Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-116

358 11 fi. országos ülés május 5. 1879. sőt azt mondom, nem volt tapintatos eljárás; de hiszen magok a magyar hírlapok dicsekedtek a felirattal s létrejöttének körülményeivel. Én magam is olvastam ezt a magyar hírlapokban. A „Pesti Napló" pl. dicsérte a kormány eljárását B okos dolognak mondta azt, hogy Lónyay Jánost nevezte ki főispánnak, „lám — ugy mond — milyen eredményeket tud az felmutatni, mert azon hazafias dolgot Lónyay vitte keresztül. Későbben a lapok is az alispánt dicsőitették s azon gratulátiók, mik innen is mentek, oly nagy dolognak tartották tettét, hogy egekig magasztalták azt, a kit tegnap Várady is magasztalni látott szükségesnek. így hát nincs mit csodálkozni, hogy Román Sándor azokat elmondotta, a mik a magyar hírlapok utján mindenkinek tudomására jöhettek. Ha úgy volt, a mint állíttatik, épen a magyar journalistikának lett volna érdekében elhallgatni a dolgot és ha a románok mondják, hogy igy történt, azt kellett volna moudaniok, hogy nem igaz. De épen ők dicsekedtek; tehát ha dicsekedtek, most ne essék roszul, hogy ezt felhozzuk. Várady Gábor t. képviselő ur azt is^ állította, hogy ott agitátió történt. Én tagadom, hogy azelőtt, mielőtt ezen hivatalos utón megindított agitátió fejlődött volna, ott bármi tekintetben agitáltatott volna. Azon máramarosi nép érdekében senki sem ment sehova, senki sem beszélt semmit, nem is volt képviselve azon küldöttségben, a mely szükségesnek tartotta, hogy az ismeretes felterjesztés szerkesztessék; azon két gör.-kath. püspök, kik fent jártak, nem beszéltek a máramarosi románok nevében, mely úgyszólván akkor pásztor nélküli nyáj volt s nem volt képviselve; tehát nem lehet mondani, hogy annak érdekében agitátió történt. Agitátió volt akkor, mikor a hivatalnokok mentek faluról falura és követelték egy kérvény aláírását, a melyet készen vittek oda, a melynek tartalmát a nemmagyar lapok szerint — melyek pedig csak annyi hitelt érdemelnek, mint a magyar kpok, — nem is ismerték, úgy hogy nem is tudták, mit irták alá. Azt is olvastuk a lapokban, hogy mikor azután megtudták, hogy mit irtak alá, akkor egy ellenkérvényt készítettek és ugyanazt kérték meg annak benyújtására, a ki az első kérvényt benyújtotta. Ezt azonban vizsgálat és persequálás tárgyává tették. Ha tehát vannak agitátorok, akkor azok az agitátorok, a kik azon agitátiót megindították. A kérvény egyébiránt magán hordja annak jellegét, hogy azt román ember nem szerkeszthette, mert román ember a hazafiságból nem csinál üzletet, ő nyíltan, férfiasan, — mint loyalis emberhez illik, — szól a magyarhoz, mert azt is loyalis, nyílt és férfias embernek ismeri és megmondja a mit akar, a nélkül, hogy azért valami elismerést várna; de követeli, hogy a törvény és az ő meggyőződése tiszteletben tartassék. Azonban azok a kik azon adresset szerkesztették, szükségesnek tartották motiválni nem csak azzal, hogy azt mondták: „mi fenntartjuk a mi nyelvünket és nem fogjuk engedni, hogy nyelvünk szenvedjen" : de szükségesnek tartották motiválni azzal is, hogy: „mi szükségesnek tartjuk a magyar nyelv behozatalát az iskolába, mert mi hálával tartozunk a magyar államnak, mert az fizeti a mi tanítóinkat és papjainkat." A mi mellesleg legyen, megemlítve nem úgy van, de mégis oda tették. Tehát odatették mindjárt hazafiságuknak az árrát. Hasonlókép jártak el a ruthének is, mert a kik figyelemmel kisérték ezen kérdés történetét, azok tudják, hogy alig nyújtatott be a ruthén püspökök felirata, már másnap egy képviselőjük által kérték itt, hogy az államjavak hosszabb időre adassék ott haszonbérbe a ruthéneknek. Ezen kérvényező pedig Mocsáry Géza t. képviselő ur volt, (télkiáltások haljelöl: Ez egyéni véleménye volt!) ki a ruthén püspökök tettének hazafiságát kiemelvén szemben a román püspökökével, kérte és proponálta, hogy e hazafias cselekedetükért a beregi, ungi, ugoesai, máramarosi ruthén községeknek adassanak az államjavak hosszabb árendába, mert e nélkül nem tudnak megélni. (Felkiáltások: De nem kapták meg!) Mindegy, de látszik, hogy a t. képvnelő ur hogyan értelmezi a patriotismust. Várady t. képviselő ur felhozta azt is, hogy a máramarosi románok nem olyanok, mint más románok. Várady Gábor: Azt nem mondtam, hogy nem olyanok. Cosma Párthén: Hivatkozva a Bukovinából és máshonnan bejött emissáriusokra, kiemelte a máramarosiak patriotismusát, a kik 1848-ban nem hallgattak az emissáriusokra, hanem teljesítették hazafias kötelességüket. Én t. ház, ismerek más megyebeli románokat is. kik 1848-ban hazafias kötelességöket épen úgy teljesítették, mint a máramarosiak, de nem dicsek esznek vele, mert azért, hogy valaki kötelességét teljesíti, nem várhat semmi jutalmat. Egyébiránt magában abban, hogy a máramarosi románok olyan jó hazafiak, világos czáfolata van ezen törvényjavaslat intentiójának. Máramarosban a nemességet majdnem kizárólag románok képezik. Tudjuk, hogy a nemességet, legalább a kik tömegesen kapták, hazafias hős tetteikért kapták. Épen ezért merem állítani, hogy daczára, hogy azok a románok a magyar nyelvet nem birták, mégis jó hazafiak voltak, s nem kellett csepegtetni beléjök a hazafiságot a magyar nyelv oktatásával, mint az előadó ur mondani méltóztatott. Ivánka képviselő urnak is tartozom néhány