Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-92
93. országos ülés márczins 21. 1879. 341 b) hogy ezen intézkedésnek megfelelőieg a kir. tábla deeenrralisafiója iránt szintén tegyen javaslatot; végre c) hogy ezekkel kapcsolatban, a törvényszékek és a kir. ügyészségek kisebb administrationális házi ügyeinek kezelését a pausehalis rendszer érvényesítésével a leendő kir. táblák, törvényszékek és ügyészségek között megosztván, a központi igazgatást egyszerűsítse, sa ministerium ily viszonyokkal szemben szükségtelen személyzetének nagy számát reducálja, illetőleg hogy a központi igazgatást újból organisálja. Hosztinszky János: T. ház! Bátor leszek a t. ház kegyes engedelmével jogszolgáltatásunk érdekébea némely szerény észrevételt tenni, — szokásomhoz ki ven, lehető rövidséggel és egész tárgyilagossággal. Észrevételeimet jogszolgáltatásunk jelen helyzetéből és a gyakorlati életbői fogom meríteni k-s azon czélból előterjeszteni, hogy igazságszolgáltatásunk rendes menetében mutatkozó nehézségekre felhívjam az igen t. képviselőháznak és az igazságügyministernek figyelmét, a ki első sorban van hivatva jogszolgáltatásunk érdekeinek megóvására és előmozdítására. (Halljuk! Halljuk!) T. ház ! Tudva van a t. ház előtt, hogy a törvényszékek számaink leszállítása, a birák, bírósági hivatalnokok és a segélyszemélyzet létszámának apasztása nem azért történt, mert azt jogszolgáltatásunk érdeke, a törvényszékek területének czélszerűbb beosztása, avagy a közönség jogos igényei követelték volna, sőt ellenkezőleg ezen érdekeknek részbeni megsértésével azért történt, mert azt az országnak zilált pénzügyi helyzete úgyszólván reánk parancsolta. Az ország pénzügyi helyzetének követelményében tehát, és nem a jogszolgáitatás érdekében vagy reformjában rejlik annak oka, hogy törvényszékeink és bíráink száma sokkal kisebb most, mint volt előbb. A törvényszékek és a birák számának leszállításával szemben azonban az ügyforgalom nem apadt, sőt ellenkezőleg napról napra növekszik, a mint azt nemcsak az igazságügyminister ur költségvetése előirányzatának indokolásában, hanem az állandó pénzügyi bizottság is jelentésében elismerni kénytelen volt. Ily körülmények köztt a munkaerő nem lehet minden bíróságnál kellő arányban a folyton növekvő ügyforgalom által előidézett munkahalmazzal, minek következménye a hátralékok felszaporodásában és az igazságszolgáltatás rendes menetének lassúságában fog előbb vagy utóbb mutatkozni még akkor is: ha a bíróságoknál minden rendszeresített állomás betöltve marad, és a birák és a hivatalnokok nemcsak kellő szakképzettséggel, hanem szorgalommal és buzgósággal a munka feldolgozásához napról napra hozzálátnak. Ez a helyzet, t. ház, jogszolgáltatásunk terén, a melyre én az igen t. igazságügyminister urnak figyelmét felhívom. Ezen helyzet azt követeli, hogy kettős éberséggel őrködjünk a fölött, hogy az amúgy s megzavart arány, mely jogszolgáltatásunk terén a munkaerők és a feldolgozandó munka köztt mutatkozik, közbejöhető események folytán meg inkább meg ce zavartassák, hogy igazságszolgáltatásunk rendes menetében oly nehézségekkel ne álljon szemben, melyeket legyőznie nem lehet. (Helyeslés.) Es ezen közbejöhető események egyikét tartom éu a bíróságoknál időről időre megürülni szokott állomásoka*, ha azok idejekorán be nem töltetnek, és e miatt az ügyek felszaporodván, a szükséges munkaerő hiányában, elintézetlenül bevernek jogszolgáltatás:mk hátrányára és a közönségnek érzékeny kárára. Én részemről tehát felhívom az igen t. igazságügyminister urnak figyelmét ezen körülmény fontosságára és azon bajok súlyos voltára, melyek bekövetkeznének akkor, ha jogszolgáltatásunk jelen helyzetében is, a megürült állomások kelleténél huzamosabb időn túl betöltetlenül hagyatnának. Legyen az arány a munkaerők és a feldolgozandó munka köztt mindenütt lehetőleg igazságos, ne legyen sehol kevesebb, a hol többre van szükség és sehol több, a hol kevesebbel beérhetik. (Helyeslés.) Elismerem, sőt megelégedéssel constatálom, hogy az igen t. minister urnak figyelme ezen körülményre kiterjedt, a mennyiben mtercnlare ezímén szokásos levonásoknál száztól 6 helyett 4 forintnak levonását hozza javaslatba, e szerint tehát a helyzet követelményeinek megfelelni jogszolgáltatásunk érdekéb n intentiójában van, engedje meg nek m azért az igen t. igazságügjíiiinister ur, hogy én az ügy fontosságánál fogva arra kérjem ez alkalommal: hogy az ige valósággal testté váljék, hogy az intentió ne maradjon csupán intentió, mint az gyakrabban történni szokott, hanem hogy intentióját érvényesítse mindenkor, a mikor azt érvényesíteni jogszolgáltatásunk és az adózó közönség érdekében szükséges, érvényesítse akkor is, ha az intercalaris jövedelem által kezeit némileg kötve érezné; mert higyje el az igen t. minister ur, hogy azon tényleges kár, melyet a megürült állomásoknak kelleténél hosszabb időn át betöltetlenül hagyása jogszolgáltatásunk érdekein, a közönség jogos igényein, és a birói és hivatalnoki kar jogérzületén ejt, sokkal érzékenyebb, hogysem az intercalaris jövedelem által pótolni lehetne. De hogy intentióját érvényesíthesse, múlhat-