Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-66
68. országos ülés február 19. 1879. 93 Ausztriával együtt képezünk e,gy monarchiát s még azon felül saját magunk országa is két darabból áll. Egyik Horvátország. Mindezek igényeit figyelembe kell vennünk s e figyelembevétel befolyással van nemcsak külpolitikánkra, hanem belpolitikánk s nemzetiségi s kereskedelmi politikánkra is. Ez adott helyzetekkel minden kormányférfinak vagy meg kell alkudnia, vagy meg kell küzdeni. Ha megalkuszik velők, oly alkut nem köthet, mely e nemzetet tökéletesen kielégítse. Még eddig Magyarországnak akárhány kormányférfia adta meg az e helyzettel való megalkuvás által a békét, nem lett feljegyezve a magyar nemzet hősei közé; ha pedig összeütközésre hozta a dolgot, akkor vagy nem volt elegendő erőnk az összeütközéshez, legyőzettünk, vagy pedig, midőn legyőztük az ellenálló akadályokat, Európa ránk tette kezét, kimondotta vétóját, visszakényszerített bennünket oda, a honnan kiindultunk volt. (Igaz! Ugy van! jobbfelb'l.) Más adott helyzet azon hely, a hol vagyunk, útjában a hódításaiban telhetetlen orosz államnak s a hódításaiban ép úgy telhetetlen német cultur-törekvéseknek. Az egyik ellen folytonos haderőnk kifejtésével, a másik ellen culturánk erőfeszített kifejtésével kell magunkat megvédelmezni. Mindkettő igen sok pénzbe kerül és mi azt nem győzzük tovább. Hasztalan szépítenek a helyzetet, hasztalan iparkodnánk kicsinyes megtakarításokkal helyrehozni a bajt: mélyebb és nehezebb az, mint hogy oly könnyen el lehetne enyésztetni. Nem az a nagyobbik bajunk, hogy lerheink nagyok, hanem az, hogy keresetünk kevés. (Ugy van! jobb fel Öl.) A földbirtok ára rohamosan száll le, de azért a rajta levő adósság nem zsugorodik össze; a földbirtok és házak jövedelme kevesebb, de az adósságok kamatai nem szállanak alá. Deficites budgettel állunk az országgyűlés elé. T. ház! Én azt a tudományt, a mit másokban bámulok, hogy ugyanazon számadásokból, mikor a ministeri székeken ültek, be tudták bizonyítani, hogy 2-szer 2 = 5, és most midőn ott az ellenzék soraiban ülnek, be tudják bizonyítani, hogy 2-szer 2 — 3, én azt a tudományt megtanulni nem tudom. Előttem költségvetésünknek két faktora van csupán, a melyről beszélni tudok: az egyik a kényszerűség, a másik a lehetetlenség. A kényszerűség azt mondja, „adnod kell", a lehetetlenség azt mondja, „nincs miből"; és miután mindkettőnek teljesen igazsága van, bírónak lenni, úgy, hogy ez Ítélet által, melyet kimondunk, igazságtalanság ne történjék, lehetetlen. (Ugy van! jobbfelöl.) A nehéz feladat megoldására indítványozta t. képviselőtársam b. Simonyi Lajos azt az espedienst, hogy küldessék ki egy bizottság 25 és respective 31 tagból, a mely a módszert, a mely ezen általános bajon segítene, előteremtse és a ház elé terjessze. En ezt nem fogadom el. Az ok, hogy már egyszer volt ilyen bizottság, lehet ok arra t. képviselőtársamnak, hogy még egyszer legyen; nekem azonban ok arra, hogy ne legyen másodszor. (Helyeslés jobbjelöl.) A különbség kettőnk között csak az, hogy egyikőnk már tanult a maga kárán, másikunk pedig most akar tanulni a más kárán. (Elénk derültség) Hiszen ha megtudná Európa azt, hogy itt a mi soraink között ül olyan 25, respective 31 ember, a ki ezen kérdéseket meg tudja oldani, azokat rögtön exportálnák ministereknek, (Élénk derültség) mert ez nem magyarországi baj; általános az üzletpangás és a keresetnélküliség, európai baj. (Igaz! Ugy van! jobb felül) Minekünk Magyarországon még nem a legroszabb a sorsunk. Igaz, hogy pénzünk nincs s ez baj; de legalább vau mit enni, (Mozgás és fölkiáltások balfelöl: Kinek! Kinek! Felkiáltások jobbfelöl: Ugy van! Ralijuk! Ralijuk!) Tessék megnézni a német népet: ott egész generatiók nőnek fel abban a hitben, hogy a főtt burgonyát nevezik kenyérnek. Es a legszorgalmasabb népfaj, mely Németországban a vasat termeli, olyan kenyeret eszik, melynek használatától betegségek támadnak, a miknek megnevezésére magyar szó nincs feltalálva. Hát az olasz köznép, ratly olyan táplálékkal tengeti életét, hogy ha azt minálunk az elitélt fegyenczeknek adnák, azok fellázadnának! Hiszen mikor az olasz ember húst eszik, kirakja a csontot az ablakba, hogy dicsekedjék vele a szomszédoknak és azok irigykedjenek reá. (Élénk derültség) A baj kutforrását nem az a 25 — 31 képviselő fogja felfedezni. Valamennyien tudjuk egyenként, hogy azt az általános üzletpangás okozza, s hogy miért ily nagy a pénztelenség mind nálunk, mind effész Európában. Senkinek sincs bátorsága valamire vállalkozni, nem azért, mivel háború van, mert hiszen egy egészséges háború, mikor két erős állam egymással összetűz — mint a milyen volt a franczia-német háború — az üzletet még előmozdítja; de az az általános bizonytalanság onnan ered, hogy egy hatalmas állam már három év óta határain túl, egy neutrális államot átlépve, áll kinn a síkon nagy tömegű hadsereggel, és í kezében tartja az égő fáklyát, és keresi, melyik szomszédjának eresze alá dugja be azt? Ez az, a mi megbénítja az üzletet egész Európában. Nincs bátorsága vállalkozni senkinek, mert hiszen nem tudja, vájjon három hó múlva a háború, vagy a béke fogja diétáim, mi legyen a pénznek az ára; és nem tudja senki, vájjon a békére vagy a háborúra vonatkozó árúczikkek lesznek-e keresettek. Es nem tudja egy állam sem, melyik fog a conflagratióba bevonatni. Maguk az uralkodók, a külügyministerek sem tudhatják, hogy con-