Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-71

190 71. országos ülés február 25. 1879. tésre szintén nincs pénzünk. A boszniai dolog is ránk szakadt költség, ezt szintén le kell vo i a hiányból és igy kiszámította, hogy tulajd képen csak 12 millióra redueálódik a tényleges deficit. Megmondta ('szintén, bogy ha levonjuk a beruházásokat, ha levonjuk a törlesztett öszszegeket, szóval, ha a hiányból levonjuk a hiányt, akkor nem marad hiány. Hanem ez a calculus, a mit a t. péiízügyurinister ur csinált, nekem eszembe juttatta azt, hogy ez csaknem plágium és pedig ritka plágium egy péüzíigyminister szájában egy költőnek verséhői. [Ralijuk! a baloldalon.) Van Petőfinek egy kedélyes kis verse, a melyben elmondja szegénységet, elmondja, hogy ha ez, meg ez nem volna, ha kalapjának szőre volna, jobbra balra nem konyulna, ő milyen derék legény volna; elmondja, hogy ha ez és ez mind nem volna, ő milyen derék volna, — de a végén mégis arra a conclusióra jut, hogy ha az a „ha, ha" elpusztulna tőle a pokolba, ő akkor milyen derék legény volna. (Derültség.) Mi nem azt kérdezzük a pénzügyministertol, hogy mi történnék, ha ezen sok „ha" nem volna, hanem azt kérdezzük, hogy ez a sok „ha" mikor fog elpusztulni, mikor fogja azt mondhatni, hogy ő a derék legény. A másik theoria, a melyet feltalált ad hoc, az, hogy midőn egy állam terheiről van szó, nem azon terhek nagyságát kell venni, hanem azon terhek kamatját; ugy, hogy én valóban nem tudom, hogy miután ezen új theoria önök által annyira acceptálva lett, hogy a budgetbe bele sem akarták tenni a folyó évi szükségletbe a boszniai oceupatióra szükséges 60 millió forintot, hanem csak annak kamatait, ha mondom, azt már elfogadták, akkor miért mondta a péüzíigyminister ur, hogy a hiány 12 millió? Hiszen az ő calculusa szerint csak 1 millió; mert hisz azon összeg sincs meg, azt is fel kell venni, ezért annak is csak a kamatait kell számítani. (Derültség a baloldalon.) Ez nem felel meg azon nyilt eljárásnak, melyet a pénzügyminister ur exposéja elején inaugurált és melynek követését óhajtanám jövőre is; mert az csakugyan első szükség, hogy a helyzetet az ország tisztán lássa, mert csak akkor lesz képes megítélni, hogy van-e mód a kibontakozásra, hogy milyen módokat kell erre használni és milyen áldozatokat lehet hozni ezen ügyek rendezésénél. A t. pénzügyminister ur, hogy egy másik nyíltságát is felhozzam, beismerte, mit a múltban mi hangoztattunk, igen gyakran és a túlpadokról mindig tagadtatott, miszerint csakugyan tény, hogy népünkben nagy az elszegényedés. Kimutatta maga a í. pénzügyminister ur azt, hogy különösen a középosztályban aggasztó mérvben terjed az elszegényedés. Hát az mindenesetre elismerésre méltó dolog, hogy ha az a pénzügyminister, a ki az ország pénzügyeit, anyagi viszonyait rendezni hivatva van, nyilt szemmel látja a dolgok állapotát és azokat minden leplezgetés nélkül a ház előtt feltárja. De mikor ezt a ház előtt constarálja: akkor mindig ellentétbe jő önmagával, midőn előadja a kisegítő j módokat, és előadja, hogy mi módon kivan ezen tizenkét millió hiányon segíteni. Előadja a többek közti, hogy szándékozik emelni a fogyasztási adókat. Hát, kérem, arra, hogy az egyenes adókat emelni lehet mindaddig, a meddig van, és a kormány mindig mondhatja, hogy van, mig végre csakugyan beáll a catastrófa, hogy semmiféle adó be nem foly; de a fogyasztási adókat csakis a természetes fogyasztás mérve szerint lehet megállapítani. A mikor maga a t. pénzügyminister ur constaíálja azt, hogy az elszegényedés a középosztályban, a mely pedig leginkább fogyaszt, aggasztó mérvben terjed és mégis ugyanitt kilátásba helyezi a fogyasztási adók emelését, ezt ellentétesnek látom. Láng Lajos képviselő ur azzal vigasztal bennünket, hogy összehasonlításokat tesz más nemzetekkel s kimutatja, hogy pl. Francziaországbau, Angliában stb. sokkal nagyobb hányad esik egy-egy lélekre a bélyeg- és illetékekből, mint Magyarországon; nem az a kérdés, hogy mennyi a hányad, hanem az a kérdés, hogy mennyi forgalma van egy országnak és mennyit bir az meg az illetékekből. Oly országban, a hol mindenki elismeri azt, hogy az ipar és kereskedelem pangásban van, ott az illetékek és bélyeg emelésére gondolni illusio. Lehet azt emelni papíron, de igazi, valóságos jövedelmet abból látni nem fogunk. Én azt hiszem, hogy ha valamit akarunk tenni iparunk és kereskedelmünk emelésére, az ] első feladat épen az, hogy az illetékek értékét lejebb szállítsuk. Méltóztassanak elhinni, hogy ha a t. péiizügyminisíer ur érintkezésbe teszi mását az ipar és kereskedelmi világgal, hallani fogja mindenütt, hogy az utolsó időben már most két izben fokozott illetékszabások igen nagy akadályát képezik a kereskedelmi transactiónak. A í. pénzügyminister ur elősorolván azon aprólékos dolgokat, a melyekből jövedelem-szaporulatot remél, végre azt mondja: a mi hiányozni fog, arra nézve azt tanácsolom, hogy az államjószágokat árusítsuk el. Ez az ő kedvencz eszméje s a mint látszik, J reményeinek utolsó horgonya, a mihez kapaszkodik, hogy e hiányon segítsen. Én megvallom, | nagy szerencsétlenségnek tartanám azt, ha a kori mány a házba ily törvényjavaslatot hozna és azt | a ház elfogadná. Mert arra van példa, hogy egy | nemzet megfosztja magát ingó vagyonától azért, | hogy függő adósságait fedezze; de arra, hogy a nemzet törzsvagyonát támadja meg a kormány