Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-68
68. országos ülés február 21. 1S79. 133 traíió terén nem tisztáztunk. Már pedig még oly országban is, mint Francziaország, hol az adókezelésnek egész nagy irodaima van, hol az államigazgatás különböző ágainak szintén egész külön irodalma vau: az újonnan hivatalt vállalt uainistereknek is idő-respiriumot adtak arra, hogy javas!;rtaikat későbben terjesszék be. Sőt tovább megyek, t. ház! Nagy elismeréssel viseltetem azon férfiú iránt, ki a jelenlegi pénziigyminister előtt ezen állást elfoglalta, és mégis azt hiszem, ő sem Tudott e téren egyszerre rendet behozni. Ezt nem hozom fel hibául, noha hosszú ideig volt e helyen. Ha nem tudta ezt tenni, az nem akaratán, nem tehetségén múlt, hanem oka az volt, hogy sokkal fontosabb, sokkal égetőbb kérdésekkel volt elfoglalva. Azt hiszem, hogy ha minduntalan válságokat provocálunk, és nem engedjük meg azt, hogy az államkormányzatban bizonyos eonsistentia jöjjön létre, akkor nem fogjuk várhatni, hogy jövedelmeink arányában, és gyümölcsözővé^ tételében valami kedvező változás álljon be. {lilénk helyeslés jobbfelől.) T. ház! Én egyáltalában nem tudom felfogni azt, hogy hogyan jutottunk volna mi most az állambukás szélére, (Halljuk! Halljuk!) mert bocsánatot kérek, én legalább — régebben meglehet. — de újabban az ellenzék részéről sohasem hallottam azt, hogy Lónyay, vagy Kerkapoly juttatták volna tönkre az országot, sőt ellenkezőleg, hallottam azt, hogy a korábbi ministerek igen hasznos befektetéseket tettek, sokkal jobban gazdálkodtak, mint a maiak. Én nem akarom magamat ebben a kérdésben biróul feltolni; én elismerem azt, hogy gazdálkodásunk első ideje nem vitt bennünket bele a finanezialis nyomorba. De akkor, kérdem, ki vitte bele az országot? (Halljuk! Halljuk! jobhról. Mozgás a balon.) Azt hiszem, a t. ház elnökét senki sem fogja vádolni azzal, pedig ö is volt egy ideig pénzügyminister. Széll Kálmánt szintén nem vádolja senki sem, sőt az egész ország elismeri róla, hogy ő államháztartásunkat rendezte. De hát akkor honnan kezdődik a bukás? (Tetszés a jobboldalon. Felkiáltás balfelöl; Menjünk tovább!) Mondom, elismerem Széll Kálmán érdemeit, de épen azért nem tudom belátni, honnan kezdődik az állambukás, mert hiszen annak, hogy ő megvált hivatalától, alig van pár hónapja. (Igaz! a jobboldalon.) Sőt a boszniai költséget is ő előlegezte, de feltéve, hogy nem ő előlegezte ez összeget, Bosznia occupatiója csak nem képes Magyarországot tönkre tenni? Én azt hiszem, hogy Szerbiát és Montenegiót sem volna képes tönkre tenni, nem hogy Magyarországot. (Elénk tetszés a jobboldalon. Mozgás a balon.) De, t. ház, az ellenzék részéről igen sokszor hallottam azt, hogy a Tisza-kabinetben az egyes raiaisterek csak marionettek; ott mindig csak az történik, a mit a ministerelnök akar. Most egyszerre azt halljuk, hogy a ministerelnök semmi, (Halljuk! Halljuk!) hanem Széli Kálmán volt minden. (Elénk derültség és tetszés a, jobboldalon. Felkiált ások a balon: Ki mondtat) Én elismerem az ő érdemeit. (Falkiáltások balfelöl: Ki mondta azt?) Azt méltóztatott mondani, hogy Széll Kálmán az országot virágzásra juttatta (Fölkiáltások balfelöl: De ki mondta f) és Tisza Kálmán tönkre tette. (Fölkiáltások a szélső balon: Az már igaz!) Hát, én t. ház, az okoskodásnak azon módját, mely akkor, midőn a Tisza-kormány oly dolgokat vitt végbe, melyektől a legelkeseredettebb ellenzék sem tudja megtagadni az elismerést (Derültség balfelöl. Felkiáltások: Melyek a:ok? Halljuk! Hol vannak?) akkor ..... Hát nem arról az oldalról dicsérték annyiszor Széll Kálmánt, mióta nem minister ? Megengedem, hogy addig szidták, mig minister volt. (Tetszés a jobboldalon. Derültség.) T. ház! Ha mondom, igy okoskodunk, hogy akkor, ha a Tisza-kormány valami jót hozott létre, akkor nem a kormány feje, hanem a szakminister tett mindent; ha pedig oly valamit tett, a mit pellengérre állíthatunk, akkor azt mondjuk, hogy a szakminister semmi, valamennyi minister bliktri, Tisza tesz mindent; ez az okoskodás igen kényelmes, de egyáltalában nem logikus. (Zajos helyeslés jobbfelöl. Ellenmondás balról.) T. ház! Én régen tanultam azt—(Derültség balfelül.) régen hallottam már azt, hogy az embernek addig van sok jó barátja, a míg jó dolga van, és akkor hagyják el barátai, mikor rósz dolga van. No már én emlékszem arra az időre, igaz, még akkor nem voltam képviselő, de bátor voltam figyelemmel kisérni a politikai viszonyokat — mikor nagynehezen lehetett csak ministert fogni Magyarországon. Én emlékszem a 60 milliós deficit korára, mikor ő excellentiája Szlávy volt ministerelnök nem kapott pénz ügyministert. Én emlékszem arra az időre, mikor az egész ország, mint nagy önfeláldozást emlegette azt, hogy a háznak jelenlegi mélyen t. elnöke elvállalta a pénzügyminísteri tárczát. De én azt hiszem, t. ház, ebben az országban 1000 éves fennállása óta sohasem volt annyi ministeri candidatus, mint ma. (Zajos derültség jobbfeló'1.) T. ház! Én tehát az állambukást, a mint bátor voltam mondani, nem tartom oly közelinek. Én az azzal való ijeszgetést nem tartom helyesnek, nem tartom pedig azért, mert nem csak valótlan, hanem egyszersmind veszedelmes is. (Igaz! ügy van! jobbfelöl.) Nem azon oldalról akarom feltüntetni a veszedelmet, a melyről többször történt. Nem azt akarom mondani, hogy hitelünket