Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-93

348 9S. országos ülés márcziaa 22. Í879. békebiróságokhoz vannak utasítva, szükséges a perorvoslatokat odáig kiterjeszteni, hogy a revisió mindenütt megengedtessék, a hol a biró a lényeges eljárási formákat annyira mellőzte, hogy igaz­ságos ítélet hozatala lehetetlenné vált és a hol a biró a törvényt nem helyesen alkalmazta, nem törvény szerint itélt. Miután azonban mind ezen, mind más kívá­natos reformok nem ily közbeeső alkalommal, hanem a kormány initiativájából nyerhetnek ki­indulást s a mostani költségelőterjesztést se álta­lában, se tételenkint nem módosíthatják, s mivel e költségvetés a jelenlegi birói szervezettel járó rendes költségek rovatos beregistrálását s az évi szükséglet számtételeit foglalja magában, azt álta­lánosságban én is elfogadom. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: A holnapi ülés napirendjén lesz először az interpellatiós és indítványkönyvek fel­olvasása, másodszor a dálya-vinkovcei vasút ki­építéséről szóló törvényjavaslatnak harmadszori felolvasása, harmadszor az igazságügyministerium és esetleg a honvédelmi ministerium költségveté­sének folytatólagos tárgyalása, és negyedszer a kérvények 12 sorjegyzékének folytatólagos tár­gyalása. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik 2 óra 45 perczkor.) -"sste®$fia»­93. ORSZÁGOS ÜLÉS. Tárgyai 1879. évi rnárczius hő 22-én. B. Kemény János elnöklete alatt. Jegyzökönyvhiteíesités. Kérvények bemutatása. Gróf Szapáry Gyula, pénzügyniinister benyújtja az 1879. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő államkiadásokról szóló 1868: XXIII. t. ez. hatályának 1879. évi ápril 30-ig való kiterjesztése iránti törvényjavaslatot. A képviselőház szám­vizsgáló-bizottságának jelentése az 1878. okt. 18-tól 1878. deez. 31-ig vezetett pénztári számadások megvizsgálása tárgyában. Az indítvány és interpellatiós könyv felolvasása. A dálya-vinkovczei vasút építéséről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. Báró Kemény Gábor kereskedelmi minist er válasza Simonyi Ernőnek a külföldi lapok bélyegilletéke ügyében vett kérdésére. Az 1879.jévi állami költségvetés részletes tárgyalásának folytatása (az igazságügyi és honvédelmi ministerium költség­vetése). Jelentés a dálya-vinkovczei vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatnak a főrendiház általi változatlanul történt elfogadtatásáról. Szende Béla honvédelmi minister válasza Németh Albertnek a mozgósított tartalékosok némely kathegoriáinak hazabocsátása tárgyában tett interpellatiójára. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Péchy Tamás, Pauler Tivadar, Szende Béla, Trefort Ágoston, gr. Szapáry Gyula., Bede­kovics Kálmán, b. Kemény Gábor. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Horváth Gyula jegyző ur fogja vezetni. A javaslatok mellett szólókat Baross Gábor jegyző ur, a javaslatok ellen szólókat Antal Gyula jegyző ur fogja feljegyezni. Fel fog olvastatni a tegnapi ülés jegyző­könyve. Horváth Gyula jegyző (olvassa az 1879. rnárczius hő 21-én tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: A jegyzőkönyv ellen nem lévén észrevétel, azt meghitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom a t. háznak a beérkezett iromá­nyokat. Zemplénmegye közönsége az iszákosság meggátlása tekintetéből mielőbbi törvény alkotá­sát kéri; továbbá Zemplénmegye közönsége Sopron szab. kir. városnak feliratát pártolván, az 1875: XXL és XXVI. törvényczikkekkel behozott fény­űzési adóknak eltörlését kéri; Zemplénmegye kö­zönsége Pest-Pilis-Solt-Kis-Kunmegyének a köz­igazgatási bíráskodás életbeléptetése iránti felira­tát pártolván, annak figyelemben tartását kéri: végül ugyancsak Zemplénmegye közönsége a közlekedési utak fenntartásáról szóló törvényjavas­lat némely paragraphusainak módosítását kéri. Mindezen kérvények ki fognak adatai a kérvényi bizottságnak. Szapáry Gyula pénzügy minister ur kivan szólni. Gr. Szapáry Gyula pénziigyminister: T. ház! (Halljuk!) Van szerencsém benyújtani egy törvényjavaslatot az 1879-ik év első negye­dében viselendő közterhekről és fedezendő állam-

Next

/
Oldalképek
Tartalom