Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-126

126, országos ülés május 16.1879. 2Q5 fel fognak olvastatni a határozati javaslatok és pedig a ministerelnök ur határozati javaslata, azután pedig Madarász József képviselő uré. Baross Gábor jegyző (olvassa). Elnök: Felteszem a kérdést. Elfogadja-e a t. ház a ministerelnök ur által beadott hatá­rozati javaslatot, igen vagy nem? Molnár Aladár: T. ház! Legyen szabad csak néhány rövid szót szólanom. Én most értettem meg a határozati javaslatból, hogy itt nemcsak a képviselőház által már meghozott határozatról van szó, holott előbb azt gondol­tam, hogy azzal együtt a ministeriumnak e határozat alapjául szolgáló jelentése is át fog küldetni; e szerint a határozatot igy kérném "kimondatni. (Helyeslés) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Én részemről nem tagadom, hogy azon határo­zati javaslatnak értelmét a jelentés adja meg és igy mint annak csatolmánya, természetesen a jelentés is átmegy. Elnök: A t. ministerelnök ur ugy értel­mezi indítványát, hogy ebben a jelentés is benn értetik, mert hiszen, ha egyszerűen átteszszük a képviselőház határozatát, abból nem képes meg­érteni, hogy miről van szó, mert a határozat ugy szól, hogy jóváhagyatik; tehát magától érte­tődik, hogy a ministeri jelentés is hozzácsato­landó. (Helyeslés?) Madarász József: Bocsánatot kérek, midőn a kérdés feltétetik, akkor már arról szólni, hogy vájjon a beadott határozati javaslathoz mellék­lendő-e valami más vagy nem, a házszabályok­kal ellenkezik. A ki beadta a határozati javas­latot, gondolta volna meg akkor, mielőtt azt beadta. De most, midőn már a kérdés feltevéséről van sző, nem lehet másról szó, minthogy elfogad­tatik-e egyik-másik határozati javaslat igen-e vagy nem; a házszabályok szerint más kérdést fel­tenni nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon). Tisza Kálmán ministerelnök: Nekem semmi kifogásom nincs az ellen, hogy ugy tör­ténjék a szavazás, a mint azt Madarász József t. képviselő ur mondta, mert ismétlem, hogy miután minden más hasonló dologgal úgy szokott történni, hogy a képviselőház határozatának kap­csában mindig átküldetik az, a mi felett határoztunk, azt gondolom, az itt is magától értetődik. (Álta­lános helyeslés) Elnök: Méltóztattak meghallani a minister­elnök ur által beadott határozati javaslatot és felolvastatott a Madarász József képviselő ur által beadott határozati javaslat is. Ennél­fogva felkérem azon t. képviselő urakat, a kik a ministerelnök ur által beadott határozati javas­latot elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik) A többség a ministerelnök ur által beadott határozati javaslatot elfogadja. Ennél­fogva a Madarász József képviselő által beadott határozati javaslat elesik. C———-— Következik a megállapított napirend szerint a közigazgatási bizottságnak jelentése az 1876. év XXXIII. t. ez. első §-a 9. pontjának módo­sításáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Pulay Kornél előadó : T. ház! A tárgya­landó rövid törvényjavaslatot azon megjegyzés­sel vagyok bátor beterjeszteni, hogy azon kérdés, vájjon Kis-Küküllőmegyének székhelye Dicső­Szeut-Márton, vagy pedig Erzsébetváros legyen, már a múlt országgyűlésen a bizottságokban és a házban is több oldalról megvilágittatott is megvitattatott. A bizottság azon alkalommal és Dicső-Szeut-Mártont jelölte ki székhelyül. A közigazgatási bizottság most szintén Dicső-Szent ­Mártont kéri székhelyül kijelölni, minél fogva ezen törvényjavaslatot bátor vagyok a ministeri indokolás alapján a t. háznak elfogadás végett ajánlani. Jókai Mór: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Véleményem szerint az országos képviselők az egész ország érdekeinek és nem választó kerület­jök érdekeinek képviselői. Azért kereken kimon­dom, hogy ha azon választókerületnek, a mely engem mandátumával megbízott, érdeke, magán érdeke országos érdekkel jönne összeütközésbe, nem haboznám választókerületem ellen szavazni. Vagy ha választókerületein általános politikai meggyőződése az én politikai meggyőződésem­mel jönne ellenkezésbe, visszabocsájtanám man­dátumomat rendelkezésére és nem képviselném tovább. A jelen esetben azonban a választó­kerület, a melynek bizalmát szerencsés vagyok bírhatni, magán érdekének az ország érdekével való összeütközéséről nincs szó, hanem szó van két ugyanazon megyében létező választókerület érdekeinek összeütközéséről. Azon választókerületnek, a melyet kép­viselek, érdekét védelmezni lovagias köteles­ségemnek tartom annyival inkább, niert egy praegnans országos érdeket találok, a mely annak érdekei mellett szól. (Halljuk! Halljuk!) Ez esetben nagyon kérem képviselőtársaimat, méltóztassék nekik e kérdést nem mint párt­kérdést tekinteni. (Helyeslés balfelöl) Mert azon felfogás szerintem nem áll, mintha e kérdés indokul és emeltyűül szolgálhatna a jelen kor­mány megtámadására azon szempontból, miért nem hajtatott végre egy törvény, a mely mái­három évvel azelőtt meghozatott. Indokolásában a most benyújtott törvényjavaslatnak bőven ki vannak fejtve azon okok, a melyeknél fogva a ministerium a végrehajtást nem teljesíthette. Magá­nak Kis-Küküllőmegyének bizottsági többségi; annyi akadályt gördített a kormány elibe, annyi­szor megakadályozta mindenféle mesterséges utou

Next

/
Oldalképek
Tartalom