Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-117

394 117. országos ülés miSjns 6. 1879. a vegyes lakosságú községekre nézve mondjuk ki, hogy a tanítás nyelve a magyar. Sőt ennél még veszedelmesebbet is kivan. Azt mondja: bizzuk a ministerre, hogy a tannyelvet ő határozza meg, s miért teszi ezt? Azért, mert a magyar nemzetiség assimiláltátik a vegyesnyelvű vidékeken a románok és a tótok által. Szerinte tehát ezen törvénynek az a czélja, hogy a magyar nemzetiségnek a nem magyar nemzetiségek által való assimilatióját megakadályozza. Ezen czélra azonban, t. ház, csakugyan nem ezen törvényjavaslatra van szükség; ezt elismerem, hanem akkor ebből az is következik, hogy annak bármely módosításával ezen áramlatot megakadályozni nem lehet. A képviselő ur azt mondja, hogy a magyar államnak nem áll oly törvényes eszköz rendelkezésére, hogy ezen processast megakadályozza. A t. képviselő ur ide vonatkozó panaszaival negyedrészben igazat szolgáltatott az én azon felfogásomnak, hogy ha a magyar nemzeti cultarát és egyszersmind a magyar nyelvet komolyan terjeszteni akarjuk a nép köztt, nem külön nemzetiségi törvényt kellett volna most alkotni, hanem revideálni kellett volna az iskolai törvényt s ott kellett volna felvenni a megfelelő dispositiókat azon bajok ellen, melyeket a t. képviselő ur ecsetel. De most, midőn a kormány és majdnem valamennyien, kik a törvényjavaslat mellett felszólaltunk, világosan deciaráituk, hogy a czél nem az, hogy a magyar nyelv tannyelvvé tétessék, hanem csakis az, hogy a magyar nyelv, mint tantárgy tanittassék, a ház igazságosságával, őszinteségével és tekintélyével nem egyeznék meg ezen czélt most mellékes utón a törvénybe becsempészni. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy a magyar államnak nincs törvényes eszköze a magyar elemnek az eltótosodástól, az eloláhosodástól való megakadályozására. Engedje meg a t. ház, kimutatnom, hogy igenis van törvényes intézkedésünk, mely erre alapot nyújt. Nevezetesen ott van az 1868: XXXVIII. 58. §-a, mely azt mondja: „Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, a mennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajkú községben ez okból oly tanító alkalmazandó, a ki a községben divatozó nyelveken tanítani képes. Népesebb községekben, a hol többféle nyelvű lakosok tömegesen laknak, a mennyire a község ereje engedi, különböző ajkú segéd-tanítók is választatnak." Azt hiszem, t. ház, hogy azt, hogy a magyarok el ne tótosodjanak, el ne oláhosodjanak, nem az által fogjuk megakadályozni, ha a tótok magyar nyelven taníttatnak, hanem az által, hogy a magyarokat taníttatjuk magyar nyelven. Grrünwald t. képviselő ur az ellenkező utat akarja választani, s azt mondja, hogy arra, hogy a magyarok el ne tótosodjanak, el ne oláhosodjanak, egyedüli orvosság az, hogy a tótokat, az oláhokat magyar nyelven taníttassuk. Én azt hiszem, ezen az utón nem érünk czélt. Elég e czélra a fölolvasott szakasz, csak végre kell azt hajtani. Tessék a kormánynak és a törvényhozásnak gondoskodni arról, hogy mindenütt, a hol a lakosság vegyesen van, hol a magyar elem nem magyar elemmel érintkezik, eléggé biztosítva legyen a magyar elemaek kellő kiképzése. Erre, természetesen, kissé nagyobb pénzáldozat is kell, s akkor, ha a deficitet akarjuk csökkenteni, ezt nem a közoktatási budgetben kell kezdeni. Erre kell egy kissé éber figyelem, egy némileg más tanügyi szervezet, mint jelenleg van. De a jelenlegi törvény alapján is tenni lehet, csak akarni kell, de komolyan, a törvényhozásnak és a kormánynak. Sőt ha az 58. szakasz nem volna arra elég, ott van a 80., mely a ministert felhatalmazta, hogy minden helyen államköltségen állíthat fel állami népiskolát. Ha tehát a minister valahol azt látja, — a ministernek tudnia kell, hogy hol — hogy a magyar elem beolvasztás által veszélyeztetve van, ha máskép nem tud segíteni, hatalmában áll oda magyar állami iskolát állítani; csak a törvényhozás adja meg rá a kellő anyagi támogatást. Erre az alap az eddigi törvényekben is meg van; s én ismétlem, a képviselő ur kiindulási pontjának helytelenségét épen abban látom, hogy ő a magyar nemzetiség megőrzését nem a magyar nyelv ápolásában, hanem a nemmagyar elem magyarosításában véli feltalálhatónak. E mellett ezen indítványt még azért sem fogadhatom el, mert azt ő maga sem meri kimondani, hogy mindenütt, a hol a lakosság vegyes, a tannyelv magyar lehet. Mert hiszen erre könnyű volna kimutatni, hogy az lehetetlen, lehetetlen azért, mert hosszú időn keresztül arra alkalmas tanító sem volna, a mennyiben gondoskodni kellene arról, hogy legyen. Hanem maga Grünwald képviselő ur is a ministerre akarja bizni, hogy az határozza meg vegyes nyelvű községekben melyik legyen a tannyelv. Ha valamiben alapos volt aggodalma azoknak, a kik ezen törvényjavaslat ellen felszólaltak, a nemzetiségi képviselők részéről, elismerem, hogy abban volt; hogy feltek, hogy nem maga a kormány, de az alantas közegek és talán a megyei tisztviselők sok helyen secaturát fognak elkövetni a végrehajtásnál, hogy, nem lévén elég biztosíték a törvényben, a végrehajtó hatalom önkénye fog rajtuk igen érzékeny sérelmet ejteni. Őszintén ismerjük el, hogy ezen félelem nem egészen alaptalan, a mennyiben bármely törvény végrehajtásánál lehet elkövetni helytelenséget, visszaélést, de épen azért a törvényhozásnak kétszeres feladata, ily kényes természetű kérdéseknél a törvényt lehetőleg úgy praecisirozni*