Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-126

126. országos ülés május 16. 1879. 211 abban az egetben tarthatja meg a törvényhozás, ha ott, a hol szükség nincs rá, nem gyámkodik. Ezen tekintélyt szerintem csak azon esetben tarthatja meg a törvényhozás, ha ott, a hol az ország érdeke nem parancsolja, egy törvényhatóság érdeke ellenére a „sic volo sic jubeo"val nem él. És épen az a szempont az, a melyre bátor vagyok figyelmeztetni. Szerintem ma már nem is azzal a kérdéssel állunk szemközt, hogy a közigazgatás szempontjából Erzsébetváros, vagy Dicső-SzentMárton-e a főhely, hanem szemben állunk azon kérdéssel, hogy egy törvényhatóságnak összes közönsége fejezi ki kérelmét a törvényhozáshoz, kérelmét a kormányhoz, amelyben azt mondja: Urak, száz esztendeje itt van a törvényhatóság székhelye Dicső-Szt-Mártonban; minden irányból itt convergálnak 30 év óta az utak: hagyjátok meg itt a székhelyet, mert különben mi nem vagyunk képesek a közigazgatásba befolyni, pedig a törvény reánk bizza, mint a megye bizottságára, hogy a megyének közigazgatását vigyük; nem leszünk képesek ezt tenni, ha a székhelyet elteszitek a megye végpontjára. Mondom, akkor, midőn nincs országos érdek, mely ennek útját állja, kérdem, nem azt, hogy jogosult-e, mert a parlamentnek mindenre van joga; de kérdem, észszerű, helyes, igazságos eljárás-e, daczára ennek reáparanesolni arra a törvényhatóságra, hogy kérelmét elvessük és maradunk ä mellett, a mit egyszer téves adatok alapján határoztunk. Ez az a szempont, t. ház, a melynél fogva igenis kérem, méltóztassanak nagyon meggondolni ezt, mert van ám arra szükség, hogy ok nélkül ne keserítsük el a törvényhatóságokat a törvényhozás ellen; mert igen sokszor igenis kell, hogy a törvényhozás egyesek és törvényhatóságok érdekeit is sértse; de tegyük ezt csak akkor, midőn az elkerülhetetlen. Bátor vagyok kérni a t. házat, méltóztassék e törvényjavaslatot elfogadni. {Helyeslés a jobboldalon.) Gulner Gyula: T. ház! Én is ugyanazon kijelentéssel vagyok bátor kezdeni igénytelen felszólalásomat, a melylyel felszólalását befejezte a közvetlenül előttem szólott Tisza Lajos képviselő ur. Azt mondta, hogy már ezelőtt három évvel e tárgyban elmondta nézeteit, kifejtette indokait, elveit, feltárta azon adatokat, a melyekkel az akkori és mostani nézetével egybehangzólag a székhelynek Dicső-Szt-Mártonban való megtartását, illetőleg a mai helyzetről szólva, áttételét indokolta. Akkor, midőn az 1876-iki arronditationális törvény hozatott, én bátor voltam e tárgyban felszólalni és ebből merítek bátorságot magamnak, hogy részt vegyek a vitában igen röviden. Ma is ugyanazon állásponton állok, a melyen álltam ezelőtt három évvel. Talán nem érdektelen a tisztelt ház azon tagjai előtt, a kik az ezelőtt három évvel lefolyt e részbeni tanácskozások menetét nem kisérték kellő figyelemmel, vagy azokra nézve, a kik a múlt országgyűlési cicluson nem voltak a törvényhozásnak, illetőleg a képviselőháznak tagjai, mondom nem érdektelen mintegy illustratióként ezen ma tárgyalt törvényjavaslatnak történetéről némelyeket elmondani. (Halljuk!) A dolog ugy áll, t. ház, hogy akkor, midőn a közönségesen arrandirozási törvényjavaslatnak nevezett törvényjavaslat benyujtatott az 1876dk év tavaszán, akkor az 1. §. 9dk pontjában a ministeri tervezet szerint székhelyül ki volt jelölve Erzsébetvárosa. Hivatkozom a t. ház azon tagjaira, a kik tagjai voltak a múlt országgyűlésnek is, hogy ezen kérdésről bent a házban, a folyosókon is valóságos cause eelebre támadt, mely a ház tagjait, hogy ugy mondjam, komolyan és tréfálózva is két határozott pártra osztotta. Akkor, midőn a törvényjavaslat előzetes tárgyalás végett a közigazgatási bizottság elé került, a minister ur, a ki jelen volt a bizottsági ülésen, kijelentette: hogy ő ugyan javasolta az eredeti szövegben Erzsébetvárost, azonban nincs ellene észrevétele, hogy ha Dicső-Szent-Márton fogadtatik el. Ennek következménye az lett, hogy a közigazgatási bizottságban Erzsébetváros megbukott, és DicsőSzent-Márton jelöltetett ki a megye székhelyének. Ekkor még jobban megkezdődtek az agitatiók. Végre elérkezett a nagy nap, midőn a törvényjavaslat 1. §-nak 9. pontja tárgyalás alá került. A házban megindult a nagy szóharcz, a melynek eredményét a főrendiek háza által is elfogadott 1876. XXXIII. t. ez. 1. §-ának 9. pontja képezi, vagyis hogy Erzsébetváros lett a megye székhelye. Legyen szabad, t. ház, közbevetőleg csak annyit megjegyeznem, hogy egy dolog bizonyos, és ez az, hogy én nem tudok azon, igaz, hogy rövid, de lehetőségig nagy figyelemmel eltöltött 8 évi időszak alatt, a melyben szerencsés vagyok a törvényhozás tagja lenni, nem tudok kérdést, a melyre vonatkozólag minden argumentum oly annyira ki lett volna merítve, és a mely röpiratokkal, mappákkal és egyebekkel oly annyira meg lett volna világítva, mint ez; ugy. hogy senki sem kételkedhetett a háznak határozata iránt. Azt mondani tehát, t. ház, a mit az előttem szólott t. képviselő ur mondott, hogy e törvényjavaslat azért fekszik előttünk, mert a törvényhozás téves alapokon intézkedett, annyival kevésbbé lehet, mert az a tény áll, és e tekintetben hivatkozom a múlt országgyűlés tagjaira, hogy e kérdés ugy megbeszéltetett, a hogy más, sokkal fontosabb kérdést nem beszélnek meg. {Ugy van! bal/elöl Ellenmondás jobbról.) Nem téves informatio alapján elhamarkodva hoza27*