Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-105
lOi. országos filét április 3. 1879. 197 Eötvös Károly: T. ház! Az igen t. közlekedési minister ur épen most monda, hogy ő nem egyszer, hanem számtalanszor áttanulmányozta azon iratokat, a melyekből ezen kérdésnek története összeállítható. Én, fájdalom, nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy számtalanszor áttanulmányozhattam volna; azonban mindamellett, azt hiszem, vagyok abbau a helyzetben, hogy a megtörtént tények előadásában hibákat és hiányokat constatálhatok mind a t. közlekedési minister urnái, mind pedig az előadó urnái. {Halljuk!) Mindenekelőtt a t. előadó ur egyetlen egy szóval sem eonstatálta azt a nézetem szerint igen jelentékeny körülményt, hogy az 1874-ben megtartott egyik ministertanácsi ülésben az akkori cabinet tagjainak részvétével igen behatóan ínegvitattatott ezen 650,000 óvadék-összeg visszaadásának, vagy vissza nem adásának kérdése és a ministertanács egyhangúlag jogi indokokból teljesen indokoltnak tartotta ezen összeg fenntartását és az engedélyesek részére ki nein adását. Hát a tényállás történelmében, azt hiszem, e körülmény is megérdemel annyi fontosságot, hogy legalább felemlittessék. {Igaz! Ugy van!aszélsőba'on.) De a történeti tények előadásánál egyébként is követtetett el, nem mondom, hogy öntudatos, világos ferdítése a tényeknek; hanem oly hiányok vannak a t. előadó ur és a közlekedésügyi minister ur előadásában, a melyek mégis más színben tüntetik fel a dolgot. [Helyeslés szélső bal/elöl.) Nevezetesen igaza van a t. közlekedésügyi minister urnak abban, hogy a komarom-érsekújvári szakasz, mint olyan szakasz, mely állatbiztosításban nem részesittetik, és mint olyan szakasz, a melynek iránya határozott felmérések alapján szabatosan előre megállapítva nem volt, mondom, igaza van a t. közlekedésügyi minister urnak abban, hogy erre a vonalszakaszra a pénz előteremtése nehéz volt; de ha azt mondja, hogy lehetetlen volt, abbau nincs igaza. Elismerem, hogy nehéz volt; de bocsánatot kérek, a t. előadó ur épen úgy tudja, mint én és mindenki, hogy akkor, midőn a Stroussberg-consortium vállalkozott ezen szakaszra, akkor két igen szolid vállalkozó elüttetett ezen vállalattól és Stroussberg ezen feltételt, a garantia hiányát és a pénz beszerzésének nehézségét épen oly jól tudta akkor, mikor aláirta a szerződést, mint mikor kifejtette később; mert ha egy szerződő fél tökéletes tudatában azon terheknek és nehézségeknek, melyek a szerződésből reá háromolnak, a szerződés megkötése és kölcsönös elfogadása után egy idő múlva azt mondja: a szerződés reám nézve igen nehéz, igy tehát nem hajtom végre, tehát add vissza cautiómat: ez megtörténhetik; hanem hogy akkor a cautió visszakérése jogos lenne és a cautió visszaadása jogi szempontból indokolt lenne, ez az, a mi az én tudományom szeriut beláthatatlan, megfoghatatlan (Igaz ! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Azt mondja a t. előadó ur, hogy Érsekújvártól számítva, a 75-ik prophilen túl valamivel nincsen az érsekujvár-komáromi szakasz megália pítva. Bocsánatot kérek, a mi az érsekujvárkomáromi szakasz irányának szabatos megállapítására vonatkozik, e tekintetben az akkori magyar kormány köztt és a vállalkozó Stroussberg, illetőleg angol-osztrák bank közt, minden legkisebb nehézség a legkisebb detailüg megoldatott. Az 1872. évi januárius hóban kötött szerződésben, a melynek alapján azon novelláris törvényjavaslat készült, és azon novelláris törvényjavaslatot kötelezőnek elfogadta a vállalkozó coosortium ép úgy, mint a ministerium is. Igaz, hogy a ministerium megígérte, hogy a törvényhozás jóváhagyását kieszközli, de erre nem kötött ki határidőt. Mit jelent ez, t. ház? Azt, hogy a törvény kötelezi a vállalkozót még akkor is, ha a novelláris törvényjavaslat elfogadtatik; kötelezi mégjobban, ha el nem fogadtatik ; kötelezi addig, a mig a törvényhozás által elfogadandó novella a törvényen némely változtatásokat tesz, a melyek, ha törvényerőre emelkednek, a választókat szintén kötelezik. Mit mondott az akkori közlekedési minister, Tisza Lajos ur a vállalkozóknak? Azt, nézetem szerint, a központi előadó ur jobbau tudhatja, mint én. Mondotta az 1872. év — ha jól emlékszem — május havában azt, hogy az országgyűlés utolsó idejében az agyonbeszélési jelenetek miatt, a törvényjavaslat törvényerőre nem emelkedhetett, azonban az arra fog emeltetni, mert a minister áll szavának és az egyezségnek. Addig is követelem, hogy a vállalkozók a kétségen kiviili szakaszokat, az érsekujvárit és a treucsénit építsék ki; az arra szükséges lökét teremtsék elő az elsőbbségi kötvényeknek a már meglevő törvény alapján való kibocsátása, tehát a jogerejtí szerződés alapján. Megengedem azt is, hogy az eredeti törvény alapján megállapított összeg erejéig a novelláris egyezségben megállapított stipulatiok szerint szereztessék be a pénz. S a t. előadó ur a történeti tények előadásában némely igen fontos részleteket meglehetős homályban hagyott. A közlekedésügyi minister urnak határozott felhívására, mely határozott jogokon alapul, a melyben a megjelelt jogi körülmények a vállalkozók határozott kötelezettségét kifejtették, az angol-osztrák bank nem feleit. Elteltek hetek és hónapok és még sem felelt. Az akkori közlekedésügyi ministertől egy új felhívás ment a vállalkozókhoz azzal, hogy ha nem intézkednek, a concessio megvonatik és a cautió az állam részére lefoglaltatik, mivel ily szerződő felekkel tovább nem lehet szóba állani. Erre a vállalkozók 1872. június havában egy