Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-112
112. országos ülés április 30. 1S7». 277 tását ajánlja. Természetesen, mert Belgiumnak sajátkép a belga nemzeti eharaktert legerősebben a flamand adja meg, mely megkülönbözteti a nagy francziától, nem pedig a vallon, a mely tulaj donképen a franczia nyelvnek csak egy patois-ja. Azonban, mig egyéb tekintetben Belgiumra hivatkozott, gondosan elkerülte az iskolai viszonyokat említeni. Holott tudnia kell, hogy Belgiumban a négy millió lakossság 58%-át a flamandok képezik, Luxenburgban 39—40 ezer német van a 218 ezer lakos köztt, a többi vallon, és tiszta franczia. És Belgiumban az összes tanítóképezdék részint franczia nyelvűek, részint pedig bennök a franczia nyelv, mint köteles tantárgy, meglehetős kiterjedésben taníttatik. S aztán a nemfranczia tannyelvű iskolákban, például Luxenburgban a német tannyelvű iskolákban, a franczia nyelv nemcsak taníttatik, de pár tantárgyat francziául tanítanak. A flamandés német nyelvű iskolákban az école primaireben, tehát az elemi iskolákban. Polit Mihály (közbeszól): Az école normáléban ! Molnár Aladár: Nem az école normáléról szólók, az a képezde, melyről előbb szóltam, hanem az école primaireről, az elemi iskoláról. A nem franczia nyelvű, tehát nem vallon és nem franczia népiskolákban — mondom, — milyen két ezer pár száz van, több mint 1500-ban tanítják a franczia nyelvet. Tehát tényleg flamand népiskolák legnagyobb részében taníttatik a franczia nyelv azon Belgiumban, hol a flamand lakosság az összes lakosságnak 58%-át képezi. A képviselő ur imént azon kivánatát kiáltá közbe, hogy ezeréves történetünk szerint járjunk el. Ez lehetetlen egyszerűen azért, mert közoktatással ezer esztendő óta nem foglalkozunk. Mióta pedig ez országban népiskolai oktatással az állam hatalom foglalkozik, ily dolgokról igenis volt szó. Es vájjon mi történt e tekintetben? 1703-ban kezdvén a határőrség felállíttatni épen Marmarosmegyében és Károly király azonnal rendeletet adott ki, hogy minden illető helységben egy sessio föld adassék iskolai czélra és erre vitessék oly tanító, a ki németül is tud. E rendelet soká régrehajtatlanul maradt. A sessiokat, a hol kikerekítették is, de tanítókat nem vittek oda. 1760 után jött a bánsági és a horvát határőrvidék szervezése. Es mit tettek akkor nemcsak Mármarosban, hol németek nem laktak, hanem a bánsági határőrvidéken és Horvátországban is? Hoztak tanítókat Morva és Csehországból, kik németül is tudtak és a lakosság költségére csináltak többnyire német iskolákat. Péterváradon még 1770 előtt leány- és fiu német iskolákat állítottak, s pár év alatt a slavoniai generalatusban 50 német iskola volt az ottani | román és szerb lakosság költségén fenntartva. I 1774-ben a székely Erdélyben 1776-ban az oláh ! határőrséget szervezték. És azonnal hozzá fogtak a német iskolák felállításához; kezdték a radnai kerületben s Naszódon, azután a Székelyföldön Gyergy ó-Szent Miki oson, oda vittek németül tudó franciscanusokat, Tövisre paulinusokat, s ezek által taníttatták németül a román, szerb és székely ifjúságot. Tehát az állam a népiskolai oktatást Erdélyben, a Bánságban és Horvátországban, valamint Mármarosban nemcsak a német nyelvnek köteles tantárgy gyá tételével, de a nép fiainak főleg németül tanításával kezdte. És akkor, t. ház, nem zúdultak fel ez ellen, még a szász atyafiak sem találták azt paedagogiaellenesnek, sőt ők magok is állítottak árvaházakat, hová elvitték az oláh, és más ajkú katonaság gyermekeit is. A gonosz egykorú tollak még azt is fel jegyezték, hogy azért, mert a szászok nem tudván szaporodni, más nemzetiségekből akartak maguknak nevelni. (Derültség.) Én nem keresem okaikat, méltánylom iiumanismusukat, s csak annak bizonyítékául említem fel, hogy ők maguk sem találták mindig oly véteknek idegen nemzetiségüeket az ő nyelvükre tanítani, mint tegnap Zay képv. ur. Ezen német nyelvű tanítás meglehetősen elterjedt a határőrvidéken és csak egy esetet tudok, hogy a szerb clerus panaszszal ! lépett fel, gondolom 1777 körül, Vidák püspök 1 vezetése alatt; de panaszuk tulaj donképen az volt, hogy alapítványaikat elveszik s az egyházi vagyoI nokból tartatnak német katonai népiskolák. E panaszra Mária Terézia azon resolutiot adta, hogy a görög-keletiek vallási dolgaiba ne avatkozzanak, azok vallási oktatását ne sértsék; de az iskolák és a tanítás maradtak továbbra is mindenestől a katonai hatóság alatt. A német nyelven tanítás miatt nem is panaszoltak. És most egyszerre roppant sérelmesnek találják, hogy a magyar hivatalos nyelvet köteles tantárgyul kívánjuk az iskolákba behozni. (Élénk tetszés.) II. József törekvéseit, ismerjük, tudjuk azok eredményeit is. 1790-ben legfelsőbb helyen is feladták azon eszmét, hogy ezen monarchiából ' e g3 r > é g pedig nemet nyelvű egységes államot i csináljanak és a magyar korona országainak alkotmányos önállóságát a budai, országgyűlésen visszaállították. Ezen actussal egyszersmind megváltozott az iskolai oktatás nyelvére vonatkozó törekvés is. Az 1'/ 92-iki országgyűlésen már a VII. t. czikkben kimondatik, hogy a magyar nyelv az ország határán belől levő iskolákban rendes, a kapcsolt részekben pedig rendkívüli tantárgyul behozatik, s ennek tanulása alól csupán azon idegenek menthetők fel, kik ezen országban sem hivatalos, i sem egyéb állomásokat elnyerni nem akarnak.
