Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-71

194 71. orMágM alés febrvir 26. 1873. eoBstatálja a fejedelem előtt azt, a mit consta- i ta.lt itt előttünk, hogy az ország helyzete oly i rendkívüli komoly, aggasztó, hogy a nép elszegényedik, hogy újabb terhekre gondolni sem lehet, hogy értesse meg vele, miszerint Magyarország helyzetén nem lehet máskép segíteni, mint egyszerűen az által, hogy a foglalási politikával azonnal fel kell hagyni; másodszor, hogy többi ügyeink rendezésére szükséges, hogy Magyarország önrendelkezési jogát visszanyerje és saját érdekei szerint biztosíthassa a maga és a írón jövőjét. Ez lenne kötelessége a kormánynak, de arra, hogy ezt megtegye, kellene, hogy legyen első sorban a t. ministerelnök úrban annyi erkölcsi erő, hogy necsak mindig itt beszélje, ne csak a klubban fenyegetőzzék, hanem tényleg elhatározza magát az öreg Simeonnal elmondani: „Nunc demitte, domine, servum tuum in pace;" és menjen isten hírével, és meg fogja látni, mikor a fejedelem más férfiakat fog oda hívni, a kikben meglesz a bátorság nyíltan, őszintén előadni a fejedelem előtt az ország helyzetét, hogy akkor igenis, lehetséges lesz az ország bajain segíteni, de azon az utón, a melyet önök követnek, soha sem. (ügy van! a szélső balfelöl.) Ezeknek alapján én nem fogadom el a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául, hanem pártolom azon indítványt, melyet Simonyi Ernő t. barátom e tárgyban benyújtott. (Helyeslés a, szélső balfelöl.) Ezek után bátor leszek még pár szót mondani azon másik indítványra, melyet b. Simonyi Lajos t. képviselő ur benyújtott és a melyet esetleg szavazatommal szintén támogatni fogok. Teszem ezt két okból, először, mert elismerem ugyan azt, a mit többen hangoztattak a jobboldalon , hogy az ilyen bizottság kiküldése nem parlamentáris szokás, nem felel meg egészen a parlamentarismusnak; sőt elismerem, bőgj' ezt helyesen liquidationalis bizottságnak lehetne nevezni a kormány eljárása tekintetében. De ezt nem tagadták maguk az indítványozók sem, sőt — ha jól emlékezem, — maga az indítványt előterjesztő képviselő ur beszédében kiemelte, miszerint ő maga sem tekinti ezt a parlamentáris rendes viszonyoknak megfelelő lépésnek, de teszi azért, mert a viszonyok indokolják e lépést. B. Kemény t. minister ur erre azt jegyezte meg, hogy ez eljárás nem helyes. A többség vagy bizik kormányában, vagy nem; ha nem bizik, az eljárás nem az, hogy bizottságot küldjen ki, hanem hogy magát a kormányt küldje el. Igaz, de hogy a többség e helyzetben legyen, arra nézve szükséges, hogy a kormány adja elő, mily módokon véli a kibontakozást lehetőnek. Akkor a többség ítéletet hoz, s ha bizik a kormány terveiben, körülötte csoportosul; ha nem, akkor eltűnik. De mikor a kormány beéri azzal, hogy a helyzet tarthatatlanságát constatálja, de a kibontakozásra concret javaslatokkal nem képes előállani: nincs más mód, minthogy a parlament vegye az ügyet kezébe, s keresse, hol vannak a bajok okai, s hol lehet azok orvoslásának módját megtalálni. A másik ok, a miért elfogadom e javaslatot az, mit már előadtam, hogy én mélyen meg vagyok győződve, hogy ha e bizottság lelkiismeretesen, alaposan, tüzetesen dolgozik: arra a eonclusióra jut, a melyre én jutottam, hogy hiába keressük a bajokat s azok gyógyítási módjait másutt, a bajok oka az, hogy Magyarország nem bir önrendelkezési joggal, nem intézkedhetik a maga érdekei szerint, első sorban mindig a mások érdekeit kell szem előtt tartani. Es ha ezen bajt felismerték, akkor tudják a gyógymódot is, sez a függetlenségi párt programmja. Ajánlom mindkét indítványt a t. ház figyelmébe. (Helyeslés a szélső balon.) Hegedüs László: (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Mielőtt a tárgy érdeméhez szólanék, pártunk részéről egy becsületbeli kötelességet keli lerónom. (Halljuk!) Szólott ugyan már épen előttem Helfy barátom is Jókai t. képviselő méhészedéről, de e kötelességet nem teljesítette. Éu azt hiszem, nem volna illendő, válasz nélkül hagyni azon szives felhívást, melyet Jókai képviselő ur egyáltalában az ellenzékhez, közelebb pedig e párthoz intézett. O azt monda: itt van már a 11-dik óra, ha mi komoly actióba akarunk lépni, akkor, mint a Jakobinusok egyszerre s egy csoportban kell megjelennünk, és együtt maradnunk. Mert ha a pártok szétharezolnak, utoljára is egymást fogják felemészteni. Es ha azon ellenzék lépne a kormányra, melyről azt monda, hogy különféle elemekből van eonglomerába, annak holnap nem volna többsége. A függetlenségi pártról továbbá azt monda, hogy azzal a gondolattal, hogy a korraánypadokat elfoglalja, magát még a legkétségbeesettebb remény sem táplálhatja. Tehát felszólítja az ellenzéket, segítsen a kormánypárttal együtt megszilárdítani a kormány állását, mert a gyakori kormányválság valóságos nyavalya, melyen mindnyájunknak kötelessége segíteni. Engedje meg a t. képviselő ur, hogy én épen az ő szavaival válaszoljak. Hogy a függetlenségi párt szilárd álláspontját elhagyja, és egyesüljön oly párttal, legyen annak neve ellenzék , vagy szabadelvű párt, mely a 67-iki közjogi alapot elfogadta, azon gondolattal magát még a legkétségbeesettebb remény sem táplálhatja. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hiába, mi nem bkunk a resignationak ama mérvével, melylyel a t. képviselő ur, ki nagy beszédében kifejtette azt, hogy a kényszerűség és lehetetlen-