Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-114

5 M. országos Illés május 3.1879. 327 a magyar nyelvet megtanulni. Nem fogadom el, hogy ne lehessen minden intelligens — néptanítónak való — embertől azt kívánni, hogy négy év alatt egy nyelvet, egy élő, ha nem is a helységében, de mindenesetre a szomszédságban élő nyelvet megtanulja, hogy azt, mondom, ne lehessen valakitől követelni, bocsánatot kérek, de a ki erre nem képes, az ily ember mindenek másnak, de néptanítónak nem való. (ügy van!) Felemlítette beszédében igen t. barátom a máramarosi feliratot — és ha még azon bűnt követem el, hogy az idő ily előre haladt stádiumában e kérdéshez hozzászólok, az tiszt barátom beszédének ezen részéből ered, mert midőn az erre vonatkozó argnmentatiót felhozta, akkor határoztam el magamat, hogy e tárgyban szót fogok emelni. Román Sándor t. képviselő ur azt monda, hogy a máramarosi kérvény akként keletkezett, hogy a tudatlan népet a tisztviselők félrevezették és hogy ennek következtében nem saját initiativájából a népnek, nem saját meggyőződéséből ered e felirat, hanem mondva csinált, megrendelt dolog. Megengedi igen t. barátom, hogy ha ez a máramarosi feliratra nézve csakugyan állana, vájjon nem jogosítana-e minket is azon íeltevésre, azokról, a kik ellenkező irányban nyújtanak be kérvényt, hogy épen azokról mondhassuk, miként ők ámítják, félrevezetik a népet ? Nekem hivatalos teendőimnél fogva gyakran nyilik alkalmam megjelenni Máramaros megyében, ismerem nagy részét az ottani tisztviselőknek, kiknek túlnyomó része román származású, de azt mondhatom, hogy mindamellett is, hogy határozottan ragaszkodnak román nemzetiségükhöz — és ezt igen helyesen teszik — a magyar nemzetiséget [is tiszteletben tartják és a magyar nemzetnek azóta, hogy Máramarosban laknak, mindig hü fiai voltak, a 48-iki időkben is az első percztől végéig s azután is. Nem engedhetem, hogy azt állítsa valaki, hogy Mánnak tanítványai, s a Mihálkák, Vinezek, Szilágyiak és a többiek és azok utódai ámítani akarnák a népet, s ne ismernék valódi hangulatát azon népnek, melynek kebelében születtek, nevekedtek és élnek. (Helyeslés.) Tehát azt vélem, hogy épen oly indulatból gerjedt nyilatkozata a máramarosi románoknak, a mint másfelől nem akarom kétségbe vonni, ezt az ellenkező nyilatkozatokról, mert nem érzem magamat jogosítva, hogy valakinek szándékát, midőn törvényes utón lép fel, általában gyanúsítsam. (Helyeslés.) A tegnapi vita alatt egy tapasztást tettem, s a példát követni nem akarom, t. i. a magyar nyelvnek az iskolákba való behozatalának kérdését átvitték a vallási térre. Magam is tagja vagyok egy autonóm, protestáns egyháznak — és azt hiszem, hogy a határvonalat az iskola és az egyház köztt ugyan megvonni lehetetlenség, mert én legalább, az egyházi életet, sőt magát az isteni tiszteletet is, az iskolai tanulmányok folytatásának, a lélek és a sziv további nevelésének, nemesbítésének tekintem. De azért épen azon egyházban, melynek tagja vagyok, látom élő példáját annak, hogy az, hogy a magyar nyelvet iskoláiban terjeszti és tanítja, és a törvénynek eleget tesz, az egyház híveit nerazetiségökböl korántsem vetkőzteti ki. Igen is elfogadom, hogy épen az ágostai egyház sok enragirozott panszlávot nevelt. Elfogadom, hogy épen az ágostai egyház kebeléből keletkeztek a legnagyobb germanizatorok is. De azok száma igen csekély azon sok százezer hü magyarhoz képest, kiket ezen egyház az országnak adott. (Igaz! Ugy van!) S azért, mert a szarvasi, a csabai, vagy kiskőrösi tót ember az iskolában magyarul megtanul és magyarul igen jól tud, nem szűnt ő meg a maga házi életében tót lenni. De a műveltségnek magasabb fokán áll, mint sok más, a ki elkülöníti magát és nem akar más nemzetiséggel érintkezni. Tapasztaltam, hogy minél nagyobb körben mozog valaki, minél több nyelvet beszél, annál inkább elenyésznek előítéletei, annál inkább erősödnek benne a jogegyenlőség eszméi. Ebben találom én Magyarország biztosítását. E körül fogunk századok után is csoportosulni, úgy mint eddig is az tartott fenn bennünket, hogy az uralkodó koreszméket mindenkor a helyes időben felkaroltuk és tiszta lélekkel pártoltuk. (Élénk helyeslés és tetszés.) Sajátságos, hogy épen a t. képviselő urak közül a szerbek, a románok és az erdélyi szászok azok, a kik ezen törvény behozatalát megtámadják. Hiszen fel is volt említve — s azért mégis röviden utalok reá — hasonlítsák az | urak össze, hogy Szerbiában hogyan bánnak | el a románokkal. Tekintsék, hogy mi történik Romániában a más ajkú és hitű lakosokkal; tagadásba vétetett itt, ugyan, de én tudom, hogy miként van, oly egyénektől, a kik a helyszínén hosszabb ideig tartózkodtak: a kormány minden kimélet nélkül terjeszti a maga körében a román nyelvet. Hivatkozom a szász urakra. Midőn kezökben volt a Királyföld, mily loyalitással viseltettek a többi nemzetiségek iránt? Sajátságos! — Az igaz, hogy az ő kifogásaik alatt aspiratiók nem rejlenek, hanem csak arról van szó, hogy a műveltséget mozdítsák elő szerb, román és német nyelven — ennek csak örvendek, mert a mívelt emberrel könnyebb megélni, — de, ha aspiratiókat ápolnak és eljárásuk előkészítése akar lenni egy Dacoromániának a Tiszáig, egy Szerbiának a Ferencz-csatornáig, vagy ha újabb