Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-78

78. országos ülés űzetik a bányászai, éltető eleme csakis az, s csakis a bányaíizlet voit s most is az, s csak ez lehet jövőben is. A kevés, vagy épen serami termőfölddel nem bíró ilyetén vidékeknek , a mint e vadonokat egykor benépesített bányaipar ott megszűnik, egykor sivár, lakatlan állapotba kell visszaesniük, mert megszünvéu a fő kereseti ág, úgy az azzal közvetlenül foglalkozótoknak, mint az ezek által szükségelt egyéb iparosoknak kell, hogy tűzhelyüket elhagyva, egyebütt keressék megélhetésük eszközeit. Érzékenyen sújtatik ez által a szomszéd földtermelő vidék is, melytől a fogj^asztóknak nevezetes eontingense elesik. Kihat e baj tetemesen az adóalap csökkenésére is. Bele veszvén azon kivül a bányabeli nag}*szerü pénzbefektetések, és az elköltözött lakosok tűzhelyeik, vérverejtékkel mivel t kopár, kevés, sziklás házi kertjeik s földjeik értéke; megfogy egyúttal a közvagyonosodás." Sőt azóta is tétetett e házban a múlt országgyűlésen egyik kitűnő szakbeli képviselő társunk, Zsigmondy Vilmos által az eltörlésre nézve javaslat ; de mindeddig e tekintetben orvoslás nem történt, s igy gondoskodni kell, hogy ezen, a bányászatot valósággal lenyűgöző pénzügyministeri rendelet mielőbb visszavonassák, esetleg pedig törvényhozásilag tárgyaltassék. Nem jelentéktelen a bányászat s a bányaiparra a jogi viszony sem; a mi bányászati jogi viszonyaink az 1854. évi május 28-ki osztrák általános bányatörvény által, az eljárás pedig az országházi értekezlettel, de ezen törvény a mi viszonyainknak többé már meg nem felel, egyrészt azért, mert azt a 25 évi idő már túlszárnyalta, másrészt pedig azért, mivel nekünk az osztrákoktól sok részben eltérő bánya- és birtokviszonyaink vannak, kellene, hogy e törvényben a bányakincstári s a „reservált" erdők is megoldást nyerjenek, azért egy ilyen bányatörvénynek s eljárásnak mielőbbi alkotása igen kívánatosnak mutatkozik. Áttérek most az államjószágokra. Államjószágaink többnyire nagyobb complexusban, s tömören vannak elhelyezve, ezekben bérrendszer szerint történik a gazdálkodás ; kormányunk felismerte azon igazságot, hogy az államjószágok jövedelmeztetősége leginkább az által érhető el, ha a javadalmak hosszabb időre adatnak bérbe, mert a rövidebb idejű bérleteknél a bérlők rendszerint az úgynevezett feles gazdászatot űzik, mi által a föld termő ereje folyton kizsaroltalak s az által a bérösszeg mindig csekélyebb lesz, mig végre teljesen megroszulván, bérlő nem is fog akadni s igy csakis hosszabb idejű bérleteknél feltételezhető, hogy a bérlő házi kezelést folytat, jól felfogott saját érdekében a földbe befektetéseket tesz, s azt javítja, mi által azon mórczins 5.1879, 379 helyzetbe jut, hogy ő a földért magasabb bért fizethet, az államjavak pedig oly helyzetbe juttatnak, hogy helyes gazdászat mellett állandóan fokozatosan nagyobb bérre tarthatnak igényt. De ezen domináló elv nem mindenhol vitetik consequenter keresztül, többnyire a nagy kiterjedésű s jobb minőségű birtokok szoktak hosszabb időre kiadatni, mig a hegyes vidéki birtokok, melyek többnyire rétekből s kevesebb földből állanak, rendszerint 3—6 évre adatnak ki. Ezen eljárás, mint az elvtől egészen eltérő, ellenkezik a föld culturájával s ellenkezik a jövedelmezőséggel ; mert épen a hegyes vidékíí földek azok, melyek talajuk rosszabb voltánál fogva a belterjes gazdaságot jobban igénylik, mint az alföldiek, s épen a hegyes vidéktí rétek azok, melyek, ha folyton karban nem tartatnak, elértéktelenednek; s épen a felvidéki földek s rétek vannak a teljes elértéktelenedés veszélyének leginkább kitéve, mert azokon a cserjék s bokrok kedves talajra találnak, s néhány évi elhanyagolás után a föld s rét cserjévé s majdan erdővé növi ki magát. Azért a hosszabb idejű bérrendszer épen e helyeken van legjobban indicálva s épen e helyeken kell gondoskodnunk, hogy a birtokok állandók legyenek smegbizhatóbb kezekbe kerüljenek. E birtokoknak egyébiránt a pénzügyi tekinteteken kivül vannak még közgazdászati s politikai tekintetei is ; tudjuk, hogy e birtokok többnyire, sőt mondhatni általán szláv ajkú lakók között vannak, s hogy e birtokok már majdnem mind tagosítvák; az illető községbeli telkesek elszórt s rósz minőségű telkeiken a mezei ipart nem igen gyakorolhatják s majdnem kizárólag a marhatenyésztéssel foglalkoznak, a mihez elegendő mennyiségű rét kell, de mert ismét a vidék sajátságánál fogva a rétek mind a hegyeken, az uradalmi erdők között fekszenek, a kincstár pedig a tagosításkor el nem tűrhette, hogy erdejének közepén más birjon kivüle valamit, a természetes következmény az volt, hogy a rét majdnem mind az uradalomé lett. Ezen körülmény beálltával a lakosság egyedül ezen rétekre van utalva, ezt a szellemes üzérek felhasználva, a legtöbb esetben a községek orra elől a bérleteket kivették s hallatlan magas áron adták albérbe, ennek pedig ismét az lett a természetes következménye, hogy nem birván meg a magas legelő- s rétbért, a marhán túladtak, s ez oly ijesztő alakot ölt, hogy például Ungmegye közmunka-összeírása szerint az uradalomhoz tartozó §0[j mértföldnyi felső területén 1870-től a marha-létszám majdnem 50%,, kal csökkent. Ennek meg az lesz kifolyása, hogy a lak osság a marha-tenyésztésből eddig élvezett jövedelmeitől elesvén, véginségre jut, adóját nem í-8*