Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-93

378 &*• országos ülés márczíüs 22. 1879. De, t. ház, én a honvédséget oly intézménynek tartom, melynek fejlődésében nem szabad megállásnak bekövetkeznie, hanem a mint meg van a teste, ahhoz meg kell adni a kezeket s azon tagokat, a melyek önálló működésre képesítik. Ezt pedig csak ugy érhetjük el, hogy ha a honvédséguek tüzérségi, műszaki csapatai és egyáltalában speciális csapatai lesznek, és mivel akkor fog hatni azon olvasztó erővel, melylyel hatnia kell, hogy t. i. a költségesen és hosszabb szolgálati idővel bíró közös hadsereg szolgálati idejét lassankint leszállítván, rövidebb szolgálati idejű' hadsereggé alakíttassák ez át, azért megszavazom a honvédelmi költségvetést. Csupán csak azt óhajtom, hogy a honvédelmi minister ur az itt elhangzott észrevételeket figyelemben tartva, igyekezzék a honvédség szellemét oda emelni, hogy az iránt mindnyájan teljes elismeréssel adózhassunk ép ugy, mint a technikai téreu tapasztalt eredmények iránt adózunk. (Helyeslés a szélső bolond) Elnök: Nem lévén e tárczánál többen szólásra feljegyezve, az általános vitát bezárínak jelentem ki. Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk!) A kérvények tárgyalása talán már ugy is elkésett, a beadott interpellatió beadására pedig, azt hiszem, még lesz idő, mert csak r pár szót kívánok szólani. (Halljuk!) Épen azért, hogy igen sok időt ne kelljen igénybe vennem, nem rcflectálok mindazokra, a miket az előttem szólott t. képviselő urak felhoztak. Az előttem szólott képviselő ur által a honvédelmi minister ur irányában kifejezett azon támadásra nézve, hogy a honvédelmi minister nem akar a honvédség önállósításában tovább menni, csak azt kívánom megjegyezni, hogy e tekintetben tökéletesen igaza volt a honvédelmi minister urnak, mert most nem lehet egyébről szó, mint a törvények értelmében létező és általa kötelességszerüleg a törvény értelmében vezetendő honvédségnek költségvetéséről. Ha tehát tovább menni nem szándékozik, azt hiszem, tökéletesen helyesen járt el és helyesen cselekedett. A másik, a mit megjegyezni akarok a régi testőrség felemlítése alkalmából, az, hogy azon képviselő ur, a ki azt mondta, hogy a honvédelmi intézmény és a honvédségi intézkedések épen oly germanisálók, mint a hogy a Mária Terézia által felállított testőrség volt: sajnálom, sőt csodálom. hogy mint író elfelejtette, hogy a Mária Terézia alatti testőrség annyira nem germanisált, hogy a magyar irodalom újra éledése onnan származott. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) A másik, a mit itt ismételve hallottam, folytonos emlegetése a granicsár tábornokoknak, a kik a magyar honvédeket készakarva fogják a | leggyilkosabb tűzbe küldeni. En emlékszem, hogy | 1848-ban, midőn Damjanich mint őrnagy először vezette tűzbe zászlóalját, nagy lármát csaptak némely részről, hogy ime ez a Damjanich nem hiába rácz granicsár, oda állította a honvédeket, a hol a golyók leginkább érték. (Tetszés a jobboldalon.) Hogy akkor gyanúsítsanak valakit, midőn már elestek némelyek, ezt még értem; de hogy a gyanúsítás tárgyát még az is képezze, hogy mi fog majd isten tudja mikor történni, ez már mégis kissé túlfeszítése a dolognak. Különben pedig azon meggyőződésemnek kell kifejezést adnom, hogy bárki, akár a honvédségnél, akár a magyarosztrák közös hadseregben szolgál, azt tartom, hogy nemzetiségi eredetére való különbség nélkül, mindenki fogja tudni azon kötelességet és tudta is mindenkor a mai napig, a mely szerint neki különbség nélkül a közös czélért, a haza, a monarchia védelméért kell küzdeni, (Élénk helyeslés a középén) és az ilynemű, minden alapot nélkülöző, — mert még nem is megtörtént tényre, hanem eshetőségekre hivatkozó — gyanúsítások azon jó egyetértésnek, melynek a hadsereg és nemzet közti léteznie kell, semmi esetben előmozdítására nem szolgálhatnak. (Felkiáltás balfeläl: Nincs is!) Nem volna csoda, ha nem lenue, mikor ily módon insultáltainak azok, kik magukat nem védhetik. (Helyeslés a középen.) És végül még egyet. Felemlítette a t. képviselő ur, mint isten tudja minő veszedelmes embert, germanisatort, és ugy kell következtetnem beszédéből, talán rósz hazafit is, Máriássy János tábornokot. No, t. ház, én őt nem védem; nem, mert ő már akkor, midőn a képviselő ur még elég szerencsés volt pólyában siránkozni, vérét ontotta a hazáért é-* a magyar régi honvédség dicsősége volt. (Elénk helyeslés a középen,) Ezt constatálni kötelességem. Ugron Gábor: Személyes kérdésben kívánok szólani! (Halljuk! Halljuk!) Én nyilvános factumot hoztam fel a magyar honvédelmi minister alatt álló egyik közegről. Én visszautasítom a minister urnak azon megjegyzését — Tisza Kálmán ministerelnök: — Mit ? Hogy pólyában volt? (Nagy derültség.) Ugron Gábor: — visszautasítom a ministerelnök ur megjegyzését azért, mert én arról legkevésbé sem tehettem, hogy pólyában voltam. (Nagy derültség.) Akkor lesz helye, hogy a ministerelnök megrovást tegyen, hogyha majdan és a mikor kell, nem fogom teljesíteni kötelességemet úgy, a mint a ministerelnök ur 1848/9-ben, mikor nem volt pólyában, nem teljesítette kötelességét. (Zaj jobbfelöl.) Tisza Kálmán ministerelnök: Én, t. ház, nem hiszem, hogy sértettem volna azzal, hogy