Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-113

294 lla- országos ülés május 1. 1879. legszélesebb terét. Kölcsönös morális támogatással, egyesült munkával kiszabadultunk közös elnyomónk hatalma alól, de fájdalom, magyar testvéreink nem váltották be adott szavukat, sőt ellenkezőleg — a mint e törvényjavaslat is tanúsítja — oly eszközöket vesznek ellenünk alkalmazásba, a minők ellen magok is annyi időn át harczoltak. T. ház! Tudom, hogy sysiphusi munkára vállalkoznám, ha czélul tűzném ki magamnak annak bizonyítását, hogy nem politikus, nem tapintatos és nem opportun ily törvényjavaslattal — mely nemsokára törvény erejére emelkedik — nemzetiségi experimentatiókat csinálni. De honpolgári hazafias kötelességem teljesítésében legalább azt teszem, a mit tenni képes vagyok. A nemzet ezen areopágja előtt ünnepélyes óvást teszek az állami hatalom oly törekvései ellen, melyek kimérhetlen következményeket vonhatnak maguk után. Vagy talán politikus, tapintatos és opportun ily experimentatiókba bocsátkozni akkor, midőn a politikai láthatár annyira borús, midőn kell, hogy legfőbb gondunk legyen belsőleg consolidálni, hogy ekként kifelé hatalmasok legyünk? Vagy talán tapintatos és opportun ily kényes kérdést feszegetni akkor, midőn állami pénzügyeink a lehetőségig kétségbeejtő állapotban vannak, midőn a százfejű hydra állami deficit alakjában újra és újra felemeli fejeit? Vájjon opportun és helyes-e a polgártársak többségének legszentebb érzelmeit sérteni akkor, midőn a természet annyi belső bajainkkal szövetkezett, hogy leggazdagabb városokat és fahikat, legtermékenyebb vidékeket eláraszszon és semmivé tegyen, hogy végre talán mindnyájunkat az elvesztés örvényébe sodorjon? Vájjon ekként ajánljuk-e magunkat azon a kényuralom igája alul alig felszabadult népeknek Bosznia és Herezegovinában, kik ép úgy szeretik nemzetiségöket és nyelvöket mint mi és kik végre is akarva vagy nemakarva monarchiánkhoz csatoltatni fognak?! Valóban, uraim, nagy adag önbizalom kell ahhoz, hogy czélba vett, de mindenesetre elhamarkodott szándékuktól vissza ne riadjanak; nagy merészség ahhoz, hogy vissza ne rettenjenek ezen hatalmas tényezők fenyegetőző hatalmától, melyekkel, ha valamikor, úgy jelenleg legnagyobb elővigyázattal számolni kell. Már a tizenkettedik órában vagyunk. Cselekedjenek, a hogy belátásuk, szivök és lelkiismeretök parancsolja; én pedig nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy hazafias kötelességemnek eleget tettem. Azonban mielőtt szavaimat befejezném, engedjék meg, hogy elmondjam nézeteimet az előterjesztett törvényjavaslat belső értéke tekintetében. Az állami hatalom azon törekvése, hogy a magyar nyelv a népiskolákban, sőt még a felekezetiekben kötelezőleg oktattassék, a mennyire káros a szabadság és a civilizätio elvei szerint legtágabb szabad fejlődési tért igénylő' általános műveltségre nézve, annyira lehetetlen és kivihetetlen az oktatás álláspontjáról tekintve. De mindenesetre képes a nem magyar nemzetiségek féltékenységét és bizalmatlanságát kihívni; a mi bizonyára nem állhat az állam érdekébeu; képes megingatni a nemzetiségek annyira óhajtott szeretetét és Összetartását és megszakítani a kapcsot, melyet a kísértés e nehéz napjaiban semmikép sem nélkülözhetünk. Az előttem szólott Orbán Balázs t. képviselőtársam beszédének nagy része foglalkozik annak bizonyításával, hogy a magyar nyelv mint állami nyelv a nem magyar nemzetiségeknek saját érdekökben okvetlenül szükséges s különösen kiemelte azt, hogy az szükséges az állami hivatalok elnyerhetése czéljából. E törvényjavaslat indokolásában is állíttatik, hogy e törvény czéija minden állampolgárnak saját érdekében alkalmat nyújtani, miszerint a magyar nyelvet a népiskolákban szóban és írásban elsajátíthassa. De ha nincs is kifogásom az ellen, hogy a polgároknak lehetővé tétessék a magyar nyelvnek, mint állami nyelvnek megtanulása — mert ezt mindnyájan akarjuk 8 kívánjuk — mégis a törvényjavaslatban hangsúlyozott czélzata tekintetében csodálkozásomat kell kifejeznem. Hisz a nemzetiségi törvény szerint, — mely a nem magyar nemzetiségeknek anyanyelvök használatát bizonyos esetekben biztosítja — a magyar nyelv nem épen mindenütt s nem feltétlenül szükséges; a ki feltétlenül szükségli, az úgy, mint eddig is, teljesen el fogja sajátítani a felsőbb tanodákban; a népiskolákban pedig amúgy sem lehet azt alaposan megtanulni, s ha lehetne is, az nem feltétlenül szükséges, mert a népiskolákból nem jönnek ki a gyermekek mint kész államférfiak, hogy azonnal hivatalokat foglaljanak el. Ezen érvekkel meg akartam kímélni a magyar államférfiaknak a törvényjavaslatban kifejezésre juttatott aggodalmakat, hogy e tekintetben velünk ne törődjenek, hogy annál nagyobb kitartással és erélylyel gondoskodjanak egyéb, sokkal sürgősebb, a polgárokat érdeklő égető kérdésekkel. Különben van nekünk e törvény nélkül is elegendő szakférfiunk, kik a magyar nyelvet teljesen bírják, s ennek daczára — a nemzetiségi törvény 27. §-ának .világos intézkedése ellenére — a nem magyar nemzetiségű szakférfiak vagy igen ritkán, vagy soha sem alkalmaztatnak