Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-97

91. országos ülés üáresslus 26. 1879. 57 Csodáljuk-e ilyen példákkal szemben, melyeket tovább is folytathatnánk, hogy ezen congressusok irányában és hasonló ilyen eljárásokkal szemben az európai népek hangulata nem volt kedvező; csodáljuk-e, ha nemcsak a tudomány igyekezett időnként a népjognak mindinkább nagyobb tért nyerni a fejedelmek hatalmi jogkörével szemben és a parlamentek igyekeztek időnként több-kevesebb, alkotmányos állami a:arantiákat felállítani, szemben a korona hatalmával, a nemzetközi szerződések megkötésére nézve ? Ennek ellenében Apáthy t. képviselő ur tegnap azt hozta fel, hogy ime, még ÉszakAmerikában is az elnök köti a szerződést és ratificálja a senatus tanácsa mellett. Igenis, de elfelejtette azt kiemelni, hogy azon senatust, kik alkotják, hogy azok az államoknak ottani követei. Tehát ez nem bizonyítja be azt, a mit ő akar bizonyítani. De azonban itt van a német birodalom alkotmánya, a szerint a császár köti meg a külállaniokkal a szerződést; de ha azon nemzetközi szerződés olyan ügyeket tárgyal, a melyek a birodalmi törvényhozás illetőségébe tartoznak: akkor azok a szövetségi tanács és az országgyűlések beleegyezése nélkül meg nem erősíthetők. És Angliában nem példátlan eset — és azt bárki ellenében kész vagyok fenntartani, — hogy egy olyan szerződéssel szemben, a mely pénzkiadásokat követel, kimondják azt: hogy a király ajánlani fogja a parlamentnek, hogy az is adja meg szükséges beleegyezését. De hazai törvényeink is kellő adatokat nyújtanak kezünkbe erre nézve, a mint azt már előttem Szederkényi és Hodossy t. képviselő urak kifejtették. És a ministerelnök ur ellenében kénytelen vagyok kijelenteni azt, hogy igenis tudnék felhozni oly esetet, mikor épen maga az egyik szerződő fél követelte, hogy az ország rendéi ezen békekötést komoly tanácskozás alá vegyék és azt komoly tanácskozás alá vévén, akkor iktatták a törvénybe. De ezt nem fogom tenni, nem megyek e térre, hanem Apáthy képviselő ur felhozta a zsitva-toroki békekötést. Ennek ellenében felhozom én a vasvári békét. A zsitva-toroki, igaz, hogy egj^szerüen beczikkelyeztetett minden előzmény és záradék nélkül a törvénybe, de a vasvári békekötés soha sem láttatott el a törvényhozás szentesítésével, nemcsak azért, mert Nagyváradot, Érsekújvárt a török kezében hagyta, Zerinvárt pedig elvesztette, hanem mert a korona magyar tanácsosainak előleges tanácskozása és hozzájárulása nélkül köttetett. És habár a szándékolt formális óvás a király tanácsosai részéről elmaradt, de 13 északi megye Kassán ennek ellene mondott nemcsak egyszer, hanem 2 ízben, s ugyanazért ez sohasem nyerte meg a törvényes szentesítést. {Helyeslés a szélső halon.) Én ugy tudom, hogy a bizonyításnak egyik neme az is, ha történelmi auctoritásokra hivatkozunk ; de azt hiszem, hogy mégis sokkal erősebbek azon érvek, melyek magából a dolog természetéből merittetnek. Épen azért igen különösnek tetszett előttem a t. ministerelnök urnak azon nyilatkozata, hogy ő theoriákkal nem akar bajlódni. Azt értem, hogy ha a képviselőház nem akarja a korona jogkörét csonkítani, de azt, hogy a képviselőház a maga illetékességi és hatalmi jogkörét ne igyekezzék kiterjeszteni annyira, a mennyire ezt az alkotmány megkívánja, követeli és megengedi, azt nem értem. Pedig ezt tették több képviselő-társaim, ezt tette a ministerelnök ur és Jókai képviselő-társam legközelebb. A berlini szerződés beczikkelyezésének ez alakban, a mint előterjesztetett, indokolására felhozatott az is, hogy azt ugy az államközi viszonyok, mint az osztrák-magyar monarchiának más nagyhatalmakkal való viszonyai is megkívánják; mert akkor bizonytalan volna az ő helyzete ezen nagyhatalmakkal szemben a szerződésekre nézve. Ez más szavakkal annyit tesz, hogy ez sértené és csorbítaná a fejedelem tekintélyét. Én e tekintetben csak azt kérdem: hogy vájjon sérthetné-e az egy alkotmányos fejedelem tekintélyét, ha azt mondaná: én e nemzetközi szerződést a magam részéről elfogadom, de azt a többi alkotmányos tényezőknek jóváhagyása alá is bocsátom ? Hogy egy nem egészen hasonló ugyan, de mégis, azt hiszem, ide illő példát hozzak fel: Vájjon ártott-e az I. Ferencz tekintélyének, — a kiről pedig tudjuk, hogy nemcsak absolut hajlamai voltak, hanem absolute uralkodott is, hogy az 1825-ki országgyűlésen kijelentette, bog}" fáj neki, hogy az alkotmányt megsértette és megígérte, hogy az alkotmányt fenn kívánja tartani, és a rendek beleegyezése nélkül sem katonát, sem adót nem fog szedetni? Igaz, hogy ez rendi országgyűlés alatt történt, az is igaz, hogy e rendi országgyűlés háta megért ott állottak azon megyék, melyek az alkotmányos szabadságnak mind megannyi védbástyái voltak. Ma is itt állanak a megyék, de a mint látjuk, azoknak feliratai nem nagy súlyt vetnek a mérlegbe. S ott áll a nép is; hangosan nyilvánította véleményét, de ez sem birt nagy súlylyal a kormány előtt. Pedig, a mit a t. ministerelnök ur Eötvös Károly t. barátom beszédére mondott, hogy a nép szava most azért nem nyilatkozik, mert megnyugszik a történtekben, az nézetem szerint nem áll, hanem azt mutatja, hogy eljött az idő, midőn 9*