Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-112

112. országos ülés április 30. 1879. 285 miután az ő fizetése utódára megy át, a hitfelekezetek nyugdíjintézetei pedig oly szervezetet nem nyerhettek, melynél fogva a különben szolgálatképes — talán épen jeles — tanítónak is ellátására kötelezhetők lennének? Mennyi bajnak, kellemetlen összeütközésnek és elháríthatlan nehézségnek a forrása rejlik ebben! A törvényjavaslatnak elfogadása esetén, hazánkban a már feledékenységbe ment földesúri és jobbágyi viszonynak egy új neme fogna deeretáltatni, a szellemi jobbágyság, melynek objectumai a nem-magyar-ajkú nemzetiségek, a melyeknek az „urak" nyelve megtanulására való kötelezettsége pedig a census in recognitionem dominii directi szomorú szerepét fogná képviselni. Ezeket röviden érintve, én a törvényjavaslatot mind czélszerííségi és szükségesség!, mind jogi, mind nemzetiségi és hitfelekezeti, mind paedagogiai szempontból kárhozatosnak, veszélyesnek, a nemzetiségek és autonóm egyházak féltékenységét és súlyos aggodalmait a legnagyobb mérvben felidézőnek ; s ennélfogva sem administrativ szükségességnek, sem az úgynevezett népsouverainitás folyományának nem, hanem az állam jól felfogott érdeke diametralis ellentétének, tehát az államhatalommal való visszaélésnek tartom. En azon teljes meggyőződésben, hogy ezen javaslat törvényerőre emelése következtében e szegény, szerencsétlen ország magyar- és nem magyarajkú lakói egymást még kevésbé fogják megérteni, mint eddig: annyival mélyebb sajnálkozással fogadtam annak benyújtását, mivel az, fájdalom! csak új ürügyéül fog szolgálni annak, hogy az azt ellenzők vagy helytelenítők, a hazafiság és jóakarat hiányának ép oly olcsó, mint alaptalan szemrehányásával illettessenek. Ezek után én a törvényjavaslatot nemcsak általánosságban a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadhatom : hanem, miután, mint jeleztem, én azt elvben sem üdvözölhetem, még azt a reményt sem táplálom, hogy a részletes tárgyalás folyamában azon elfogadható módosítványok, vagy javítmänyok fognának tétethetni. Tanuságosnak tartom végül, annak bizonyítékául, minő ellentétbeu áll e törvényjavaslatnak indokolása és általában előterjesztése azon elvekkel, a melyeket a jelen kabinet igen tisztelt elnöke, valamint az illető szakmini ster 18 évvel ezelőtt, mikor a képviselőházban a magyar alkotmány visszaállításának kérdése komolyan vitattatott, hirdettek, ezen két államférfiúnak 1861. május 14. és 22-kén elmondott beszédeiből a következő szavakat emlékezetbe hozni. Tisza Kálmán ur igy szólt: „Van egy szempont, melyről megfeledkeznünk nem szabad, mely azt igényli, hogy midőn hazánk alkotmányos szabadsága és törvényes függetlensége érdekében felszólalunk, nyugtassuk meg egyszersmind hazánk minden rangú, ajkú és hifelekezetű lakosait az iránt, hogy az ő érdekeikről sem feledkezünk meg és azok irányában a democratia igényei s a teljes jogegyenlőség kívánalmai szerint intézkedni akarunk." Továbbá : „ fannak több kérdések, melyeket meg kell említenünk mind azért, hogy bebizonyítsuk, miszerint mi egy valóban szabadelvű politikát óhajtunk követni, mind pedig azért, hogy hazánk minden lakosait legnevezetesebb érdekeik irányában megnyugtathassuk. Kettő ezek közül s talán a két legfontosabb, az indítványban igen helyesen említve van. Ugyanis a hazánkbeli nemzetiségeknek és hitfelekezeteknek a teljes jogegyenlőség alapján megnyugtatása s ezzel ellenkező törvényeink megváltoztatása. Mindkét tekintetben pártolom én az indítványt, mert valóban alig lehet valami kívánatosabb, mint hogy hazánk minden lakója mind nemzetisége, mind vallása tekintetében tökéletesen egyenjogú legyen." Trefort Ágoston ur pedig ezeket monda: „Bocsánatot kérek, ha felszólalásom kiinduló pontjául egy, a tárgytól talán távolfekvő eszmét használok, a status mindenhatóság eszméjét. Ezen eszme kútforrása legnagyobb részt a politikai bajoknak a continensen, mert ezen eszméből fejlődött ki azon nézet, miszerint az administratiónak mindenbe avatkoznia kell akként, hogy az embert születésénél megragadja és a sírig üldözi, magáról azt tartván, hogy ő az egyedüli üdvezítő. Sola administratio salvifiea. E tan apostolai Szent-István koronája országaiban irgalmatlanul experimentáltak s nehéz meghatározni, vájjon mutételeiknél az erkölcsi és jogérzet hiánya, vagy pedig a politikai ügyetlenség vitte-e a főszerepet." Viszont: „Mi a többi Magyarország területén élő népfajokat illeti, én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadályoztatni, mert a nemzetiségek elnyomatása, valamint a szabadsággal össze nem fér, ugy rósz és czélttévesztő politika. Szerbek, oláhok, németek, szlávok s ruthének — vigyék saját municipalis ügyeiket, saját nyelvükön, használják az iskolákban azon nyelvet, mely nekik tetszik, hn a nemzetiségek benső kifejlődését ugy kívánom tiszteletben tartani, mint a vallást, mibe avatkozni a statusnak joga sincsen. De e külön nemzetiségeknek teendő coneessiókat csak a jogegyenlőség alapján lehet tenni, — s valamint a vallások köztt nem lehetnek privilegialis vallások, ugy a nemzetiségek köztt sem lehetnek Magyarország területén privilegialis nemzetiségek." Es később, mikor az alkotmány tényleges visszaállítása küszöbön állott, maga a törvényhozó testület is 1866. február 26-káróli felter-