Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-103

Ig4 108. orsrAsos ülés április 1. 1879. állnak most is Állítottuk és bebizonyítottuk, hogy a beterjesztett költségvetés nem reális és hogy a deficit minden valószínűség szerint nagyobb lesz az előirányzottnál. Részletesen indokoltam ezt az általános vitánál. A t. pénz­ügyminister ur igyekezett az ellenkezőt bebizo­nyítani. A t. ház többsége a pénzügyminister urnak adott igazat. A jövő eredményei — meg vagyok győződre — nekünk fognak igazat adni. Vitatkozni e felett, ezt újból részletesen indo­kolni nem akarom; a jövő lesz közttünk a biró. De oly budgetnek végleges megállapításához, mely nézetem szerint irreális, szavazatommal nem járulhatok (Helyeslés balfelöl) és a budgetért az ország előtt a felelősséget a t. kormányra és az azt támogató többségre hárítom. Állítottuk továbbá azt, hogy az ország köz­gazdasági helyzete komoly, és hogy az orvoslás sürgős. Látván, hogy a kormány nem áll a magaslat színvonalán, indítványoztuk, hogy maga a parlament vegye kezébe a kezdeményezést, keresse ki maga az országgyűlés a létező köz­gazdasági és pénzügyi bajoknak forrásait és orvoslásának eszközeit. A t. többség aggodalmaimat ezen irányban is alaptalanoknak találta Nem tartotta szüksé­gesnek az országgyűlés közreműködését ; nem tartotta szükségesnek, hogy az országgyűlés behatóan és részletesen foglalkozzék a közgazda­sági és pénzügyi bajokkal, hanem teljesen meg­bízott a kormányban. Ezért is a felelősséget a t. kormányra és az azt támogató többségre vagyunk kénytelenek hárítani. Mi e felelősségben osztozni nem aka­runk ; mert nézetünk szerint a jelenlegi kormány­ban teljesen hiányzik az érzék az ország pénz­ügyi érdekei iránt. S ez nem csak vád, de teljes meggyőződésem szerint, igazság. Nézzen a kormány szerte az országbau, mindenütt a köz­gazdasági hanyatlás világos jeleivei fog talál­kozni, a melyek vádként hangzanak fel a t. kor­mány közgazdasági politikája ellen. Nincs e kormánynak érzéke az ország pénz­ügyi helyzete iránt, mert különben nem lett volna szabad beleegyeznie egy oly politikai kalandba, a melynek vége beláthatlan és melyből politikai haszon nincsen. (Ugy van! balfelöl) De nincs a kormánynak érzéke az ország közgazda­sági kérdései iránt sem, A kormány eddigi köz­gazdasági politikájának eredménye van előttünk: a kiviteli kereskedelmünket fenyegető komoly veszélyek és bajok egyrészről, másrészről az országban általánosan megdrágított fogyasztás. És a t. kormány következetes a kisebb dolgok­ban is ; csakhogy bebizonyítsa teljes érzéketlen­ségét az ország közgazdasági érdekei iránt. Es ezt élénken illustrálja pl. az, hogy a hazai viszonyaink köztt oly fontos ipari szak­oktatás berendezésére szükséges összeget, a gazdasági czélok támogatására szánt dotátió fel­emelését úgyszólván ki kellett kényszeríteni, kicsikarni a kormánytól. De nem folytatom tovább, t. ház, mert a jelenlegi kormány általános politikai iránya és eljárása iránt megingott bennem a hit és bizalom; mart az ő pénzügyi politikája kiszivattyúzza az országot, (Ugy van! a szélső balon) mert köz­gazdasági politikája nem bir érzékkel az ország közgazdasági kérdései iránt: — részemről a beterjesztett budget-törvényjavaslatban foglalt fel­hatalmazást nem szavazom meg és ezen politika fenntartásáért és folytatásáért a felelősséget az ország előtt reá hárítom a kormányra és azokra, kik azt támogatják. (Elénk helyeslés balfelöl.) Elnök: Szólásra senki nem lévén feljegyezve, az általános vitát bezárom. Szólási jogával élhet még az előadó ur. (Eláll) A kérdés, t. ház, a következő: Elfogadja-e a t. ház az 1879 : évi államköltségvetésről szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tár­gyalás alapjául? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Baross Gábor jegyző (ohassa a törvény­javaslat czímét, az 1 — 7. %%-at, mélyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Elfogadta tik. T. képviselőház í A törvényjavaslat ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadtatván, a harmadszori felolvasás a holnapi ülés napirend­jére tűzetik ki. A mai napirend, t. képviselőház, ki van merítve. Méltóztassék a t. ház meghallgatni a holnapi ülés napirendjét. (Halljuk!) Első tárgy lesz ezen most ugy általánosság­ban, mint részleteiben elfogadott törvényjavaslat harmadszori felolvasása. Utána következik a közlekedési bizottságnak jelentése a román feje­delemséggel a vasúti csatlakozás iránt 1874. május 31-én kötött egyezmény némely határozatainak megváltoztatásáról szóló 140. számú törvény­javaslat tárgyában. Utána az észak-nyugati vasút tárgyában beadott jelentése a pénzügyi bizott­ságnak. De ha a román fejedelemséggel való vasúti csatlakozás iránti törvényjavaslat a tanács­kozásra szánt idő letelte előtt be nem fejeztet­nék, a csütörtökön tartandó ülésnek napirendjére, mint annak első tárgya tűzetik ki az észak-nyugoti vasút tárgyában beadott jelentése a jogügyi bizottságnak és az azzal kapcsolatos törvénv­javaslat. (Helyeslés) A holnapi ülés 10 órakor veendi kezdetét. Egyéb tárgy nem lévén ; az ülést bezárom. (Az ülés végződik 12 óra 35 perczkor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom