Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-113

3J2 113. országos ülés Május 1. 1879. A törvényesség és az egyházi autonómia szempontjából elmondtam már nézetemet az imént, midőn az előttem szólottakra reflectáltam. De a mire én a legnagyobb súlyt fektetem, az a politikai szempont. Ha meggondolom azon szomorú szerepet, melyet monarchiánk darab idő óta játszik, hogy nélkülözi a nagyhatalmat megillető függetlenséget és ennek következtében nélkülöz minden initiativát, abban apasztja erejét, hogy a két északi ezár barátságát magának hízelgéssel biztosítsa, a kettő közt hullámzó politikája pedig, hol az egyikhez, hol a másikhoz simul; sőt magát északi hatalomnak tartja, holott sem geográfiai positiója, sem politikai missiója arra őt nem qualificálja, akkor valóban nem értem azon politikát, mely ilyen törvényjavaslat által a különben is kifelé nem igen imponáló monarchiát, újabb egyenetlenség s elégedetlenség által csak gyöngíteni alkalmas. Mi népállam vagyunk, Völkerstaat. Csakis ily alapon szervezkedhetik állandóan a monarchia. Ha ez alapon nem szervezkedik, meg kell szűnnie a mint létezési oka meg fog szűnni. Azon két hatalmasság, melynek szövetsége hálózatában van monarchiánk, s melyek talán egyedüli ellenségei már is compensationalis objectumnak tekintik Austriát. (Okó!) Hogy ennek ne tekintessék, szüksége van minden népeinek együttes közreműködésére, hogy minden veszedelemnek, melynek eshetőleg kitéve lesz, sikeresen ellentállhasson. Minden kornak megvannak a maga eszméi. Meg volt a vallásnak s a küzdelem meg nem szűnt, míg szabadságát ki nem vivta. Most a nemzetiségi eszme uralkodik, s hogy mily ereje van a jelenben, jól tudjuk, hiszen a nemzetiségi eszme teremtette az egységes Itáliát, a hatalmas Germániát; a nemzetiségi eszme romba döntött egy nagy birodalmat szemeink előtt és e korszakban mi ilyen beteges aspiratiókat tartalmazó törvényjavaslatokkal jövünk a íiáz elé? hiszen ez uraim kóros állapot, erre ráillik a román közmondás : „Cetateaarde, betran'a se péptena", a mi annyit tesz: a város ég és a vén asszony piperézkedik! Én nem kecsegtetem magam azon reményűvel, hogy valakit a házban, vagy épen a többséget meggyőzhettem volna, ez nem is volt czélja felszólalásomnak, mert az elfogultság ellen küzdeni hasztalan dolog. Én azért szólaltam fel, mert kötelességemnek éreztem, mint országos képviselő, megmondani azt, hogy mit vélnek román polgártársaim ezen törvényjavaslat felől és mitől félnek. És meg kellett mondanom, „ut salvem animam meam.« r En nem félek attól, a mivel ezen törvényjavaslatban fenyegettetnek a románok, az elmagyarosodástól, hanem félek azon elkeseredéstől, melyet szülni fog négy év múlva a kényszer s a vexatiók véghetetlen sora. A románok örömest tanulnak magyarul, de ők sokkal jobban megtanulják a nyelvet akkor, ha nem kényszeríttetnek rá, különben minden actió reactiót szül. Hasonló actiónak szüleménye volt az a reactió, a mely az 1848-ki szomorú eseményekben culminált. Akkor nagyban hangzott a „Camarilla"' szó. Irtsuk ki közülünk a camarillát, mert ha itt van s működik, jöhet oly idő, mely egy másik camarillának a malmára hajtja a vizet és ezt ismét felhasználja fegyverül, mint felhasználta már egyszer s én félek tőle, hogy ha ezen törvényjavaslat elfogadtatik, szomorú gyümölcsei nemsokára meg fognak teremni, félek ettől azért is, mert egy baljóslat előérzete sugallja nekem, hogy ezen szerencsétlen törvényjavaslatnak gyümölcsei, acquivalensének keserű gyümölcseivel együttesen fognak megérlelődni. Ha nem csalatkozom, — mert az ellenkezőre nem is gondolok — ezen t. javaslat az előzmények után itélve, nagy többséggel fog elfogadtatni itt a képviselőházban; ott van még a főrendiház, mely mint corpus mafurum, moderáló és ponderaló missiójával ezen javaslatnak törvényerőre emelését meg fogja talán akasztani. Ha ez ^sem történik meg, még egy reménysugár vau : O Felsége a király, a ki, midőn az alkotmányt visszaállította, nyíltan hirdeté e magasztos szavakat: „Békét akarok népeim között! Éu remélem, hogy Felséges királyunk, kegyelmi jogánál fogva, az ezen törvényjavaslat által a nemzetiségekre méltatlanul róni szándékolt büntetés terhét el fogja róluk hárítani. Ezt remélnem engedi azon körülmény is, hogy miclőn a monarchia túlsó felében lakó népek képviselőházában, vagyis a Reichsráthban, a csehek, morvák, lengyelek és tiroli-olaszok épen e napokban a nyelv-ügyben tett panaszaikra az illető ministertől azon megnyugtató biztosítást nyerték, hogy a panasz megszüntetésére már eddig sok történt és jövőre még hathatósabb intézkedések fognak tétetni, nem hiszem, hogy nálunk ennek épen ellenkezője történjék meg. Azonban minden lehetséges, de ha ezen javaslat törvénynyé lesz, én attól félek, hogy a román nép, kétségbeesve jövője felett, azon meggyőződésre,fog jutni, hogy e hazában, valamint a múltban, jelesen a protestáns fejedelmek alatt Erdélyben, úgy a jövőben is üldözve, elnyomva igen, de boldog soha sem lehet. Tantum ambitió potuit suadere malorum! En arra fogom kérni az istent, hogy azon veszélyt, a mi lelki szemeim előtt lebeg, édes hazám és az abban lakó polgároktól hárítsa el. Ezek