Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-75
31Ö '*• országos ülés márczims 1. 187t. megelégedéssel vezette, egy hivatalt, a melyhez még több minősültség kívántatik, mint az alispánsághoz, tudniillik a jogi tanulmányoknak végzése, — holott mint helyettesített tisztviselő ha meg nem felelt volna, bármikor felmentethetett volna, — figyelemreméltó itt azon újabb körülmény is, hogy ugyanő országgyűlési képviselővé nem csak megválasztva, hanem igazolva is lett, mi legalább a törvényhozó testületnek azon vélelme mellett tanúskodik, hogy nevezett szerintem helytelenül rendszabályozott egyéniség az 1848-dik évi erdélyi II. t. ez. 6. '§. szerint a törvény azon rendeletének, miszerint törvényhozási nyelv a magyar, megfelelni képes. Ugyanezen tárgyalás alkalmával részint a jegyzőkönyv hitelesítése tárgyában, részint szavazatok ég indítványok teljes felvételének a törvény és ügyrend megsértésével történt megtagadása ellen szintén folyamodvány adatván be, ez is a ministerium részéről egyoldalúkig és tüzetes indokolás, s a dolog érdemének mellőzésével lett ellátva, — mit azonban ezúttal, mint a képviselőházhoz felterjesztés közvetlen tárgyát nem képező dolgot részletesebben érinteni nem kívánok. Jól tudom én azt, hogy ez időben az ily esekélységnekek látszó, de valóban a jog, törvény és igazság magasztos elveit nagyon is érintő kérdésekben részemről és a vélem egyképen gondolkozók részéről való felszólalásnak nincsen más, mint azon erkölcsi sikere, a mely a sauver l'honneur du drapeau lelkiismereti kötelességének a kifolyása: mindazonáltal ezt sem tartottam részemről elmulasztandónak. Ezek után bátorkodom a következő ellenindítványomat a tisztelt háznak elfogadás végett bemutatni: „A szebenmegyei alispáni állomás betöltése körül 1877. deezember 28-án követett eljárás törvényellenesnek nyilvánittatik és a kérvények a belügyministernek azzal adatnak ki, miszerint eme kijelentésnek megfelelőleg a további törvényszerű hivatalos eljárás foganatosítása iránt intézkedjék." Mutassa meg a tisztelt képviselőház, mikép komoly akarata, hogy Magyarországban mindenütt, tehát annak délkeleti megyéiben is, a törvény, nem pedig az önkény uralkodjék ! és hogy a justitia regnorum fundamentum ezen polyglott államterületen is ne csak puszta üres hang, hanem valóság legyen! Elnök : A beadott határozati javaslat fel fog olvastatni. Molnár Aladár jegyző (olvassa). Elekes György előadó: T. ház! Hogy a t. képviselő ur jónak látta a kérvényi bizottság véleményével ellenkező indítványt beadni, az eu-. gera nem lepett meg; inkább azon csodálkoztam volna, ha ő a kérvényi bizottság véleményét elfogadaudónak találta volna ; tudva azt. hogy a Királyföld vezérférfiainak egy része minő küzdelmet fejtett ki akkor, midőn látta, hogy a köztörvényhatósági törvény a Királyföldre is kiterjesztetik. Mi volt tehát természetesebb, minthogy miután látták azt is, hogy ezt minden küzdelmük daczára megakadályozni nem tudták, elégedetlenségüknek kifejezést adandó, oly zajos gyűlést insceniroztak, mint a milyen tartatott Szeben megyében az alispáni választás alkalmával. Különben a kérvényi bizottság melléktekinteteket figyelembe nem vett s egyedül a kérvényre s annak melléktekinteteire szorítkozott, meggyőződést szerzendő magának, hogy menynyiben kovettetett el erőszakos eljárás, mint a képviselő ur mondotta, vagy törvényellenesség ? A kérvényi bizottságot épen a kérvény és ennek mellékletei győzték meg arról, hogy a fennforgó esetben sem erőszakos eljárásról, sem pedig törvényellenességről nem lehet szó. Ugyanis a kérvények lényege, tehát a leginkább sérelmes rész az, hogy a kandidáló bizottság a jelentkezett három egyén közül csak egyet jelölt ki az alispáni állásra, és hogy az általános többséget nem nyert jelölt enunciáltátott alispánnak. Lássuk mindenekelőtt, t. ház, az első kérdést. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy az 1870: XLII. t -ez. 66. §-a mily tág körű qualifieatiót állapít meg, midőn azt mondja, hogy „tisztviselő csak az lehet, a ki életének 22 évét már betöltötte, magyar állampolgár, sem csőd sem bűnvádi kereset alatt nem áll, sem pedig becstelenítő bűntettért elítélve nem volt." Ez, t. ház, oly tágkörű qualificatió, hogy benne még csak az sincs kimondva, hogy az illetőknek „irni és olvasni is kell tudnia." Ugyanezen törvényezikk 67. §-a, már midőn a főjegyző és árvaszék qualificatióját megszabja, kimondja, hogy ezeknek jogvegzetteknek kell lenniök. De kérdem, t. ház, vájjon az, ki ma a jogot bevégezte, kandidálható-e holnap főjegyzőnek vagy árvaszéki elnöknek? (Felkiáltások bal felöl: Igen!), és hogy meg fogna-e az hivatásának olyképen felelni, a niiut azt a megye érdeke megkívánja* (Felkiáltások balfelöl: Igen! Zaj.) így vagyunk az alispánválasztással is. Azt mondotta Gebbel Károly í. képviselő ur, hogy az illető főjegyző volt, hát miért ne lehetett volna őt kandidálni? No már, kérem alásan, mi itt mindnyájan ismerjük a megyei életet, és igen jól tudjuk, hogy vannak igen ügyes főjegyzők, kik hivatásuknak tökéletesen megfelelnek. Azonban ebből még korántsem következik az, hogy az, ki főjegyző volt, jó alispán is legyen. {Nagy zaj balfelöí). Ilyen qualificatió mellett, t. ház, gondoskod-