Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-98

tS. «wwág«» ülőt MárOEÍmt ti. ISTt. s? tartozik a ministerelnök ur saját pártjának azzal, t. i. mondja meg saját pártjának, mire kívánja a beczikkelyezést ? (Helyeslés a baloldalon.) De egy­általában nem lehet állítani, nem állíthatja a kor­mány sem, a túloldal sem, azt az egyet, hogy a paritás miatt felgerjedt aggodalmak meg lesznek nyugtatva. Azt az egyet ne állítsák, hogy a megzavart paritás, mely iránt ünnepélyes ígéretet tett a ministerelnök ur, hogy az helyre lesz állítva; ez lehetetlen. De ha nyilatkozni jónak látja, akkor bátor vagyok arra figyelmeztetni, hogy a miket eddig tett a kormány, s a miket eddig mondott, azok leküzdhetlen erővel annak elismerésére so­dorják a kormányt, hogy a berlini szerződés kötelező erejéhez ennek az országgyűlésnek jóvá­hagyása szükséges. Nem akarok itt a kormánytól i iegen érve­ket felhozni. Hivatkozom önnön tetteire és nyi­latkozataira. A t. ministerelnök ur úgy nyilatkozott, hogy az országgyűlés jogát a berlini szerződés­sel szemben a paritás szempontja alá tartozónak tartja. Különben nem mondotta volna, hogy mert Ausztriában bizonyos jogkört vettek igénybe, ebből a paritás megzavarása következik. Már most, t. ház, világos törvény, az 1867. évi XII. t. ez. 28. §-a megmondja, milyen ügyek azok, melyek a paritás kívánalma, a melyek a paritás szempontja alá esnek. Azt a t. minister­elnök ur ismételten elismerte, most sem fogja kétségbe vonni, hogy ezen ügynél az ország­gyűlés jogköre a paritás szempontja alá esik. Már most a törvény azt mondja: . . . .„a közös­ügyek azon részére nézve, melyek nem tisztán a kormányzat köréhez tartoznak" .... „mellőz­hetlen feltétel a teljes paritás." Tehát oly ügyek­ről van szó, melyeket a kormányzat a maga hatalmával el nem intézhet, a melyeknek elinté­zéséhez az országgyűlés közreműködése szük­séges, a melyek jogi létrejöttéhez épen e tör­vény alapján az alkotmányos testületeknek közre­működése lényeges kellék. Kérdem én, hajóváhagyás nem lényeges jogi kellék,' ezen szerződés részeinek kötelező erejé­hez, ugyan mire való az országgyűlésnek műkö­dése a paritás alapján ? Azután még egyet, említek t. ház. (Halljuk*) A kik a delegatiók tárgyalásait figyelemmel kisérték, azok tudják azt, hogy az ottani közös kormány, kétségtelenül egyetértésben a magyar kormánynyal, bizonyos álláspontot foglalt el. Beadta a költségvetést a múlt évre, a mennyibe a boszniai és herczegovinai occupatió és admini­stratió került és beadta a jelen évi költségvetést is. Aztán az ausztriai delegatióban elébb, de csak azért, mert elébb tárgyalták, udvariasság által behozott szokás levén, hogy annál a delegatiónál jelennek meg elébb a ministerek, a melyik a másik állam fővárosában van, azon kifogás emel­tetett : ezen költségeket nem lehet megszavazni, miután azoknak nincs meg a jogalapjuk, miután a berlini szerződésből egy alkotmányos kellék hiányzik, t. i. az országgyűlés jóváhagyása. És mi történt? A külügyminister ur visszavonta azon javaslatokat. Akkor a Reichsrath összejött Bécs­ben, megadta a jóváhagyást a berlini szerződés­hez. Ismét egybegyűltek a delegatiók. A vissza­vont javaslatok újra előterjesztettek, megszavaz­ták a költségeket az ausztriai delegadóbau; de miután a magyar országgyűlés még a berlini szerződés felett nem határozott, ebből az okból, mert helyes jogalapja ezen költségek meg­szavazásának még nem létezik, felfüggesztették a delegatio határozatainak szentesítés alá terjesz­tését. Két dolog közül tehát az egyik, de előle kitérni nem lehet. Vagy szükséges, hivatva van az országgyűlés a kelléket megadni arra, hogy a berlini szerződésből folyó költségeket a dele­gatio megszavazhassa, vagy nincs arra hivatva. Ha a jóváhagyás nem szükséges kellék; akkor miért függesztették fel a delegatio tanácskozásait, miért függesztették fel a határozatoknak szente­sítés alávaló terjesztését?! Akkor, miért kívánják hogy az országgyűlés teljesítse ezen szerződés iránt az alkotmányos beczikkelyezést, hacsak czélszerű a beczikkelyezés, mi értelme van ezen eljárás­nak? Ha pedig az az álláspont a helyes, a melyet a külügyi kormány elfoglal: akkor azt kell tapasz­talnunk, hogy a külügyministerben a magyar ország­gyűlés jogai iránt, a magyar alkotmány integri­tása iránt több tekintet és több érzék van, mint a magyar ministerelnökben. Pedig kinek volna hivatása épen ezen szempontokat érvényesíteni, ha nem ő neki; és kinek kötelessége eljárását, nyilatkozatait kétségtelen hivatalos tettével a közös kormánynak összhangzatba hozni! Egyébiránt, t. ház, a jóváhagyási jog köz­jogi positiv alapjaira bőven nyilatkoztam beszé­demben, kiegészítette ezeket tisztelt barátom Hodossy képviselő ur kitűnő beszédében, ezeket nem ismételem, nem bővíteni. Engedjék meg azonban, hogy ezzel kapcso­latosan a t. ministerelnök urnak még agy észre­vételére feleljek. Ezen észrevétel abban állott, hogy hivatkozott arra, hogy 1809-ben, gondolom a schönbrunni békekötés alkalmával, Magyar­ország kapcsolt részeinek egyes darabjai elsza­kittattak a magyar birodalomtól, átengedtettek idegen államnak s ezt még sem találjuk törvé­nyeinkbe beczikkelyezve. Én nem tudom, mit ak;ir ezzel a t. ministerelnök ur bizonyítani, de hogy annak az elvnek megdöntését, hogy a magyar államnak állami uralmát idegen területié kiterjeszteni, sem ideiglenesen, sem állandóan, vagy a magyar állam uralma alól sem ideiglenesen, sem állan­dólag területet elvonni nem lehet másként, mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom