Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-66

66. országos ülés február 19. 1879. 109 jelent, és hogy a persvasio és a kényszerítés közt van egy kis különbség. (Felkiáltások: Elátt!) És itt ismét arra utalok, hogy azon hivata­los iratnál fogva, melyet megczáfolni nem tudott a minister, kötelességévé tette a szolgabíró ur az Amtstagon a községeknek, hogy fizessenek elő ezen lapra. Hát ez a megengedett határon messze túlment. (Zaj. Eláll!Eláll!) Arra figyelmeztettem volt a t. belügy minister urat, hogy azon m. hó 16-ról kelt hivatalos iratot vagy meg kell czáfolni, vagy figyelembe kell venni, ez pedig ellentétben áll azon jelentéssel, melyet az alispán tett, hogy magát tisztázza. (Zaj.) Én azt hiszem, hogy ezen tisztázásra nagyon is szorul a t. alispán ur. Ellentétben áll az ő mentegetésével a nagy­disznódi szolgabíró jelentése is, melylyel szem­ben állításaimat addig fentartom, míg a minister azt nem olvassa fel, vagy a ház asztalára letette. (Nagy zaj.) Elnök: Méltóztassanak csendben lenni és meghallgatni a szólót. Zay Adolf: Még abban kell rectificálnom a minister válaszát, hogy én nem mondtam, hogy lehetetlen ezen ügyben a bizonyítás, hanem igenis mondtam, hogy nagyon nehéz itten a teljes per­rendtartás szerinti bizonyítékot hozni. Ezen mon­datomat szokott módján elferdítette a t. minister ur. Én pedig e mondatomat fentartván, azt hang­súlyozom, hogy azokban az esetekben, a hol mindamellett mégis sikerült egy embernek a ministerrel szemben, a ki egész szerves appará­tussal bir, ilyen állításokra nézve bizonyos bizo­nyítékokat előhozni, azoknak annyival nagyobb súlylyal kell birniok. És ezen bizonyítékokra támaszkodva, kérem ismételve a t. házat, mél­tóztassék a belögyminister ur válaszát napirendre tűzni. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a ministerelnök urnak, mint belügyministernek, Zay Adolf képviselő ur interpellatiójára adott vála­szát tudomásul venni? A kik ezen választ tudo­másul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörté­nik) A ház tudomásul veszi. Madarász képviselő ur kivan ínterpellatiót tenni. (Felkiáltások: Holnap! Ealljuk!) Méltóz­tassanak ezen Ínterpellatiót meghallgatni. Madarász József (olvassa): „Interpellatió a vallás- és közoktatási ministerhez. Múlt év decz. hó 21-én Arad- és Torontál megyék azon kérvényére nézve, hogy a magyar nyelvnek az összes népiskolákban köteles tan­tárgyként taníttatása törvényerőre emeltessék, minister ur következőkép nyilatkozott: „Azt hiszem, nem fog semmi akadály fenn­forogni arra nézve, hogy ezen törvényjavaslat az ünnepek után, ha nem is mondhatom meg prae­cise a napot, de rövid idő múlva beterjesztessék." Mert e nyilatkozat után nem sokára a hír­lapokban közöltetett is az érintett törvényjavaslat szövege, a nélkül azonban, hogy az a képviselő­ház elé terjesztetett volna; és mert közelebb hivatva érezte magát a görög-keleti egyházi zsinat és consistorium kül­döttség által arra kérni fel a királyt, hogy vonja meg kormányától előleges jóváhagyását az érin­tett törvényjavaslat előtérj eszthetésére nézve: Ez alkotmányellenes eljárás miatti mély megilletődéssel és szemben ez eljárással, a kép­viselői kötelesség komoly megfontolásával, kérdem a minister urat: 1. sz alkotmányos parlamenti kormányzattal megegyeztcthetőnek és megengedhetőnek tartja-e a minister ur azt, hogy a királynak, az előter­jesztendő törvényjavaslatokra nézve, a felelős ministereken kivül más — az alkotmány által meg nem jelölt felelősség nélküli egyének, vagy testületek tanácsot adhassanak és e tekintetben a koronára kérelmi alakban is befolyást gyako­rolhassanak ? 2. most is azon helyzetben van-e a minister ur, miként ezt múlt évi deczember hó 21-én nyilvánította, hogy nem hisz fennforogni akadályt a törvényjavaslat beterjesztésére nézve és ha igen — a nemzetnek, azon közbejött esemény folytán, hogy felelős kormányférfiak helyett fele­lősség nélküli tanácsadók alkotmányellenesen lépnek nemzet és fejedelem elé, felmerült aggo­dalmát hajlandó-e eloszlatni az által, hogy az érintett törvényjavaslatot a ház asztalára haladék­talanul leteszi?" Kérem ezen ínterpellatiót a vallás- és köz­oktatási ministerrel közölni. Elnök: Közöltetni fog a vallás- és köz­oktatási minister úrral. Németh Alberth képviselő ur fogja megtenni interpellatióját a honvédelmi minister úrhoz. Németh Albert (olvassa): „Interpellatió a honvédelmi minister úrhoz: Tekintve, hogy az 1868-iki XL. törvény­czikk 4. szakasza szerint a szolgálati hadkötele­zettség 3 évig a sorhadállományban, 7 évig pedig a tartalékban teljesítendő; tekintve, hogy a 39. §. szerint a sorhadból a tartalékba, a szolgálati osztályok időtartamá­nak eltelte után való áthelyezés, minden év decz. hó végével történik; tekintve, liogy a 32. §. szerint: „Háború után a tartalékosok, a hadkötelékből korábbi helyzetükbe visszabocsátandók: kérdést intézek a t. honvédelmi minister úrhoz: mikorra várható e törvény rendeletének eddigelé máris eléggé fájdalmas mellőzésével, — a Boszniában levő hadseregben szolgáló hadfiak­nak, — jelesen:

Next

/
Oldalképek
Tartalom