Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-69
146 69- országos Ülés febrnár 22.1879. beterjesztett indítványnak. De ezzel szemben azt mondják nekünk, „minek bizottságot proponálni; ha önöknek, uraim, vannak mentő eszméik, hát adják elő azokat a házban, majd méltányolni fogják kellő mértékben". Ugyan, t. hát, lehet-e ezen felszólítást, midőn az ellenzékhez intéztetik, komolynak venni? Azon pénzügyi rendszabályok rendszeréhez, melyet keresztül vinni szükséges, hogy a czél eléressék, magának a t. pénzügyminister urnak, e részben általam helyeselt exposéjába/i nem foglaltatnak-e olyanok is, a melyeket csak a lajthántúli kormánynyal egyetértőleg lehet keresztül vinni; értem azokat, a melyek a fogyasztani adókra vonatkoznak; ezekről tehát komolyan szólsii, komoly embernek a nélkül, hogy a lajthántúli kormánynyal egy bizonyos principiális egyetértésre ne jutott volna, e házban egyáltalában nem lehet. Tartozik ezen rendszabályokhoz mindenekelőtt az, hogy az országnak a javítás idejére okvetetlenül szükséges hitel biztosittassék. Mindezekre nézve pedig hogyan birjon az egyes képviselő tájékozottsággal? A ki pedig ezen feltételek nélkülözésével proponál itt mentő-eszméket és árulgat itt arcanumokat, az lehet egy dr. Duleamarához hasonló parlamenti szédelgő, de komoly politicus, komoly ember ily kávéházi politizálás terére lépni nem fog. (Élénk tetszés a baloldalon.) Egészen más az, ha a ház egy bízottságot választ. Igaz, ezen bizottságot abba a helyzetbe kell hozni az initiativa gyakorolhatására nézve, a melyben a kormány van; igaz, ezen bizottságnak lehet és kell sok oly dolgot megtudni, a melyeket nyíltan előadni, nyilvánosságra hozni nem lehet, nem szabad. És ha a ház ezen bizottsága a ház kiküldetése által a kellő auctoritást megnyerte, megszerezheti magának a tájékozást mindazon momentumok iránt, a melyekkel különben egyedül a kormány bir. A különbség a kettő közt tehát egyszerűen az, hogy a háznak egy bizottsága az adott körülmények köztt az initiativa követelményének komolyan megfelelni igenis képes lehet, míg nem lehet arra képes az egyes ellenzék képviselője. Az önök felszólítása a túloldalról tehát nem egyéb, mint egy a helyzet komolyságának kijátszására irányzott manőver, a mi indítványunk elejtése czéljából; a mi indítványunk ellenben rálépés az objectiv discussió azon terére, a melyet Önök elfogadni nem látszanak hajlandóknak. [Eelyedrs balfelbí.) Ámde, t. ház, azok, kik a mi indítványunkat a 2 l-es bizottságra való hivatkozással megtámadni szivesek voltak, egyszerűen ignorálták az indítvány második részét. Ugy kritizálták azt, mintha abban csak oly bizottságnak kiküldése volna contemplálva, a mely a kormánynyal együtt a pénzügyi bajoknak orvoslását keresse, és mintha nem foglaltatnék abban egy második bizottságnak javaslatba hozatala is, a mely, hogy azt egy szóval kifejezzem, nem egyéb, mint parlamenti enquéte az ország közgazdászat! helyzetéről. És ha megengedem, hogy a javaslat első részében valami abaormis foglaltatik, a mi azonban nem egyéb, mint a kormány eljárása által teremtett abnormis parlamenti helyzet kifolyása, az indítvány második részére nézve még azt sem ismerhetem el, hogy abban ily abnormitis foglaltatnék, vagy olyasmi, a mi a a kormány parlamenti állásának és rendes parlamenti hivatásának derogálna. Nem azért óhajtjuk mi azon második bizottság kiküldését, hogy annak mindenik tagja, mint az a 2l-es bizottságban történt, saját bölcsességét mondja el; de azért, hogy rendszeres kutatást indítson meg a nemzet közgazdasági organismusának minden szervében, hogy az által a nemzet közgazdasági pathologiájának teljes képe álljon elő; hogy tudjuk meg valahára azt, hogy a miről évek óta discurálunk mindnyájan, — magamat sem veszem ki — de a minek mégis eddigelé egyik sem tudott végére járni, hogy tudjuk meg, mi az a sorvasztó betegség, mely nemzetünk anyagi létén emészt; lehet-e azt orvosolni, és minő módon? Hogy az ily kutatás sürgős, az bizonyítást alig igényel. Hisz csak most is rémülésbe ejti az ország összes földmívelő népességét a gabonának azon árcsökkenése, melyet az üzletvilág egy része állandó jellegűnek mond, melylyel e szerint meg kellene barátkoznunk, s melynek acceptálására kell ezentúl fektetnünk közgazdasági viszonyainkat. Hát ezen tünemény, mely a nemzet legnagyobb része főüzlet ágának jövedelmezőségét fenyegeti, nem érdemli-e meg, hogy okainak végére járjunk, hogy kiderítsük, vájjon csakugyan olyan-e, a melyet eltávolítani nem lehet, vagy olyan-e, a melyen czélszerű rendszabályok, vasúti és más közlekedési eszközeink czélszeríí tarifapolitikája által még segíthetünk ? A földmívelésnek másik főága, a marhatenyésztés. Hogy ez évről-évre csökken, köztudomású tény; hogy azonban erre minő okok folynak be, ez iránt tájékozást senki sem nyújthat közülünk; kiki saját megyéje viszonyairól beszélhet; de hogy országszerte miben áll termelésünk ezen ágának ölő mérge, azt közülünk senki sem bírja megmondani. De nemcsak a jövedelmezőség csökkenésében nyilvánul ma a betegség, hanem maga a földmívelő törzsvagyona is meg van támadva; a földbirtok értéke folyton nagy mértékben csökken; a kisbirtokos forgó tökéje apad; az igavonó marha-állomány jelentékenyen fogy és sok megyében lassankint megfosztatik a parasztság ezen legbecsesebb tőkéjétől, a mi csak első lépés birtokának elvesztésére. A birtokos osztály depossedálása a magyar