Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-103
152 103. országos iil.'s Aprilii 1. ISfS. lan bizottság kiküldését. (Helyeslés a szélső baloldalon. Tudomásul vesszük! a jobboldalon.) Trefort Ágost vallás- és közoktatási minister: Van szerencsém azt megjegyezni, hogy én nem kivártok válaszolni a képviselő urnak, hanem ezen szerződést és a tárgyalási jegyzőkönyvet be fogom tenni az irodába és méltóztassék meggyőződni, vájjon az én adataim, vagy az ő adatai igazak-e. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök; Méltóztatik-e a t. ház a minister urnak Csatár Zsigmond képviselő ur interpellációjára adott válaszát tudomásul venni. (Igen! Nem!) A kik tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a választ tudomásul veszi. T. ház! A holnap 10 órákor kezdődő és délután 3 óráig tartó ülésben tárgyaltatni fog a törvényjavaslat és a bizottság jelentése az 1879. évi államköltségvetésről, továbbá a pénzügyi bizottság általános jelentésében a rendkívüli szükségletekre vonatkozólag foglalt határozati javaslat, mely a költségvetési törvényjavaslat tárgyalásáig függőben hagyatott. Az ülés holnap délelőtt 10 órakor kezdődik. (Ülés vége délutáni 1 óra 10 perezkor.) 103. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1879. évi április 1-én. Várady Gábor elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzökönyvhitelesités. Elnök bemutatja a jelen országgyűlés kezdetétől 1879. márczius 31-ig beadott és elintézetlenül maradt iníerpellátiók, indítványok, és törvényjavaslatok, niinisteri és egyéb előterjesztésekről szóló jelentését. Az igazságügyi bizottság jelentése a magyar északnyngoti vasút kiépítésére vonatkozó 1870. évi XLI. t.-cz. hatályon kiviil helyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Az 1879. éri állami költségvetésről szóló törvényjavaslat s az állandó pénzügyi bizottság ugyané tárgybani jelentésének tárgyalása. Elnöki előterjesztés a jövő ülés tárgysorozatáról. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, gróf Szapáry Gyula, Péchy Tamás, Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, b. Kemény Gábor, Bedekovits Kálmán. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Baross Gábor jegyző fogja vezetni, a szólni kívánókat egyrészről Autal Gyula, másrészről Molnár Aladár jegyző fogja jegyezni. Fel fog olvastatni a márczius 31-iki ülés jegyzőkönyve. Baross Gábor jegyző (olvassa a márczius 31-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem tétetvén, azt hitelesítettnek nyilvánítom. Bemutatom a házszabályok 168. §-a értelmében az elnöki előterjesztést mindazon interpellatiók, indítványok, határozati vagy törvényjavaslatok, ministeri és egyéb előterjesztésekről, melyek a jelen országgyűlés kezdetétől 1879. márczius 31-ikéig beadattak és elintézetlenül maradtak. Méltóztassanak azt meghallgatni. Baross Gábor jegyző (olvassa az előterjesztést). Elnök: A ház irattárába betekiuthetés végett letétetik. Emmer Kornél előadó: Van szerencsém a t. háznak az igazságügyi bizottság jelentését bemutatni azon törvényjavaslatról, mely a magyar északnyugati vasút kiépítésére vonatkozó 1870. évi XLI. t. ez. hatályon kivül helyezéséről szól, s mely a ház határozata folytán az igazságügyi bizottságban tárgyaltatott. Kérem a t. házat, méltóztassék az igazságügyi bizottság jelentését az osztályok mellőzésével olyképen napirendre tűzni, hogy az az appropriationalis törvény tárgyalása után mindjárt következzék. Elnök: A beadott jelentés kinyomatik, a t. képviselő urak köztt kiosztatik, és — ha a t. ház belenyugszik — azt hiszem, napirendre tűzetnék a romániai fejedelemséggel kötött vasúti csatlakozásról szóló és már napirendre tűzött törvényjavaslat letárgyalása után. Gr. Szapáry Gyula pénzügyminister: Bátor vagyok kérni a t. házat, méltóztassék a most benyújtott törvényjavaslatot, ha csak lehetséges, a romániai fejedelemséggel kötött szerződés tárgyalása előtt napirendre kitűzni. Méltóztatnak emlékezni, hogy rövid pár napon, április 5-én letelik az illető társulatokkal kötött egyezmény határideje. Azért kérném, hogy méltóztassanak, a mennyiben az appropriationalis