Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-32

"Jg 32. országos ülés körét minél inkább tágítsa. Miért ? Mert ott van mindenkor a nehézség és ott volt századok óta: hogy a hatalmat és a közszabadságot összeegyeztetni igen nehéz. Igen, de a hatalom a kormány kezében van, mert a kormányzat vitelére szükséges, hogy a kormány kezébe bizonyos hatalom befektettessék, melylyel hogy ha visszaélni akar, az ország jogait nagy részben veszély fenyegeti. Tehát a kormány jogát a lehetőségig minél jobban megszorítani legnagyobb érdekében fekszik a parlamentnek és legnagyobb érdekében fekszik az ország szabadságának. Itt miről van szó? (Halljuk!) Árról, hogy egy nemzetközi szerződés tárgyalásra tűzessék-e vagy ne? A ministerelnök ur azt mondja, hogy nem kell tárgyalásra kitűzni: én pedig azt hiszem, hogy egy oly alkotmányhoz, a melynek alapján mi háborúba mentünk; a melynek alapján hazánkfiai ezrenként hullottak el az ellenség fegyvere által; és a melynek alapján mi annyi milliókat költöttünk, hogy az oly fontos okmányhoz, ha hozzászólásunk nincs: akkor valóban alig mondható, hogy van alkotmány. De különben is, hiszen ha a nemzetközi szerződések parlamentek jóváhagyása elé nem terjesztetnének, vájjon mi lenne azon esetben, ha eszébe jutna a mi nagyon találékony külügyi kormányunknak, minket oda adni egy congressuson például Montenegrónak, akkor mi kénytelenek lennénk montenegróiakká lenni,— {Derültség a baloldalon) a nélkül, hogy hozzá szólhatnánk, mert a ministerelnök ur szerint nemzetközi szerződéshez hozzá szólni nem lehet. Én nem mondom, és nem is akarom azt, hogy mi a berlini szerződést ugy vegyük tárgyalás alá, hogy annak minden egyes pontját, vagy helybenhagyjuk, vagy módosítjuk; — mert e módosításra nekünk ismét nincs jogunk. Ha mi például nem elégednénk meg azzal, melyet Montenegró vagy Szerbia nyer e szerződés által és azt mondanók, hogy nem is azon része Bulgáriának csatoltatik Szerbiához, itt vagy ott kell a területből elvenni nagyobb darabot vagy semmit, hol van az az erő, melylyel mi bírunk e határozatot végrehajtani? Olyan határozatot hozni pedig, melynek végrehajtása hatalmunkban nincs, nézetem szerint egyáltalában képtelenség. De másrészt képtelenség lenne az is, hogy mi oly szerződésekhez ne szóljunk, a melyben bennünket terhekkel, költségekkel rónak meg. Ha e szerződés minket érintetlenül hagy, akkor kevesebb fontossága volna annak, hogy vájjon tárgyaljuk-e vagy nem; legfölebb elvi kérdés forogna fenn, a mi a teher szempontjából mindegy. De a jelen esetben az nem mindegy, mert e szerződés nekünk számtalan millióba és sok ezer ember éleiébe került! — és ki tudja, mennyibe fog még kerülni ? (Ugy van! bálfelöl.) És annak, a mi e szerződés alapján történik, deezember 9. 187S. vége még mindeddig be nem látható: azért én okvetlenül szükségesnek tartom a hozzászólást, hogy megmondjuk azt, vájjon mi helyeseljük-e nagyban és egészben e szerződést, és elakarjuk-e vállalni azon terhek viselését, a melyeket e szerződés esetleg reánk ró. Ez természetes joga a parlamentnek, akár benne foglaltatik a törvényben, akár nem. Ezen jog gyakorlata nélkül nincs alkotmány, nincs parlament, nem jut érvényre azon elv: nihil de nobis, sine nobis. Mint mondám, ha e tekintetben a magyar törvényhozásnak hozzá szólani nem kellene, és hozzájárulása nem szükségeltetnék: okvetetlenül végre lehetne hajtani azt is, hogy egy másik congressus bennünket Szerbiához, vagy Montenegróhoz hozzá csatoljon, akkor sem volna jogunk hozzászólani. Hogy van hozzászólási jogunk, az nézetem szerint kétségtelen. A ministerelnök ur azt monda: hogy ő felfogja, hogy azok, kik a 67-iki kiegyezést megmásítani akarják; kik a közjogi rendszert ellenzik, — hogy azok a tárgyalást kívánják és hozzátette azt is, hogy a nélkül, hogy valami jobbat tudnának helyette mondani. Én azt hiszem, hogy ennek fejtegetése ma egyáltalában nem tartozik napirendre, hanem azt szabad mégis megjegyeznem: hogy egy időben legalább magával a ministerelnök úrral egyetértettünk arra nézve, hogy a personalis unió mindenesetre jobb kormányzati rendszeralapot nyújt, mint a 67-iki kiegyezés; erre nézve, mondom, legalább a ministerelnök úrral egyetértettünk egykor, és ha jól emlékszem indítványt és kérdést is tett az akkori kormányhoz : nem látná-e annak idejét, hogy a personal unió életbe lépjen? (Tetszés a baloldalon.) No én azóta megmaradtam azon nézetben, hogy a personal-unio jobb] alap, mint a 67-iki kiegyezés. A ministerelnök ur nézete azóta változott, hanem azért azt hiszem, hogy azt mondani, hogy mi jobbat nem tudunk, nem helyes. Nem hiszem, hogy a ministerelnök urnak joga volna eíitélni azon personal-uniót, melynek alapján mi állunk, úgy? hogy az többé kérdésessé se tétessék, hogy jobb-e vagy sem. Az ő nézete szerint lehet, hogy nem jobb, de a mi nézetünk szerint mindenesetre jobb. (Helyeslés a szélső balfelül.) Csernátony képviselő ur még egyet mondott, mit elhallgatnom nem lehet. Azt monda ugyanis, hogy Magyarország és Ausztria egymástól való függetlenségének alapját a paritás képezi. Már ha minekünk a paritást annyira figyelembe kell tartanunk, hogy csak azt tehetjük, a mi a másik államban is történik, hát az nem a mi függetlenségünknek, hanem igenis függősségünknek alapját képezi, tehát épen ellenkezője annak, a mit Csernátony képviselő ur mondott. (Élénk helyeslés a szélső bálfelbí.) És épen ezért én, t. ház, egyáltalában nem fogadhaom el azon álláspontot,