Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-113

300 113. országos ülés május 1. 1879. iránt, hogy ezen törvényjavaslattal felbőszítjük a nemzetiségeket és hogy netalán ebből majd kár háramlik az összes nemzetre; másodszor felekezeti szempontból. A mi az elsőt illeti, erre körülbelől megfeleltem azzal, a mit mondtam eddig, hogy be nem látom, miként lehetne még árnyékát is látni ezen törvényjavaslatban a nemzetiségek elleni támadásnak. Ellenkezőleg, mondom, hogy ha a magyar nemzet érdekében nem tennők, a magyar államiság eszméjének emelése és gyarapítása szempontjából volna kötelességünk ezen törvényt megliozni; mert addig nem ismerhetném el, bogy van egyenjogúság Magyarországon, mig vannak egyes törzsek, melyek megfosztvák attól, hogy a hivatalos nyelvet, mely íiélkülözhetlen feltétel a magas hivatalos állások elérésére, elsajátíthassák. De feltéve, hogy igy van, hogy mi ily irányban haladva, csakugyan fejlesztjük a magyar államiság eszméjét, s ebből csakugyan valami baj származhatik: én akkor is azt mondom, hogy ebből nem következik az, hogy ezt ne tegyük; mert akkor mi azon politikát követnők, melyet követett azon katona, a ki a nagy csata előestéjén a halálfélelemtől főbelőtie magát, meg nem gondolván, hogy ennél nagyobb baj a csatában sem érheti. Mert azért, hogy a nemzetiségeket fel ne bőszítsük, mi nem mondhatunk le nemzetiségünk, államiságunk fejlesztéséről. Odáig nem megyek a nemzetiségek iránti kíméletben, de ők maguk ezt komolyan iiem is kívánhatják, mert ha igaz, hogy ők egy magyar államot elismernek, érdekökben van saját nemzetiségük fennállhatása szempontjából is, hogy ezen állam gyarapodjék, erős legyen, nemcsak anyagilag, de szellemileg is. (Helyeslés.) Még csak egyet említek a nemzetiségi szempontból. Eltekintve azoktól, a miket érintettem, eltekintve a hivatalos kormányzati köröktől; eltekintve attól, hogy az szükséges a közélet minden ágában, az ipar, kereskedelem terén: azt az egyet csak nem fogják tagadni a t. képviselő urak, hogy a Magyarországon virágzó irodalmak között a magyar irodalom a legkifejlettebb, és valamennyi felett áll. Nem hiszem, hogy kárt okoznánk a magyar honpolgároknak, midőn módot nyújtunk nekik arra, hogy a művelődés terén haladhassanak és megismerkedhessenek azon irodalommal, melybe hazában kétségkívül legmagasabban áll. Én megvallom, nagy hálával tartoznám szüleimnek, ha engem a szerb nyelvre megtaníttattak volna és ha Magyarországon csak egy két nyelv dívnék, én azt mondanám, hogy ne csak a magyar, de mindegyik nyelv tétessék kötelezővé; de miután hét-nyolcz nyelv van, és miután egyik sincs annyira kifejlesztve, azt hiszem, hogy mégis a legczélszerűbb, ha kötelező tantárgygyá épen a magyar nyelvet tesszük. De hogy mennyire nem alapos a félelem nemj zetiségi szempontból, bizonyítja az, hogy ime mi szabadon, önkényt rendezzük tanügyünket és például a középiskolákban a német nyelv kötelező és senkinek sem jut eszébe ez ellen tiltakozni, vagy attól tartani, hogy ez által a magyar nemzetiség elnyomatik. És itt annál kevésbbé félhetünk ettől, mert hiszen a t. képviselő ur maga monda, hogy a népiskolában való oktatás egészen hiábavaló, mert mihelyt a növendék onnan kijön, mindjárt elfelejti a mit tanult, tehát itt még kevésbbé lehet ártalmas, nemzetiségi szempontból a magyar nyelv tanítása. A másik ok, a mi t. barátomnak aggályait felkelti, az, hogy a felekezeti önállóságot félti. Én nem fogok most e tekintetben a magam szempontjából beszélni, tudvalevő dolog lévén, különösen t. barátom előtt, hogy én minden felekezetiségnek ellensége vagyok és ha valaha, most újabb meggyőződést szereztem t. barátom tegnapi felszólalásából, hogy mennyire szükséges Magyarországon a vallásoktatást a közoktatástól külön választani; mert mig ez nem történik, épen a felekezetekben fogjuk találni a közoktatás fejlesztésének legnagyobb akadályait. (Igaz! Ugy van!) Mondom, ez nem tartozik ide, ennek bővebb ! fejtegetésébe bocsátkozni nem fogok, hanem engedje meg, hogy egyre figyelmeztessem. (Halljuk! Halljuk!) Én őt úgy ismerem, mint a modern demokratikus elvek egyik bajnokát; már pedig ő azt igen jól tudja, hogy a modern demokratia legradicalisabb elveire nézve csak egyre tesz kivételt, s erre mentül több befolyást akar engedni az államnak: s ez a közoktatás, különösen a népoktatás. Nincs demokratia, melynek jelszava nem volna a kötelező és ingyenes oktatás; ez a demokratia egyik alapja, annyira, hogy én nem ismerek Európában, de még Amerikában sem államot, a mely a tanszabadság legszélesebb határáig menve, ne kötötte volna ki magának azt, hogy a tananyag minimumát ő állapítsa meg, S ez igen természetes is; mert az államnak érdekében van, hogy művelt, hasznavehető polgárokkal bírjon; ha pedig teljes, korlátlan szabadságot engednek a felekezeteknek, akadhatna olyan felekezet, mely azt mondaná, hogy én beérem azzal, hogy gyermekeim az abc-t tudják. Ha a minimum el van fogadva, kérdem t. barátunktól, képzelhet olyan kormányt, mely a minimumba fel ne yGgye az állam hivatalos nyelvét. Polit Mihály: És ha germanisál? Helfy Ignácz: Ha hivatalos volna az a nyelv, természetesnek találnám, s csak az ellen küzdenek, hogy hivatalos nyelv ne legyen. Mint beszédem elején kijelentettem, e törvényjavaslatot annyira természetesnek találom, hogy hosszabb védelmet nem tartok szükséges-