki porosz erdőtörvény a tulajdonjogot annyira respectálja, hogy az erdő kihasználásának minden néven nevezendő megszorításáért kárpótlást nyújt és előir, az 1878. évi osztrák erdőtörvényjavaslat azon elvből indul Id, hogy az összes erdőterületet mint erdőt fenntartani kel], mely felfogásnak természetszerű követkéz menye az általános erdőirtási tilalom, valamint az újra beerdősítés kötelezettségének kimondása. Én a tulajdonjognak ezen utóbbi megszorítását a mi viszonyaink köztt szükségesnek nem tartom, és pedig három okból, t. i. 1. mert nálunk az erdőknek — a többi mívelési ágak által elfoglalt területekhezi aránya — igen kedvező, 2. mert az irtási tilalom olyan talajnál, mely magasabb gazdasági ág mívelésére alkalmas, nemzetgazdászati szempontból hátrányos, és 3. különösen azért, mert azon erdők, melyek ezen törvényjavaslat szerint az állam egyenes befolyása alatt állanak, oly nagy területet foglalnak el, melynek fenntartásával nézetem szerint, fiz országos érdeknek elég van téve, és a magánerdők fenntartására nézve is elég biztosítékot találok a tiszta erdőtalajnak irtási tilalmában. Mindezeknél fogva én a törvényjavaslatnak a magánerdőkre vonatkozó intézkedéseit elégségeseknek tartom, annál is inkább, mert a magánerdők kezelésére nézve a községi pótlékfelének elengedésében, különösen a nagyobb erdőbirtokosoknál oly buzdító eszközt látok, mely karöltve, a tiszta erdőtalajnak irtási tilalmával, tökéletesen megfelel nálunk a magánerdők nemzetgazdászati és közgazdasági jelentőségének. Egészen más szempont alá esnek a községi, egyházi személyek, alapítványok stb. ezen szakaszban foglalt személyek és testületek erdei. Ezek nagyobbrészt nem tekintendők valóságos tulajdonosoknak, hanem csak haszonélvezőknek, és ezekre nézve amúgy is kötelessége az államnak, befolyását a jövő nemzedékek érdekében érvényesíteni, mely felfogásnak megfelelnek a törvényjavaslat erre vonatkozó intézkedései is, kivéve a bánya- és iparvállalatokat, melyekre nézve majd alkalmam lesz a részletes tárgyalás alkalmával nézetemet elmondhatni. Talán sokáig is foglalkoztam ezen elvi megállapodásokkal, de ezek, a mint már előbb is említem, képezik az egész törvényjavaslat sarkkövét, és ezeknek helyes alkalmazásától függ az egész törvényjavaslat sikere. De nem elég csak törvényt alkotni, hanem szükséges annak végrehajtásáról is gondoskodni, mely szükségnek megfelel a törvényjavaslat a kir. erdőfelügyelői intézménynek felállításával. Nem akarok most azon kérdés vitatásába bocsátkozni, vájjon ezen hivatal kínevezés, vagy választás útján töltessék be, elégségesnek tartom az általános tárgyalás alkalmával arra utalni, hogy a törvényjavaslatban gondoskodva van arról, hogy a törvény betűi irott malaszt ne maradjanak. De gondoskodva van arról is, hogy ezen új intézmény a fennálló megyei rendszerrel kellő összhangzásba hozatassék, és e részben csak általánosságban megjegyzem, hogy én a közigazgatási bizottság hatáskörének ezen újabbi kiterjesztését épen oly szerencsétlen kísérletnek tartom, mint magát ezen intézményt; és ha az ellen jelenleg fel nem szólalok, ennek oka leginkább abban rejlik, hogy attól tartok, miszerint az által azon benső összefüggésnél fogva, mely a jelen törvényjavaslat egyes legfontosabb intézkedései és a közigazgatási bizottságok hatásköre közt létezik, veszélyeztetném magát a törvényt, és azt, hogy minél előbb törvénynyé váljék, mit sokkal nagyobb veszteségnek és bajnak tartok, mint ezen törvényjavaslat egyes hibás intézkedéseiből netalán eredhető hiányokat. Egyetértek a törvényjavaslatnak az erdei kihágásokra vonatkozó intézkedéseivel, valamint ezekre nézve a közigazgatási közegek hatáskörének megállapításával. Végtelenül sajnálom ugyan, hogy hazánkban az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való teljes elkülönítése lehetetlen, de midőn látom, hogy ezen elvi vívmányok mostoha pénzügyi viszonyainknál fogva teljes mértékben kivihetlenek; midőn látom, hogy ezen oknál fogva ezen elvi vívmányok senki előnyére nem szolgálnak; akkor, tiszt, ház, nem lehet nehéz a választás az elmélet és a gyakorlati élet követelményei köztt. Egyébiránt talán lesz még alkalmam ezen kérdéssel bővebben foglalkozhatni, egyelőre csak kívántam e részbeni álláspontomat jelezni. Üdvösöknek tartom a törvényjavaslatnak a kopár területek beerdősítésére, valamint az erdei alap létesítésére vonatkozó intézkedéseit is, habár őszintén kell bevallanom, hogy én az elsőnek practicus értékét leginkább a kormány anyagi támogatásától tételezem fel, az utóbbira nézve pedig igen szomorú jelenségnek tartom, hogy az erdei czélok előmozdítása csakis a befolyandó pénzbüntetésekből válik lehetségessé, de mindannak daczára ezen intézkedéseket, mint kísérletet a nálunk elhanyagolt társulási szellem ébresztésére, valamint az erdei czélok előmozdításának lehetővé tétele tekintetéből elfogadom. Még egy pár szót az erdei termékek szállítására vonatkozó szabályokról, melyekre nézve, azt hiszem, a törvényjavaslat inkább közlekedési eszközeink jövőbeni fejlődését vette kiindulási pontul. Tagadhatlan azonban, hogy ezen intézkedéseknek concret törvény általi szabályozása égető szükséggé vált; különösen faüzlettink oly lendületet vett, és ennek következtében mes-