Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-92

336 92. országos filé* márezíus 21. 1879, 700 §-ból álló, az előbbinél tehát még ezifrább s ser meszet esebben még kacskaringósabb, még nehezebb Írásbeliséget valló új perrendtartással lepi racg a közönséget. (Igaz! balfelől.) Ez azonban, t. ház, miután a jelenlegi rendszert fenntartja K a fon: alisnms túltengéseit e 6zerinl nemcsak hogy meg nem orvosolhatná, de sőt ennek új tápauyagot is nyújtana, nemcsak hogy nem segítene mi rajtunk: de sőt a hány §-al több, mint a jelenlegi perrendtartás, ugyanannyi fokkal még mélyebben döntene bennünket a hínárba. Nem toldás-foldás, nem a mostani rendszernek megfejtése, hanem gyökeres átalakítás, rendszerváltoztatás kell minekünk. (Ugy van! balfelöl.) Ennek egyedül lehető biztos módját pedig én abban látnám, ha ép oly bátor, mint gyors elhatározással teljesen szakítunk az eddigi sehlendriánnal s lehetőleg mielőbb behozzuk a közvetlenség elvére alapított nyilvános szóbeli eljárást. (Helyeslés balfelöl.) Ez megfelelne a mi viszonyainknak, ez legközelebb áll a magyar nemzet felfogásához s szokásaihoz, (Igaz! balfelöl) ez jónak bizonyulna mi nálunk is, valamint jónak bizonyult s behozatott már most Európa csaknem összes euiturállamaiban. Nem lehet szándékom a közvetlen szóbeliségi rendszer előnyeiről ezúttal hosszabb dissertatióba bocsátkozni. Azt hiszen!, ez iránt a gyakorlati jogászság között nincs véleményeltérés. Hivatkozom Francziaországra, Olaszországra, Németországra, valamint arra. hogy a szóbeliségi rendszer jelenleg már Ausztriában is előkészíttetik. De hivatkozom magára saját hazánkra is, a mennyiben a nyilvánosság, szóbeliség és közvetlenség eszméje bűnfenyítő törvénykezési eljárásunknál, legalább részben, máris alkalmaztatván, a bünfenyítő eljárás újabb törvénykezési viszonyainknak azon egyetlen tere, a melyen igazi és lényeges haladás eonstatálható. Vannak ugyan jogászok, kik törvénykezési betegségeink első okát nem a törvénykezési eljárásban, hanem sokkal inkább s mindenek előtt a rendszeres codex hiányában keresik, sőt csaknem szokássá vált már mi nálunk, hogy igazságszolgáltatásunk ócsárlói ép úgy, mint annak védői specificus álláspontjaik támogatására legelőször is a rendszeres törvénykönyvek hiányára hivatkoznak. Én elismerem ugyan, hogy a rendszeres codex az igazságszolgáltatásnak szintén egyik fő postulatuma: azonban eltekintve attól, hogy mi, hacsak végképen megsülyedni nem &K2 runk, a codificatio hosszú s fáradságos munkájának befejezésére egyáltalában m-m várhatunk, (Ugy van! haljelöl) tekintettel a mi gyakorlati szükségleteink égető volíára, azt hiszem, hogy nagy hibát követoéik el, ha azokon nem segítenénk, a me- I lyeken igenis segíthetünk, csupán mivel mindjárt s egyszerre mindenen nem segíthetünk. Egyébiránt a tapasztalás is rég megtanította már a világot arra, hogy a jó törvénykönyvek még nem egyedüli biztosítékai a jó törvénykezésnek ; s ha másrészről tapasztaljuk, hogy jó kormányok és jó bíróságok codexek nélkül is képesek hatalmas jogéletet teremteni, akkor tisztában lehetünk azzal is, hogy a mi törvénykezési bajaink főforrása nem a rendszeres codex hiányából ered, hanem hogy az máshonnan fakad. Ha Európa több igen művelt államában polgári codex még máig sincs; ha a legelőrehaladottabb nemzeteknél is ezen törekvésekre nézve évtizedeken át követi egyik meghiusidt kísérlet a másikat: akkor nálunk, a hol az alig kiküszöbölt ősi sajátságos iastitutiók következtében, a modern értelemben vett magánjog csak most van fejlődése első korszakában, egy magyar Önálló codificatio hiánya miatt feljajdulni s justitiánk bajait ezzel leplezni, legalább is önáltatás. * Én tehát, t. ház, ismétlem, hogy igazságszolgáltatásunk szomorú állapotának első és legfőbb oka nem másban, mint iriiiidenekelőíte törvénykezési eljárásunk mai rendszerében keresendő ; hogy meggyőződésem szerint gyorsan és lényegesen segítve lesz legalább a főbajon, mihelyt a jelenlegi törvénykezési rendszerrel véglegesen szakítva, e helyett a szóbeliség és közvetlenség rendezésére alapítjuk igazságszolgáltatásunk jövendőjét. (Helyeslés a baloldalon.) Ha a t. ház megengedi, áttérek már most szerény reflexióm második, vagyis azon részére, mely az igazságügyi kormányzatra vonatkozik; (Halljuk!), mert a mint már beszédem elején is megjegyzem, a másik főok, mely miatt újabb igazságszolgáltatásunk nem prosperálhatott, kétségtelenül az u. n. justic-administratióra vezetendő vissza. A birák kinevezése, a személyzet szervezése, a munka felosztása, az ügykezelés megállapítása, a gazdálkodás vezetése, a fegyelemtartás, melyek egyenkint ismét az igazságszolgáltatás legvitalisabb momentumaival, az alapossággal, gyorsasággal s pontossággal állanak a legszorosabb kapcsolatban, mind a justic-administratio körébe esnek. Ott, a hol az administratio a mozzanatokat érvényre juttatni nem birja, vagy nem akarja, ott jó igazságszolgáltatás nincs s nem is lehet. Vizsgáljuk meg tehát, hogy ez irányban miként teljesíti feladatát a mi kormányunk. A bíróságok kinevezése, t. ház! qualificatió szempontjából gyakran igen éles bírálatok tárgyát képezte. Én tartózkodom a szigorú mérték feltétlen alkalmazásától. Egyrészről méltánylom egy első tömeges szervezés természetes nehézségeit, más-