Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-114

114. országos ülés május 2. 1873. 323 csak szellemi érintkezhetés, de eiiltiiralis tekintetben is mindazon nemzetiségeket, melyek a magyar nyelvnek birtokában nincsenek. Fődolog az, hogy mondjanak le az illető képviselő urak túlzott aspiratióikról, és ne tartsanak egyebet szemeik előtt, mint csupán és egyedül csak a magyar államnak boldogságát, — ennek érdeke legyen folytonosan szemeik előtt s azért érezzenek mindenkoron, mert csakis így haladva s a legjobb egyetértésben élve, érjük el azon óhajtott czélt, mely közös hazánknak szellemi és anyagi jólétét biztosítja. Én, t. ház, beszédem végére érvén, kérem a t. képviselő urat, üssék fel a történelem lapjait, ott látni fognak Goriolánt; a ki hazája ellenében kérlelhetlen gyűlölettől áthatva, emelte fel fegyverét. Coriolán anyja kiment a volskok táborába, hogy megkérlejje fiát a ki megrendülve anyjának szavai által, letette a fegyvert, melyet Róma ellen felemelt, ekként nyilatkozván: Anyám ! Rómát megmentetted, de fiad örökre elveszett! Én kérem a t. képviselő urakat, kik ekkoráig a törvényjavaslat ellen nyilatkoztak, vagy annak ellenében még nyilatkozni fognak, ha él keblökben a közhaza, a magyar állam iránti bizalmatlanság, győzzék azt le önmagukban; — ha vannak ezzel szemben titkos aspiratióik, szakítsanak ezen nemtelen ambitióval, szóval szüntessék meg a csirájában élő legparányibb ellenszenvet, és fogadják el ezen törvényjavaslatot, melynek boldogító kihatását az összes nemzetiségek csak áldani fogják. Mindezek után én, a szőnyegen levő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, hanem egyáltalában nem vagyok ment azon aggodalmaktól, a melyeket Molnár Aladár t. képviselőtársam e tárgyban már előadni szerencsés volt, — én szintén meg vagyok arról győződve, hogy legyen bár szentesítve a kérdéses törvény, annak még valami rendkívüli gyakorlati hasznát, én még sem remélem, szerencsétlen közigazgatási viszonyaink közepette, a midőn az 1868 : XXXVIII. törvényezikknek végrehajtása is nem ritkán nagy akadályokba ütközik. Felettébb óhajtandó, hogy Magyarországban egy vitális ügy, a katholikus autonómia kérdése mielőbb és végre valahára megoldassék. Jóllehet ezen kérdés csak közvetve illeti a törvényhozást, közvetlenül pedig kizárólag magát a hitfelekezetet, mindazáltal megfoghatlan előttem, hogy ezen kérdés, melynek alapjai már 11 év előtt rakattak le, az 1868. évben tartott oongressus által hozott törvényjavaslat sanctiója mindekkoráig foganatba nem tétetett. A törvénynek szentesítés alá bocsátásával részben az igen t. vallás- és közoktatásügyi minister ur bízatott meg. Mért nem halad e tárgynak végleges megoldása, miért engedi a t. minisfer ur az idéztem törvényt lomtárban heverni? — Mért nem mozdítja elő a 8 millióból álló kath. felekezetnek szerintem legvitálisabb érdekét? Én a kath. autonómia kérdésének megoldását véghetetlen fontosnak tartom, és nagyon óhajtottam, hogy dicsekedhessünk mi is azon szabadalmakkal, melyeket a mellettünk élő más hitfelekezetek már századok óta élveznek, értem a katholikus világi hitfelekezetiiek az egyház külügyeire vonatkozó korlátlan befolyását. Méltóztassanak elhinni, t. uraim! hogy Magyarországon a katholikus főpapság, melynek kiváló hazafiasságában kételkednünk nem szabad, sőt igazságosan nem is lehet; különösen pedig az alsó clerus, valamint az összes hitfelekezet csak hálával és köszönettel veendi e kérdésnek hova hamarabbi megoldását. Elfogadtam a törvényjavaslatot, és épen azért, mert az általam most jelzett körülményeknél fogva aggódom annak végrehajtása felett, kérem a í. kormányt, hogy ezen hiányok fennállása mellett is ne legyen habozó, legyen szilárd és elhatározott; s jöjjön bármi, gyáva panaszokat ne tűrjön, hanem azon legyen, hogy a törvény és a törvényhozás méltóságának megóvása mellett, j az egyes nemzetiségi áramlatok, vagy netaláni [ fondorlatok mindenkoron eltiporva maradjanak. Dimitrievics Milos: T. ház! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot szavazatommal nem támogathatom azért, mert a czélzott nyelvkényszert, mely szerint a nem magyarajkú honpolgárok gyermekei az elemi iskolákban az állam hivatalos nyelvének tanulására kötelezendők lennének, a czélszerüség és szükség szempontjából indokolhatónak nem tartom. A javasolt nyelvkényszert nem helyeselhetem jelesen azért, mert okadatolt szükség nem forog fenn arra nézve, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok az állam hivatalos nyelvét tudják, mert az 1868 : XLIV. t.-czíkkben intézkedés tétetett, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok anyanyelvöket a községben, a megyében, és az első folyamodású bíróságoknál S szabadon használhassák. Az imént idézett tör: vény szerint, melyet az előzményeknél, keletkezésénél és különösen gyakorlati irányánál fogva az alaptörvények közé sorozok, a nem-magyar ajkú honpolgárok mindazon esetekben, a midőn helybeli, törvényhatósági és birósági közegekkel érintkeznek, anyanyelvüket szóval és írásban is használhatják és miután a kérdéses törvénynek czélja nem volt egyedül az, hogy az országnak egységét, a közkormányzat és a közigazgatás lehetőségét és az igazság pontos kiszolgáltatását biztosítsa, hanem az is, hogy az országban divatozó többféle nyelv hivatalos használatára nézve szabályokat alkotva, a nem magyar ajkú I honpolgárok nemzetisége és culturális érdekeit