Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-70

70. orsiágot ülés február 24. 1879. 169 felállítani az alkotmányosság kérdését, a helyett, hogy ráuk akarnak folytonosan pressiót gyakorolni azzal, hogy ha nem teszünk meg mindent, a mit a hatalom kivan, akkor alkotmányunkat koczkáztatjuk. Azt hiszem, szemben a hatalommal kell felállítani a kérdést: akarja-e megtartani az alkotmányt, vagy újra a Solferinok és Sadovák pályájára akar lépni? (Tetszés a szélső balon.) Azt hiszem e. kérdés éle egyenesen a hatalom ellen fordul, mert fi népek kiállják jogaik eltiprásának egy-egy korszakát, de az a hatalom, mely ily útra tér, az létével játszik. S ép e tekintetben terheli a fennálló kormányt a nemzeti ellenállás erejének érvényesítésében a legtöbb mulasztás, ép azért képezi a Tisza-aera a közösügyes korszak legsötétebb, legszomorúbb részét, ezért vitte zátonyra ily váratlanul hamar az ország ügyeit is. Ez, t. ház! nézetem szerint, máskép nem is lehetett. Tisza Kálmán és társai 1875-ben feladták elveiket; roppant diadalt szereztek ezzel annak az iránynak, mely Magyarország függetlenségének ellentéte és így nemcsak a Deákpártnak szereztek nagy diadalt, mely a fusió által további életre galvanisáltatott, hanem magának a hatalomnak is, melyaek a balközép eljárása annyira megnövesztette szarvait, hogy azóta vele sem a kormány, sem az ország nem bir. És Tisza Kálmán és társainak azután is folytonosan vezekelni kellett odafenn ellenzéki nraltjokért; arra kellett törekedniük, hogy azon nagy rovásból, a mely fennállott, minél többet lefaraghassanak, e végre folytonosan concessiókkal kedveskedtek a hatalomnak. Ily körülmények köztt ellenállásról, a nemzet jogainak szemben a hatalommal fenntartásáról szó nem lehetett s a mérleg teljesen felbillent. Ily előzmények után jött szőnyegre a két nagy életbevágó kérdés: a közgazdasági kiegyezés és Bosznia oceupatiója. Kern akarok »e dolgok részleteibe menni. A mi az Ausztriával való kiegyezést illeti, tagadhatlan az, hogy ez által a kormány feláldozta hazánknak összes anyagi érdekeit, (JJgy van! a szélső balon) elzárta a boldogulás útját hosszú 10 évre. Jött a keleti kérdés. A nemzet egy szívvel lélekkel követelte, hogy Oroszország vállalatában niegakadályoztassék; a nemzet tökéletesen felfogta a momentum nagyságát és azt, hogy itt az alkalom arra, hogy századokra, talán örökre biztosítsuk nemzetiségünket, államiságunkat és talán Európa szabadságát. És a kormány nem ídentifieálta magát a nemzettel, hanem egyenes conplicitásba lépett azokkal, kik az ország érdekei és óhajtásával ellenkező politikát követtek; a kormány azokkal együtt törekedett elaltatni a közvéleményt, mely jó korán érezte, hogy az orosz politika vontató kötelére fogják akasztani; a kormány közrejátszott abban, hogy KÉPVH. NAPLÓ. 1878—81. III. KÖTET. a 60 millió kicsikarásával a nemzet kijátszassék, megcsalassék. A kormánynak müve volt az, hogy az országgyűlés feloszlattatott, a kormány műve volt, hogy a hatalom Bosznia occupatiójára a kellő pénzeszközökkel elláttatott. És ezen tényekkel szemben azt mondja a pénzügyminister ur, hogy mi mesterségesen szítjuk a kormány ellen a bizalmatlanságot. Hát én azt kérdem, hogy ottan, hol a tények ily hangosan szólnak, van-e szükség arra, hogy mesterségesen szittassék a bizalmatlanság? Valóban azon nemzetet, a mely ilyen, eljárással szemben eltűri azt, hogy továbbra is a kormány élén maradjanak azok, kik ily dolgokat elkövettek, a fátum vaksággal verte meg? Teljesen igaza volt tisztelt barátom Simonyi Ernőnek, midőn azt monda, ha egyéb nem, maga a közerkölcsiség kívánja azt, hogy ezen kormány I helyéről távozni kénytelenittessék. De nem az ! a főok, hanem a nemzet érdeke. A nemzet i érdeke azt követeli, hogy tävolittassanak el azok, í kiknek kezében szemben a hatalom túlkapásaival I nem óvhatok meg a nemzet jogai; kiknek keze| lése mellett oda jutottunk, hogy most már Bécsj ben személyes házi politikáról beszélnek, mintha ; a személyes, a házi politikának, szemben az l ország akaratával egyáltalában jogosultsága ' lehetne. í Hanem, tisztelt ház, daczára mindennek, egy , babona jár országban körül, de különösen a kép; viselőházban a pártok közt. Ezen babona az, ! hogy daczára mindannak a mi történt, mégis | csak a jelen kormány az egyedül possibilis; | Tisza Kálmán riélkülözhetlen. És én azt hiszem, 1 hogy Tisza Kálmán kormányelnök ur maga is ! hajlandó ezt elhinni, azon csekély többség daczára, i melvet a múltkor, egy talán a mostaninál is \ fontosabb tárgy vitatásánál kapott, mely mellett j pedig valódi parlamentáris módon a kormányzást I folytatni nem volna szabad. Pedig Tisza Kálmán I ministerelnök ur nagyon csalódik, ha azt hiszi, | hogy ezen nélkülözhetlenség talán valami ktilöI nős ragaszkodás, vagy lelkesedés folyománya. | Mert például a mostani vita folyama alatt hallotI tuk Jókai Mór képviselő úrtól, hogy ő azért akarja megtartani a jelen kormányt, mert ez már 4 év óta áll fenn. Mások is mondták, hogy szükséges megtartani a kormányt azért, hogy consolidált állapotokkal bírjunk. Az ember lát is, hall is, s ha körülnéz, úgy kell megítélnie a kormánypárt hangulatát, hogy igenis szükségesnek tartja a kormánynak megmaradását, de csak amolyan szükséges rosznak, malum necessarium-nak tartja. Hogy malum azt elismerem, de hogy necessarium, azt nem vagyok hajlandó i elfogadni, mert az, hogy valaki tönkre tette az ország pénzügyeit, különös qualificatió a nélkülözhetlenségre. 22