Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-32

68 32. országos ülés deczember 9.1878. helyesebb volna, ha a t. ház most egyelőre csak azon két bizottság kiegészítését rendelné el, melyeknek legközelebb teendői lesznek, t. i. a pénzügyi és véderő-bizottságét, melyeknek tagjai azután talán a szerdai napon lennének megválaszt­hatok. {Helyeslés. Felkiáltások & szélső balon: Vala­mennyit.) Madarász József: T. ház! Én azt hiszem, hogy a t. ministerelnök urnak kivánata talán épen a teendők gyorsítása tekintetében nem épen a leghelyesebb. Van-e most a háznak nagyon szorgos teendője, ha például a beadott javaslatok a bizottságokhoz fognak utasíttatni? Nincs. Tehát természetes, hogy a háznak véleményem szerint, épen most kellene egy napot rászánni, a bizott­ságokban hiányzó tagok megválasztására és ezt nem a jövő évre hagyni akkor, midőn azt hiszem, minden napot, minden órát a t. kormány arra fog felhasználni akarni , hogy ismét sürgős teendők lévén, azokat elintézzük. Én tehát arra kérem a t. kormányt és a t. házat, hogy ezen indoknál fogva, mely ellen, úgy hiszem, nem lehet érvet felhozni, méltóztassék elhatározni, hogy a hiányzó tagok minden bizottságba e hét valamelyik napján választassanak meg. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik elfogadni azt, a mit a ministerelnök ur ajánlott? {Felkiáltások: Vala­mennyi bizottságba!) Tisza Kálmán ministerelnök: Mindegy! Elnök: Ha a t. ház minden bizottságba akarja a választásokat megejteni, akkor fel fogom olvasni egyenként, melyik bizottságba hány tag hiányzik: Az igazságügyi bizottságban hiányzik kettő, a gazdasági bizottságban hiányzik egy, a napló­biráló-bizottságban három, a pénzügyi bizottság­ban kettő; de már most, gróf Szapáry Gyula bizottsági tagnak pénzügyministerré történt ki­neveztetése folytán három tag, a kérvényi bizott­ságban kettő, a számvizsgáló bizottságban egy, a közlekedésügyi bizottságban kettő, a véderő­bizottságban egy, a mentelmi bizottságban egy, a zárszámadási bizottságban három. Kérdem a t. házat, hogy ezen választásokat mikor kívánja megejtetni? [Felkiáltások:Szerdán!) Ha a t. háznak úgy tetszik, szerdán fognak a választások megejtetni. Egy kérésem van azonban a t, házhoz a választásokra nézve, csak formai tekintetben, az t. L, hogy a végre, hogy ne kelljen annyi sza­vazóládát felállítani, és talán ismételve a névsort felolvasni, ezen megválasztandó tagokat talán egy szavazati jegyre lehetne felírni, a szerint a válasz­tás hamarább lesz megejthető. (Helyeslés.) Pótlólag jelentem, miután a múlt szombaton az indítványok és interpellátiók lettek volna fel­olvasandók, hogy egy sem volt bejelentve. Következik a napirend: Jelentés a magyar országgyűléshez, melyet a magyar kormány az 1868. évi XLI. t.-cz. 3. §-a értelmében azon intézkedésre vonatkozólag terjeszt elő, hogy a közelmúltban lefolyt rendkívüli események követ­keztében a 83. magyar honvéd-gyalog-dandárnak kivételesen megengedtetett, miszerint egyes csa­patai esetleg a magyar korona országainak hatá­rát is átlépjék. Horváth Gyula jegyző (olvassa a jelentést). Báró Bánhidy Béla: T. ház! (Halljuk!) Minthogy a szőnyegen lévő tárgy, t. i. jelentés a magyar országgyűléshez, melyet a magyar kormány az 1868. évi XLI. t.-cz. 3. §-a értel­mében azon intézkedésre vonatkozólag terjeszt elő, hogy a közelmúltban lefolyt rendkívüli ese­mények következtében, a 83. magyar honvéd­gyalog-dandárnak kivételesen megengedtetett, miszerint egyes csapatai esetleg a magyar korona országainak határát is átlépjék, legalább szerény véleményem szerint, nem csupán a törvényesség szempontjából bírálandó meg, hanem kívánatos, hogy ezen jelentés és a t. kormánynak intéz­kedése a czélszerüség és a szükségesség szem­pontjából összefüggésben az egész boszniai occu­patióval előzetesen már a háznak erre hivatott szakbizottsága, t. i. a véderő bizottság által behatóan megvizsgáltassák, bátorkodom még indít­ványozni, hogy ezen jelentés véleményadás végett az említett bizottsághoz utasittassék. Bátor vagyok ez értelemben indítványomat beterjeszteni, s aján­lom azt a t. háznak figyelmébe- (Helyeslés.) Molnár Aladár jegyző (olvassa): Indít­vány. Beadja b. Bánhidy Béla: „A mmisterium­nak a 83. magyar honvéd-gyalog-dandárnak a határon kívül történt alkalmazása tárgyában beadott jelentése tárgyalásra adassék ki a véderő­bizoítságnak." Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép­viselőház ! Én ugyan azt gondolom, hogy midőn a jelentés beadatott és a ház annak mi módon leendő tárgyalása iránt határozott, akkor lett volna talán időszerű ezen indítványt megtenni; valamint azt is hiszem, hogy maga a jelentés és a törvény oly tiszták, hogy semmi sem gátolná, hogy a t. ház azonnal tárgyalásába menjen és felette határozzon: ha azonban azt méltóztatnak kívánni, hogy a véderő-bizottsághoz utasittassék, részemről nincs semmi kifogásom ellene. (Helyeslés.) Elnök: Ha a t. ház az indítványt elfogadni méltóztatik, a jelentés ki fog adatni vélemény­adás végett a véderő-bizottságnak. Következik a mentelmi bizottság jelentése Lukács Béla képviselő ur mentelmi ügyében. Ugron Ákos a mentelmi bizottság elő­adója: T. ház! Engedje meg a t. ház, hogy midőn Lukács Béla képviselő ur mentelmi ügyé­ben, mint a bizottság előadója, ezen ügyet elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom