Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-90

&0. országos ülés márczius 13. 1S7Ü. 273 liítattak s a telekkönyv megmentésére szükséges pénzösszeg kíutalványoztatott. Ez t. ház, minden egyéb, csak nem válasz. {Igaz! JJgy van! a szélső balon.) Az igazságügy minist er ur ezen nyilatkozata nem elégítette ki a közlekedési ministert, s ezért bővebben nyilatkozott akként, hogy a mit Nóvák képviselő fölhozott a percsorai gátra vonatkozólag, hogy t. i. oda katonaság lett volna rendelendő, ez a lehető legnagyobb kapkodás lett volna. Szórul-szóra ezek szavai. Bocsánatot kérek, de már én ezt sem tekintem válasznak, mert én a percsorai gátra vonatkozólag egyetlenegy szót sem mondtam, azt nem is érintettem, s ha csakugyan kapkodást kell keresnem, akkor azt a közlekedési mimster ur válaszában találom fel. De még méltóztatott geographiai előadást is tartani, azt magyarázva, hogy Percsora nem Szeged, és hogy ezek egymástól három mértföldnyi távolságra feküsznek. No hát igen természetes dolog, hogy válasznak ezt sem tekinthetem, legfeljebb azon megjegyzéssel élek, hogy Szeged nem Percsora! Ámde a t. péüzügyminister ur is részt vett a megnyugtató válaszok adásában, kijelentvén, hogy Dá'.id pénzügyi igazgató az adóhivatalt nagy örömünkre megmentette. (Közbeszólás a szélső halról: Fontos szolgálatot tett!) Ezen válaszok, t. ház, nekem önkénytelenül egy régi magyar példabeszédet juttattak eszembe s ez azi Mást beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. Lássuk most a kormányelnök urnak többszöri nyilatkozataiból, minő megnyugvást meríthetünk? Azt méltóztatott mondani Kállay Ödön t. képviselőtársamnak, hogy a mi az életmentési dispositiókat illeti, melyek megtételére a képviselő ur felszólított, valóban igen nagy szemrehányást érdemelnék, ha azokkal mostanáig vártam volna. Ezen nyilatkozatra szabad legyen Lukács kormánybiztosnak egy márczius 13-án kelt táviratával felelnem: „A mentési müvek, miután Dorozsma községnek 25 csónakot kellett volna általadul, nem látszanak elégségeseknek; nekem magamnak sem jutott egy csónak rendelkezésemre." Már én azt hiszem, t. ház, hogy ezen sürgöny szelíden kifejezett szemrehányást De hogy a 14 ezer lelket számláló Dorozsmára oly körülmények köztt, midőn nem véletlenül, hanem nagyobb veszély kikerülése szempontjából készakarva bocsáttatik az árviz reájuk, ily esetben kellő mentésről nem gondoskodni, hanem bevárni és megengedni azt, hogy a szerencsétlenek éle- j tűket veszítsék, és számtalanok tönkre és koldusbotra jussanak, igazsága van a kormányelnök urnak, hogy nagy szemrehányást érdemel. (Igaz! ügy van! a szélső balon.) Engedje meg a t. ház, hogy egy szomorú KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. IV. KÖTET. tényt eonstatálhassak. (Halljuk!) Tudjuk azt, hogy Szegedet és elpusztult vidékét egy csapat kormánybiztos lepte meg; megengedem, azon jó szándékkal, hogy küldetésüknek minden irányban megfelelnek, azonban nagy fájdalmunkra épen az ellenkező történt. Ha a kérdést igy állították fel: hogy 78,600 lélekért — mert ez volt valódi létszáma a néhai Szeged város lakosságának •— a kisebb számú, vagyis 14,000 lelket számláló Dorozsma városa áldoztassék fel, mielőtt ez foganatosíttatott, két követelménynek kellett volna előbb eleget tenni. Az egyik követelmény az, hogy ezen nagy áldozat árrán Szeged valóban megmentessék, a másik követelmény az, hogy mielőtt az ár Dorozsmára bocsáttatott, az ottani polgárok jó előre figyelmeztettek volna és különösen kellő számú mentőeszközökkel láttattak volna el, (Igaz! a szélső balfelol) nem ugy, mint a szomorú tapasztalás mutatja, hogy senki sem lett előre értesítve. Ez positiv tudomásom, ez alig czáfolható meg. Mindezen jogos követelmények rováson maradtak, elpusztult Dorozsma, elpusztult Szeged, no a mi mégis némi vigasztalásul szolgál, megmaradtak a kormánybiztosok, a t. kormány dicsőségére. De a t. kormány maga is meggyőződött, — fájdalom nagyon későn, — a mentőeszközök hiányáról; mert valamennyi Dunameliéken levő város felszólittatott minden rendelkezésére lévő csolnakot és dereglyét rögtön Budapestre^ küldeni továbbszállítás végett. T. ház! Én nem ítélném el ezen cynicus nyugalommal vezetett intézkedéseket, ha tudnám, hogy hatalma van a kormánynak arra nézve, hogy a vonulandó elemeknek parancsolhasson, hogy várjatok, mig mi mentő-eszközeinket odaszállítjuk, ha ilyen erőkkel rendelkeznék a kormány, akkor azt mondanám, hogy jó, jobb későn, mint soha. De az idézett sürgönyben Lukács még azt is mondja, hogy a város most már nagyon csendes. Azt elhiszem, mert a halottak világszerte csendesek szoktak lenni. De még e hó 16-án is, a nagy katastrófa után 5 nappal, lássuk, minő intézkedésekkel találkozunk : „Egyedüli biztos tanyául Szegeden ez idő szerint a „Csongrád" és „István" gőzösök s az uszályhajók szolgálnak, melyek közül az „István" naponta néhányszor, megrakodva néppel és értéktárgygyal, Algyőre utazik fel, honnan a nép vasúton menekül tovább több irányban. Ez alatt a „Csongrád" folyton parton állva, felveszi az újonnan megmenteiteket, derék kapitánya Hadzsi Emil pedig akközhen fáradhatlan ment emberéletet véghetlen veszélyek közepette. Égbekiáltó bíín és lelkiismeretlen könnyelműség, hogy itt, hol a menekülni szándékozók száma 50—60 ezerre 35