Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-114
114. országos ülés május 2. 1879. 331 Ezenkívül a többi köztt ott látja a vallásfelekezetek autonómiáját, melynek határai között az ország nagyszámú nemzetiségei, felekezeti és iskolai szempontokból, majdnem korlátlan jogokat élveznek. Ott látjuk az állami financiák súlyos helyzetét, melyek a közoktatás anyagi, és ott érzi az alkalmas tanítók hiányát, mely a közoktatás ezen speciális rendeltetéséhez, a szellemi erő szolgáltatását megtagadja; mindmegannyi gát, melyeket csak az idő és türelmes munkásság távolíthat el' : . Tehát maga a bizottság sem köt ezen törvényjavaslathoz nagy eredményeket, akkor kérdem, miért zavarják fel a polgárok nyugalmát? Biztosíthatom a tiszt, bizottságot, hogy mi románok, mint factorok soha nem fogjuk nemzeti halálos ítéletünket aláírni. Mindenesetre a chauvinistieus politikának nyaktörő útjában erős gátak, a felekezeti autonómiák, és az állami financiák súlyos helyzete. Az autonómiára nézve kérdem, emlékeznek-e a magyarok, hogy a Bach-korszak alatt minő jól fogott nekik az erőszakos germanisálás ellen? Ha igen, akkor bánjanak vele csinyján, mert még lehet idő, mitől isten őket őrizze meg, hogy annak védbástyáira szorulhatnak. Az állami financiák mostohaságát pedig tulajdonítsák a fennálló rendszernek, mert az teljes lehetetlenség, hogy egy és ugyanazon időben némely államférfiak, némely családok és maga az állam is prosperálhasson, e mellett okos a német, drágán fizetteti meg az uraságot. Azután azt mondja a jelentés; ,, A bizottság tehát benn sőleg érzett mérséklettel látott munkájához, és csak azon meggyőződéséből eredő akarata volt, hogy az államnyelv köteles tanításának lehetősége minden nemzetiség érdekében biztosittassék, s hogy a gyermek minden irányban fogékony kebele, a nyelv tanulása közben, a hazaszeretet és hazafiság érzetét is megismervén, tudatára jusson annak, hogy nemzetiségének szép osztályrésze: békés egyetértés s jogegyenlőségben élni e hazában." Ugyan kérdem, hogy lehet jó lelkiismerettel és önérzettel ily ferdítésekkei takarni a valódi czélt ? Azt állítani, hogy nem czéljuk a magyar nyelv erőszakos tanítása, és mégis a hazafiságot és hazaszeretet a magyar nyelv tudásához kötni; hisz ha ez így volna, akkor hazafiúi kötelessége volna a törvényhozásnak a magyar nyelv megtanulását erőszakkal is eszközölni. Azonban kilóg a meptristofelesi lóláb a jelentés végső két passusából, mely így szól: „Bevégezvén ekként a bizottság a törvényjavaslat részleteinek tárgyalását, még csak annyit kivan megjegyezni azokhoz, a miket már a javaslat várható eredményeire nézve e jelentése folyamán kifejezett, hogy a m. kir. vallás- és közoktatási minister, mint a közoktatás legfőbb őre és vezetőjének tudnia kell ama helyes módszerek alkalmazását, melyek e javaslat kiegészítő részét képezhetik és eredményeire lényeges befolyással lehetnek." „Okszerű közoktatási politika és bölcseséggel megválasztott eszközeinek határozott alkalmazása, a magyar nyelv elsajátítása és tanításában különösen kifejtett buzgalom megjutalmazása, a magyar nyelv elsajátításának megkönnyítése végett, a szünidők alatt póttanfolyamok tartása, a tanítók anyagi helyzetének javítása, és viszonyainak szabályozása, mindmegannyi eszközök, melyeknek alkalmazása szükséges, és melyek által egyfelől biztosan haladunk a czél felé, de másfelől sikerül előmozdítanunk, hogy a tanítói tövises pályát a valódi hivatással birok mennél nagyobb számmal felkereshessék." Tehát a be nem vallott eredmény, a minister által megválasztandó helyes eszközök, jutalmazások stb., ezek mind igen szép morális fényt vetnek a vállalkozásra és annak végezel]aira, csak tessék a törvényhozás tribunejéről a további demoralisatiót és corruptiót hirdetni és recommendálni fashionalis eszközök által, mert akkor biztosan beteljesül Széchenyi jóslata, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Ezek után, a t. ház engedelmével, megismertetem röviden a román nemzet véleményéi: a tárgyalás alatti javaslatról; és itt első sorban reflectálok az ő Felsége legmagasabb trónjához a román egyháznagyok és consistoriális deputatiók által eljuttatott petitiókra. Sajátságos, t. ház, hogy azon időben, midőn a püspökök és deputatiók Bécsben jártak, a magyar közvélemény és a sajtó által majdnem kivétel nélkül eljárásuk a reacíiónak tulajdoníttatott, a mely pedig uem volt egyéb, mint az isteni és természeti törvények által sugalmazott és megengedett öufentartási ösztön kötelességszerű teljesítésének következménye, sajnos azonban, hogy a várt eredmény nélkül. Vájjon nem volnánk-e mi románok jogosítva ezen törvényjavaslatot, nem mondom a reactió művének , hanem mindenesetre a traditionalis osztrák politika „divide et impera" maximájának tulaj doni tani? Felkérem önöket, gondolkozzanak e felett! Hanem hát lássuk, mit tartalmaz az annyira üldözött petitió? Es hogy lehetőleg rövid lehessek, nem fogom commentálni az úgy is napnál világosabb tartalmát, mert annak minden szava, minden tétele az örökké való igazság- és moralitásra van basirozva, a midőn a szokásos bevezetés után a harmadik alineában ezeket mondja: „Az ügy, mely bennünket ezen komolyan megfontolt lépésre kényszerít: egy, a közoktatás 42"
