Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-74

276 74. országos ülés február 28. 1879, nyájan megtartjuk, és eddigelé — azt hiszem, — a horvát képviselő uraknak és a horvát nemzetnek arra nézve, hogy mi magyarok nem tartottuk volna meg irányukban a törvényt, okuk panaszra nincs. — Ha van valakinek a kettő közül oka panaszra, akkor bizonyosan mi vagyunk azok, a kiknek contójára legalább is 1.200,000 forinttal többet vettek ki, mint a mennyi őket törvény szerint megilleti. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De hiszen ez ügy a napokban tárgyalás alá fog kerülni és majd ki fog derülni. Zsivkovics képviselő ur azután a költségvetésre vonatkozólag elismeri azt, hogy pénzügyi helyzetünk, a mely e költségvetésben tükröződik vissza, csakugyan nem kecsegtető, sőt nagyon is komoly, az aggodalmak felette jogosultak, nyilvánuljanak azok bármely párt, vagy a párton kívüliek részéről. Én elismeréssel tartozom neki, ho4y ő nyíltan kimondja, hogy nyomorult helyzetben tüntet fel bennünket ezen költségvetés. Én is csak annyit mondok, és mert ezen költségvetés oly nyomorult helyzetben tünteti fel Magyarország pénzügyeit és helyzetét, én ezt azért nem fogadom el. Ázt kérdezi ő továbbá, ki és mi ennek az oka? Engedelmet kérek, ha ezt megakarja tudni, akkor ne ellenezze báró Simonyi Lajos t. képviselő ur indítványát, a ki épen abból a czélból, hogy megtudjuk, ki és mi ennek az oka, indítványozta az enquéte bizottságot. Hanem ezt Zsivkovics képviselő ur ritka következetességgel ellenzi és beszéde erre vonatkozó passusának a végén azt mondja, hogy ha megtudjuk is, ki ennek az oka, hát az nem sokat segít rajtunk. Tökéletesen igaza van. Nem is az a kérdés, ki és mi ennek az oka, hanem az a főkérdés, vau-e és mi az orvoslás módja? És ezekbe bocsátkozik azután a t. kép viselő ur és enthusiasmusra ragadtatik, hogy a kormány ígéretet tett, hogy a jövő költségvetésben majd ki fogja mutatni, van-e és mi az orvoslás módja; s azt mondja, hogy az ellenzék erről nem mondott semmit. Áttér ezután a t. képviselő ur az ellenzéki álláspontok taglalására és a mit igen nagy köszönettel fogadok, megengedi azt is, hogy létezik függetlenségi párt. Köszönjük ez elismerést, e concessiót. Én azt hittem eddigelé, hogy legalább is annyira, mint Horvátország, a függetlenségi párt is létezik. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Azt mondja továbbá a t. képviselő ur, a függetlenségi párt a bajoknak főokát az 1867-iki kiegyezésben találja és mindenekelőtt ennek eltörlését óhajtja, mint első lépést arra, hogy hazánk pénzügyei jobbra forduljanak. Igen, tökéletesen igaza van a t. képviselő urnak, mi ezen kiegyezést okozzuk azért, hogy ezen stádiumba jutottunk. Nem ezen kiegyezésnek tulajdonítjuk mi a bosnyák occupatiót. A világért sem. Akkor, mikor ezen kiegyezés létrejött, senki sem álmodozott a bosnyák occupatióról, legalább magyar államférfiak közül nem. Mi tulajdonítjuk ezen kiegyezésnek azt, hogy Magyarország oly terheket vállalt magára, melyeket elviselni csak ugy lett volna képes, ha culturalis czélokra semmit, de semmit sem áldozott volna. Ezt pedig részint az önérdek, részint pedig más okok nem tűrték, nem engedték meg, mert hangosan kiáltották az ország különböző vidékei: „Nekem is valamit!" — És az ily „nekem is valamit" mellett belementünk azon rósz gazdálkodásba, melyet mi hangosan hirdetünk évek óta, ha Zsivkovics képviselő ur arról vádol is bennünket, hogy nem ismerjük be, hogy roszul gazdálkodtunk. Igenis, belementünk ezen rósz gazdálkodásba, de belementünk ugy, hogy az abból való kibontakozás vajmi nehéz. — Zsivkovics képviselő ur, hivatkozva a Deák Ferencztől hallott szavakra, a melyek szerint a délszláv eszme egy álom, melyet a horvátok igen szeretnek álmodni, — kérdi tőlünk, vájjon nem olyan álom-e a mi kívánságunk és óhajtásunk is? Eddigelé valóságnak nem mondhatjuk. 0 azt mondja, hogy ezen álmot édesen álmodozzuk tizenkét év óta. En ezen concessiót megteszem neki, de kijelentem, hogy nem csak tizenkét esztendő, hanem két évszázad óta álmodja Magyarország ezen álmot, és álmodni fogja mind örökön örökké addig, — míg magyar ember létezni fog, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) és mig az meg nem valósul, vagy a nemzet meg nem semmisül. (Tetszés a szélső balon.) Azt tehát, hogy mi ezt az álmot álmodozzuk, nem tagadom; nincs okv»m erre, sőt elismerem; reménylem is, hogy a magjar nemzet szivéből az ország függetlensége és önállása iránti vágy soha sem fog kihalni; (Ugy van! Igaz! a szélső baloldalon) hanem élni fog benne örökön örökké, mert ez örökkévaló, mint a napfény; mert ez kiolthatatlan és múlhatatlan, mint az Örökkévalóság. (Elénk Iielyeslés a szélső balfelől.) Azt mondja Zsivkovics képviselő ur, hogy mi ezt el nem érhetjük. Ezt ugyan nem elég világosan umgyarázza ^meg, hanem insistál rá, hogy ez el nem érhető. És ha elérhető volna is, még pedig törvényes utón volna elérhető — s mi is csak erről beszélünk, mert itt a parlamentben más útról, mint a törvényesről beszélni nem is lehet, mert ha egyszer a törvényes útról letérünk, akkor nem ezen házban, hanem ezen kivül igyekszünk törekvéseinket érvényesíteni — ismétlem, a t. képviselő ur azt mondja, hogy ha törvényes utón el is érhető ezen czélunk, nem hiszi, hogy a körülbelül 29 millió frtnyi évi adósságjáruléktól megszabadulhassunk. Én sem hiszem; én is azt mondom, a mit Zsivkovics képviselő ur mond, hogy habár az adósság jogilag nem is kötelezett minket, de a mióta a nemzet gyűlése azt elvállalta, az óta az jogi-